Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. november 23. 13:16 Világ

Vasárnapi boltzár, chipsadó – ismerős újításokra készülnek Olaszországban

Miközben a nemzetközi figyelem középpontjában Olaszország és az Európai Bizottság költségvetési vitája áll, az olasz kormány sok olyan új szabály bevezetésére készül, amelyek összességükben átalakíthatják az ország életét.

Az amerikai Bloomberg hírügynökség ironikusan csodálkozik rá az egyelőre még a tervezés különböző fázisaiban lévő elképzelésekre, Magyarországról nézve azonban ezek többsége egyáltalán nem olyan furcsa. Idehaza többet is bevezettek közülük, vagy legalábbis szóba hozták kormánypárti politikusok.

Olasz neta

Az egyik kormányzati előterjesztés szerint megemelnék a magas cukortartalmú üdítők adóját, ellensúlyozva némileg a tervezett adócsökkentések költségvetési hatását. A parlament pénzügyi bizottsága elfogadta a javaslatot, de még a költségvetési bizottságnak is hasonlóan kell tennie.

Az elképzelés sokkal kevésbé széles körű, mint az idehaza 2011-ben bevezetett népegészségügyi termékadó (neta), amely nemcsak az összetevők – például magas cukor- vagy sótartalom – alapján egészségtelennek ítélt italokra, hanem az ilyen élelmiszerekre is kiterjed.

A chipsadónak is becézett netát leginkább az akkoriban rosszul álló költségvetés bevételhez juttatása céljából vezették be, de azóta sok nemzetközi dicséretet kapott az emberek egészségesebb élelmiszerek felé terelésének eszközeként. Hasonló adó sok más országban is létezik, például Norvégiában, Nagy-Britanniában és Franciaországban.

Vasárnapi boltzár

A boltok kötelező vasárnapi zárva tartását az olasz kormánykoalíció két pártja közül a nagyobbik, az Öt Csillag szorgalmazza. Vezére, a miniszterelnök-helyettes Luigi Di Maio azt mondta, a javaslattal a polgárok életkörülményeit akarják javítani. Az erre vonatkozó szabály a tervek szerint egy salátatörvény része lesz, de ezt még nem terjesztették a parlament elé.

Magyarországon a vasárnapi boltzár 2015. március 15-én lépett életbe, de olyan nagy ellenállás fogadta, hogy a kormánypártok – megelőzve egy népszavazási kezdeményezést – 2016. április 23-ával el is törölték.

Ettől függetlenül az ötlet a Fidesz Lengyelországban kormányzó szövetségeseinek is megtetszett, ott idén március 11-től hatályos a törvény. Igaz, idén még csak a hónapok felében érvényes, de jövőre már négyből három hétre vonatkozik majd, 2020-ban pedig az összesre.

Sorkatonai szolgálat

A magyarokhoz hasonlóan az olasz fiataloknak is 2004-ig kellett bevonulniuk katonának, de a kormánykoalíció másik pártját, a Ligát vezető Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy jó lenne visszaállítani a sorkötelezettséget. Szerinte a hadsereg olyan viselkedésre tanítaná meg a fiatalokat, amelyre a szülők nem. Konkrét javaslat ugyanakkor eddig nem született a témában.

Hasonló a helyzet Magyarországon, ahol pár éve a Fidesz több politikusa is elmerengett a sorkatonai szolgálat visszaállításának szükségességén, de ezt nem követték lépések.

Nehezebb válás

Ez egy magyar párhuzam nélküli olasz elképzelés, amelyet a Liga egyik politikusa szeretne keresztülvinni a parlamenten. A lényeg, hogy a házasság felbontása nehezebbé és költségesebbé válna – kötelező lenne például családterapeuta bevonása –, különösen a gyermeket nevelő házaspárok számára. A javaslat része a tartásdíj korlátozása és a szülői felügyeleti jog kötelező megosztása.

Ingyen óvszer

Az Öt Csillagtól származott az ötlet, hogy az államtól ingyen óvszert kapnának a 26 éven aluli fiatalok, a szegények, a menekültek és azok a nők, akik nemrég elvetették a gyermeküket. Mindez egy évben 5 millió euróba (mintegy 1,6 milliárd forint) kerülne, és a javaslat eredetileg a 2019-es költségvetési terv része volt, de az Öt Csillagnál konzervatívabb – a Fideszhez ideológiailag közel álló – Liga nyomására visszavonták.

Talán mondani sem kell, hogy ilyesmi idehaza nem merült fel. A Liga vezetője egyébként azt nyilatkozta, hogy az olasz fiataloknak nincs szükségük az állam segítségére ahhoz, hogy tetszésüknek megfelelő és biztonságos szexuális életet éljenek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég mindig nem világos, hogy az EU vagy Olaszország rántja el előbb a kormányt2400 milliárd eurónyi adósság reszketve várja, hogy valaki engedjen végre az Európai Bizottság és Olaszország vitájában.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ chipsadó neta Olaszország sorkötelezettség vasárnapi boltzár Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2023. december 10. 04:34 Világ

Ki éli túl a telet Ukrajnában?

Fogyatkozó és bizonytalan nyugati támogatás mellett kell talpon maradnia Ukrajnának, de a fronton lévő orosz katonák helyzete semmivel sem könnyebb, mint az ukránoké.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 16:12 Világ

Egyre több osztrák karácsonyi vásárban üti fel a fejét sztrájk, mert a dolgozók bére nem követi az inflációt

Ausztriában éles ellentét bontakozott ki a kiskereskedelmi dolgozók és munkaadók béremeléssel kapcsolatos elképzeléseit illetően.

Mészáros R. Tamás
2023. december 8. 04:34 Közélet, Világ

Tíz év késéssel beindult a keleti nyitás, csak közben elvesztette értelmét

Kína és Dél-Korea az akkumulátorgyártás felfutásával az utóbbi években a legnagyobb magyarországi befektetők közé került – ám ezekre a befektetésekre ma már jóval kisebb szükség van, mint 2010-ben.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. december 8. 17:03 Élet

Most épp hihetetlennek tűnik, de 2023 már biztosan az eddigi legmelegebb év lesz

Visszatért idén az El Niño, és rekordmagasba röpítette a klímaváltozással a 2023-ra vonatkozó globális átlaghőmérsékleti adatot.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 12:18 Élet

2050-re véget vetne a gázfűtésnek az Európai Unió

Gázkazánok és -bojlerek helyett megújuló energiaforrásokból előállított elektromosságot használó fűtőberendezésekre kell átállniuk a háztartásoknak.

Bucsky Péter
2023. december 8. 10:04 Támogatói tartalom

Budapesti tudásközpont segíti a multikat a karbonlábnyom csökkentésében

A bizonyíthatóan fenntartható beszállítók az új európai uniós szabályozás miatt előnybe kerülhetnek az ökológiai lábnyommal kevésbé törődő versenytásaikhoz képest.