Ha sikerül is érdemben tenni a klímaváltozás ellen a következő évtizedekben, az óceánok partján és a jéggel borított területeken élőknek akkor is fel kell készülniük arra, hogy 2100-ra teljesen megváltozik a környezetük. Nagyon leegyszerűsítve ez az egyik fő üzenete az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) ma közzétett – mintegy hétezer tanulmányból összeállított – közel 1200 oldalas jelentésének. A jelentésben azt taglalják, hogy a különböző klíma-forgatókönyvek esetén a hőmérséklet változása milyen hatással lehet az óceánokra és a krioszférára, azaz a bolygó olyan jéggel borított terülteire, mint például a sarkvidékek, a magas helyek vagy éppen a gleccserek.
A téma azért kiemelkedően fontos, mert az érintett területeken sok százmillió ember él, akiknek az élettere igencsak megváltozhat a jövőben. Csak az óceánparti térségekben durván 680 millióan laknak kevesebb mint tíz méterrel a tengerszint fölött, de ez a szám 2050-re egymilliárd fölé nőhet. Emellett hasonló számú embert érintenek a magashegységekben várható változások is.
A felmelegedés hatásai ezekben a régiókban ráadásul igen sokrétűek lesznek. A szerzők ezt egy elég látványos ábrán foglalták össze, amelyből kiderül, hogy pozitív fejlemények is várhatóak. A sarkvidék és az Antarktisztól északra eső óceáni térség turizmusának például jót tesz majd a klímaváltozás, az Andok déli részén pedig a mezőgazdaság lendülhet fel, összességében azonban sokkal több lesz a negatív következmény.
Az óceánparti térségekben különösen fontos kérdés, hogy hogyan változik a tengerszint a jövőben, hiszen egy 10 méteres emelkedés a korábban említett 680 millió ember mindegyikének elmosná a lakóhelyét. (Hacsak nem építenek gátakat, de ezt elég nehéz elképzelni az összes veszélyeztetett térségben.) Nos, ilyen mértékű változásra nem kell számítani, hosszabb távon azonban így is rengeteg terület kerülhet víz alá. A jelenlegi folyamatok (leginkább üvegházgáz-kibocsátás) mellett 2100-ig minimum 63, maximum 110 centiméterrel emelkedhet a tengerszint. Ha sikerül érdemi lépéseket tenni a felmelegedés ellen, akkor ez nagyjából a felére szorítható le.
A folyamat azonban nem áll le varázsütésre 80 év múlva, még évszázadokig folytatódni fog. A szerzők felhívják a figyelmet, hogy már néhány évtizedes időtávon is eléggé szórnak az eredmények, ennél messzebbre tekintve pedig csak nagyon széles sávban lehet megadni a várható változások mértékét. A jelentés szerint azonban 2300 környékére már jó eséllyel három méter feletti lesz a növekedés, de akár az ötöt is elérheti.
Az interneten lehet találni néhány becslést arra, hogy a különböző mértékű tengerszint-emelkedés mivel járna, és mely területeket érintené a legsúlyosabban a Földön. Eszerint a szimulátor szerint például a jelentésben felvázolt egy méter körüli emelkedéssel például mások mellett már víz alá kerülne a 24 milliós Sanghaj, a 20 milliós New York és a 18 milliós Mumbai jelentős része, Hollandia nyugati része pedig úgy ahogy van, eltűnne, akárcsak Velence környéke. (Természetesen ismét csak figyelmen kívül hagyva a gátépítéseket.) Négyméteres emelkedésnél Pekingnek tengerpartja lenne, Dánia szigetté válna, a horvát és a görög szigetek nagy része viszont eltűnne.
Egyelőre ráadásul a növekedés mértéke folyamatosan gyorsul.
A 20. században például átlagosan nagyjából évi 1,5 milliméterrel emelkedett csak a tengerszint, most azonban ugyanez már 3,6 milliméter, 2100-ra pedig a 15 millimétert is elérheti, ami ugye a tízszerese az előző évszázadinak. Ezzel párhuzamosan hihetetlenül megugrik majd az áradásokhoz vezető úgynevezett extrém tengerszint-kilengések száma is. Ilyenből korábban egy évszázadban átlagosan egy volt az érintett régiókban, 2100-ban azonban teljesen általánossá válnak, függetlenül attól, hogy tudunk-e érdemben tenni a klímaváltozás ellen, vagy sem. Sőt, vannak olyan térségek a tanulmány szerzői szerint, ahol már 30-40 év múlva is ez lehet a jellemző.
Külön problémát jelent a most még örökké fagyott területek (permafroszt) felolvadása. Ez egyrészt tönkreteszi a helyiek életkörülményeit, az utak, vezetékek és a házak is megsérülnek, használhatatlanná válnak a talaj felolvadása miatt. Globálisan azonban sokkal több embert érint, hogy a permafroszt hatalmas mennyiségű szén-dioxidot és az – annál sokkal erősebben üvegházhatású – metánt raktároz, amely az olvadás nyomán a légkörbe kerül, gyorsítva a klímaváltozást. (Ráadásul nemcsak a szárazföldön, hanem a tengerszint alatt is vannak ilyen fagyott zónák.) Az IPCC jelentése szerint – az emberiség további kibocsátásától függően, szén-dioxid-egyenértékben számolva – akár 100 milliárd tonnányi mennyiség is a légkörbe kerülhet emiatt 2100-ig.
Nem járnak jobban a gleccserek sem, a kibocsátási szinttől függően tömegük hatodát-harmadát fogják elveszíteni a század végére. A hegységekben sok kisebb jégfolyam pedig teljesen eltűnik. Ez azzal jár a vízellátás miatt érintett népesség számára, hogy először a megszokottnál nagyobb vízhozamra – esetenként áradásokra – kell felkészülni, a század vége előtt azonban ez már a mostani szint alá csökken majd.
A hó és a jég mennyiségének csökkenése miatt nagyobb lesz a sötétebb felületek aránya a Földön, ezáltal nő az elnyelt napsugárzás mennyisége. A permafrosztból felszabaduló gázok mellett ez is egy olyan saját magát erősítő visszacsatolási kör, amely miatt a felmelegedés akkor is jó ideig folytatódna, ha teljesen leállna az emberiség az üvegházhatású gázok kibocsátásával. Ettől még igaz, hogy a felmelegedést alapvetően az összesen a légkörbe kerülő szén mennyisége határozza meg. Pont azért kell sürgősen korlátozni a fosszilis üzemanyagok használatát, hogy a visszacsatolásokkal együtt is legyen esély 1,5-2 Celsius-fok alatt tartani a felmelegedést az iparosodás előtti szinthez képest.
