Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. november 18. 12:17 Világ

Bevásárolt aranyból Szerbia

A szerb nemzeti bank kilenc tonna aranyat vásárolt – jelentette be a napokban a jegybankelnök. Ezzel az ország aranytartaléka 30,4 tonnára emelkedett, amely alig marad el a 31,5 tonnás magyar adattól.

További hasonlóság, hogy a jelek szerint mindkét országban azt követően szánta el magát a jegybank komolyabb mennyiség vásárlására, hogy az első számú vezető erre ösztökélte. Idehaza Orbán Viktor a tavaly őszi nagy bevásárlás előtt egy évvel kezdeményezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank gondolja át az aranystratégiáját. Átgondolta, majd megtízszerezte a tartalékot a korábbi minimális, 3,1 tonnás szintről.

Szerbiában Aleksandar Vucic elnök májusban javasolta az amúgy független jegybanknak, hogy érdemes lenne aranyat venni, és nem is kellett sok idő, hogy hallgassanak rá: október 9-11. között bonyolította le a kilenc tonna megvásárlását az intézmény. Ezek után talán nem meglepő, hogy miként Matolcsy György jegybankelnök a Fidesz tagja 2003 óta, szerb kollégája, Jorgovanka Tabakovic Vucic progresszív pártjának a tagja a Bloomberg cikke szerint.

A vásárlás után a nagyjából 1,4 milliárd dollárt érő aranykészlet a szerb jegybanki tartalék körülbelül tizedét adja. A jegybankelnök szerint egyelőre nem is terveznek további beszerzést. Az októberi vásárlást 1503 dolláros unciánkénti árfolyamon hajtották végre, és összesen 434,3 millió eurót fizettek ki.

Tabakovic azt követően nyilatkozott, hogy a jegybank egy tized százalékponttal, 3,6 százalékra javította az idei gazdasági növekedésre adott becslését. Az intézmény a túl alacsony infláció miatt – a cél 3 plusz/mínusz 1,5 százalék – idén már háromszor csökkentette az alapkamatot. Magyarországról nézve furcsa fejlemény, de legutóbb a friss zöldségek áresésével magyarázta a jegybank a túl alacsony inflációs adatot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRepülővel hozta haza a jegybank a háromtonnás aranytartalékotA jegybank saját épületében tárolja a nemzet aranyát, amelyet légi úton hozott haza.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Aleksandar Vucic aranytartalék jegybankelnök Szerbia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.

Mészáros R. Tamás
2025. május 21. 06:05 Világ

Hatalmas bukást kockáztat azzal, ahogyan Trump a nyersanyagokat hajszolja

Grönland vagy Ukrajna erőforrásainak megszerzése ártana az amerikai olajiparnak és a zöldenergiába fektető republikánus államoknak is, miközben komoly külpolitikai költségekkel jár.

Vámosi Ágoston
2025. május 19. 17:21 Pénz, Világ

Most örül a piac, de ördögi körbe kerülhet a román gazdaság

Többkörös megszorításra lehet szükség Romániában, miután az elmúlt években a túlköltekezés hajtotta a gazdaságot. Új kormány júniusra várható.

Fontos

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Vámosi Ágoston
2025. május 21. 11:17 Vállalat

Meg vannak számlálva a titkosított fizetések napjai

A jövőre már kötelező átláthatóság komoly feszültségeket okozhat a munkahelyeken, ha nem készülnek fel a cégek a felmerülő kérdések megválaszolására.

Hajdu Miklós
2025. május 20. 15:58 Vállalat

Közel 2000 milliárd forint friss pénz érkezik új magyar akkugyárakra

A CATL több mint 1600 milliárd forintnak megfelelő összeghez jutott a hongkongi tőzsdén, a Samsung SDI 400 milliárdot tervez bevonni.