Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. október 21. 13:14 Világ

Erdészgyilkosságok mutatnak rá a féktelen erdőirtásokra Romániában

Egy hónapon belül a második erdészt ölték meg munkavégzés közben Romániában. Szeptemberben az ország északkeleti részén lévő Iasi megyében találtak holtan egy erdészt, akinek a gyanú szerint illegális fakitermelők verték szét a fejét baltával. A múlt héten pedig egy 30 éves, háromgyerekes erdészt lőttek le Máramaros megyében, miközben meg akart akadályozni egy illegális fakivágást.

Az esetek rávilágítanak arra, hogy az állam tehetetlensége miatt mekkora veszélyben vannak az Európában ritkaságnak számító romániai erdők és az ezeket védeni próbáló erdészek. 2014 és 2018 között mintegy 170 erdészt támadtak meg munkavégzés közben Romániában, és hatot meg is öltek az elmúlt években.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVeszélyben az egyik legkülönlegesebb európai erdőAz illegális fakitermelés egyre nagyobb gondot jelent az egyik legnagyobb európai ősbükkösnek, amely a romániai Herkulesfürdő környékén található.

Az illegális fakitermelők egyre durvább módszereit jelzi, hogy a múlt heti gyilkosság után kevesebb mint 24 órával vertek meg fényes nappal egy szúcsávai erdészt, akinek a vérző fejéről készült képek bejárták a romániai sajtót. Az erdész két hete szerepelt egy olyan tényfeltáró videóban, amely az illegális fakivágást mutatja be.

Az anyag szerint a rendszerváltás óta 270 millió köbméter fát vágtak ki illegálisan, tehát nagyjából évi 9 millió köbmétert. Összehasonlításként, a KSH szerint Magyarországon tavaly 7,7 millió köbméter fát termeltek ki, tehát kevesebbet, mint Romániában illegálisan. A videó szerint a törvénytelen favágásokat bűnszervezetek végzik, de helyben szinte valamennyi szereplő érdekelt benne az erdőgazdaságoktól a politikusokig. A szúcsávai erdészt egy helyi vállalkozóként körülírt ember verte meg és fenyegette meg halálosan az oknyomozó anyagban való közreműködése miatt.


Az illegális fakitermelésről szóló oknyomozó anyag, angol felirattal

A második erdészgyilkosság hatására a BBC is írt a témáról. A cikkben egy környezetvédelemmel foglalkozó csoport, az Agent Group vezetője azt mondta, hogy a fakitermeléssel foglalkozó maffia már többször meg akarta ölni. Gabriel Paun szerint négy éve többen támadtak rá Európa egyik utolsó őserdejében, a Retyezát-hegységben. „Meg akartak ölni. Eltörték a bordámat, a kezemet, és betört a fejem, mielőtt el tudtam futni előlük” – mondta.

Európában a teljes erdőállomány mindössze 0,7 százaléka számít őserdőnek, azaz nagy kiterjedésű, rendszeres emberi tevékenységektől mentes, régóta létező erdőnek. Romániában vannak a legnagyobb méretű őserdők a mérsékelt övben (tehát Skandináviától délre) fekvő EU-tagállamokban. Ezek alapvetően bükkösök, amelyekben számos különleges állat- és növényfaj él, például Európa legnagyobb medvepopulációja, illetve farkasok és hiúzok is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz éghajlatváltozás javában pusztítja a magyar erdőket, a fenyőktől és a bükkfától elbúcsúzhatunkHarminc éven belül az erdőterületek drasztikusan fognak csökkenni, és megjelenik a Magyarországon eddig ismeretlen füves pusztaság, a sztyepp.

A BBC közel egy éve videóriportban is beszámolt a romániai erdőket fenyegető illegális fakitermelésről. Azt állították, hogy minél mélyebbre mentek az erdőben, annál egyértelműbb jelei voltak az illegális fakitermelésnek, több olyan kivágott fát is találtak, amely több mint kétszáz éves. Korábban pedig drónfelvételen mutatták be, hogy hogyan tűnt el 50 hektárnyi erdőterület a szerb határnál a törvénytelen fakivágások miatt.

Drónfelvétel egy kivágott erdőrészről

A romániai Greenpeace szerint óránként három hektárral csökken a helyi erdők területe, de ebben az illegális mellett a legális kitermelés is benne van. A megoldást elősegítené az erősebb állami fellépés, például az erdészetek megerősítése. A jelenlegi hatezer erdész felének van fegyvere, jellemzően nekik is csak gázpisztoly vagy gumilövedékes puska. Ilyen felszereléssel esélytelenek a szervezett bűnözői csoportok ellen. Ráadásul a fizetés sem csábít a veszélyes munkára: egy erdész átlagosan 2400 és 2600 lei (166 és 180 ezer forint) körül keres.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ erdő erdőirtás környezetvédelem Románia Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.