Hírlevél feliratkozás
Avatar
2019. május 2. 15:24 Világ

Nem engedi el a vasárnapi zárva tartás ötletét az olasz kormány

Továbbra is napirenden tartja a boltok kötelező vasárnapi zárva tartásának bevezetését az olasz kormány, a parlament áprilisban el is kezdte megvitatni a javaslatot. A nagyobbik kormánypártot, az Öt Csillagot vezető Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes a javaslat tavaly szeptemberi, első meglebegtetésénél azzal érvelt a boltzár mellett, hogy az a polgárok életkörülményeinek javítását célozza, hogy több idő jusson a családra és a vallásra. Az ötlet támogatói nehezményezték a dolgozókra háruló terheket is, szintén a családdal együtt töltött idő elégtelenségére hivatkozva.

Az ötlettel egyetért a kisebbik kormánypárt, a Liga is, a részleteket illetően azonban nézetkülönbségek vannak a koalíción belül. Az Öt Csillag nagyjából 45 napra záratná be a boltokat az országban, míg a Liga egy puhább verziót javasol, a karácsony és egyéb ünnepnapok előtti időszakokra vonatkozó engedményekkel.

Jelenleg a legnagyobb támogatottsága az olasz parlamentben annak van, hogy a boltok 26 vasárnapon keresztül legyenek zárva, nem számolva az ünnepnapokat, amikor egyébként sem nyitnának ki.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVasárnapi boltzár, chipsadó – ismerős újításokra készülnek OlaszországbanAz olasz kormány sok olyan új szabály bevezetésére készül, amelyek összességükben észrevehetően átalakíthatják az ország életét.

Nem világos, hogy a kezdeményezés megvalósulása kinek tenne jót, első ránézésre ugyanis a két párt szavazóbázisát adó fő csoportok érdekeivel teljesen ellentétes. Az Öt Csillagot támogató fiatal és munkanélküli déliek, illetve a Ligát és a kereskedelem fellendülését támogató északiak csoportjai egyaránt vesztenének a javaslat megvalósulásával.

Egy áprilisban megjelent, az Öt Csillag javaslatát alapul vevő elemzés szerint a vasárnapi boltzár 150 ezer munkahely megszűnésével és az olasz GDP 0,5 százalékának kiesésével járna. Ez a változás csak tovább rontaná az amúgy is stagnálás közeli állapotban lévő olasz gazdaság kilátásait, és tovább nőne az OECD-s és EU-s viszonylatban is magas, 11 százalékos munkanélküliség.

A vasárnapi boltzár ellenzőit azonban némi megnyugvással töltheti el, hogy nem valószínű a két kormányzó párt megegyezése a közeljövőben, a Bloomberg információ szerint az egyezkedés még hónapokig elhúzódhat.

Amúgy is kétséges, hogy a jogszabály beváltaná a hozzá fűzött reményeket. Magyarországon lakossági és piaci nyomásra, illetve a politikai arcvesztés elkerülése érdekében megszüntették a vasárnapi boltzárat, Lengyelországban pedig a lakosság és a kereskedők is elégedetlenek a rendszerrel. Ráadásul – a kormányzati szándékkal ellentétesen – eddig a nagy kereskedelmi láncok az intézkedés nyertesei.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA lengyel boltzár sem hozza a várt eredményeket, de legalább bosszantja az embereketA vasárnapi kereskedelem fokozatosan durvuló tiltása miatt a lengyelek is besokalltak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Liga Olaszország Öt Csillag vasárnapi boltzár Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. július 14. 14:41 Közélet, Világ

Recesszióba taszíthatja Magyarországot, ha életbe lép Trump 30 százalékos vámja

Bár a legtöbben a tárgyalási stratégia részének tartják a fenyegetést, a már érvénybe lépett vámok is erősen visszavetették a hazai gazdaságot.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. július 15. 10:41 Közélet

Ismét egy lakáspiaci határidő bejelentésével akarja pörgetni a gazdaságot a kormány

Az 5 százalékos újlakás-áfa és a Babaváró hitel is határidős lett volna, de eddig mindig meghosszabbították. A lakásépítési piacra ráfér az élénkítés.

Hajdu Miklós
2025. július 14. 11:00 Közélet

Rég átadták, mégis tovább drágul az M6-os eddig is nagyon költséges utolsó szakasza

Hiába készült már el az autópálya több mint egy éve, és akad forrás az eredeti megállapodás keretein belül, még jó pár milliárdot költhet rá az állam.

Jandó Zoltán
2025. július 14. 06:03 Adat, Vállalat

Tizenhétszeresükre nőttek a bérek a labdarúgó NB I-ben 2010 óta, legalábbis papíron

Az ugrás nagy részét a színlelt szerződések megszüntetése hozta, de azért a későbbi emelkedés is lehagyja a legtöbb ágazat fizetésemelésének mértékét.