Nagyon jó ötletnek tűnik, hogy a tanításban sok más mellett a piros és fekete pontok rendszerét, vagyis a pozitív-negatív visszajelzés és értékelés módszerét is helyezzék digitális alapokra. Számos informatikai megoldás létezik arra, hogy egy osztályban a tanár modern eszközök segítségével tartsa fenn a rendet, illetve nyomon kövesse a tanulók teljesítményét és viselkedését. Az egyik ilyen, nálunk kevésbé ismert, de a világon szinte mindenhol széles körben használt szoftver a ClassDojo, amelynek működését újabban ausztrál kutatók vizsgálták meg.
A tanulmány nemrég jelent meg, eredményeit pedig a szerzők most ismertették a The Conversation-ben. A barátságos felületet kínáló, ráadásul ingyenes ClassDojo nagyon sokrétű alkalmazás, fő célja az, hogy az osztályközösség építését segítse, és jó lehetőségeket kínál arra is, hogy a szülőket bevonja az iskolai életbe.
A kutatás a szoftver egyik elemére koncentrált, arra, amely leginkább a piros és fekete pontok, illetve az osztályozás digitalizálásaként értelmezhető, azzal a bővítéssel, hogy a szoftver kiválóan alkalmas a tanulók viselkedési profiljának kiépítésére is. A megoldás központi eleme az, hogy a tanár folyamatosan adhat pozitív vagy negatív visszajelzéseket a diákjainak a viselkedésükre és az eredményeikre. Ahelyett például, hogy rászólna az óra alatt rendetlenkedő diákra, videós vagy hangüzenetben teheti ezt meg, vagyis gyakorlatilag kioszt egy fekete pontot, ami azonnal meg is jelenik például az osztály falán elhelyezett képernyőn.
A pozitív visszajelzések, például dicséretek vagy piros pontok zöld környezetben jelennek meg egy kellemes hangjelzéssel együtt, a negatív visszajelzések viszont vörösben úsznak és kellemetlenebb hanggal járnak.
Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a rendszer természetesen eltárolja az adatokat, és olyan viselkedési profilt épít a gyerekekről, amelyre korábban gyakorlatilag nem volt lehetőség. Ez borzasztóan megkönnyíti a tanárok dolgát akkor, amikor értékelik a tanulók eredményeit, gondoljunk csak bele, hogy milyen segítséget jelent, ha például az év végi bizonyítvány kiállításakor egy ilyen egyénre szabott intelligens jelentésből dolgozhatnak. Ráadásul az adatok könnyen megoszthatók a szülőkkel is, így a tanár velük is sokkal könnyebben tud adatokra támaszkodva egyeztetni.
Mindez nagyon szép, de a kutatók szerint van vele egy elég nagy probléma: a rendszer gyakorlatilag állandó megfigyelés alá helyezi a tanulókat. Márpedig a gyerekek esetében ez káros, ha túlzásba viszik.
Ez a szintű monitorozás arra készteti a gyerekeket, hogy a viselkedésüket a megfelelési kényszer, a konformitás irányába vigyék el. Ez pedig könnyen túlmehet azon a normálisnak tekinthető törekvésen, hogy végső soron egy osztályteremben legyen valamiféle rend és fegyelem.
A folyamatos kontroll alatt lévő gyerekeknek kevés esélyük van arra, hogy megtanuljanak érzékeny döntéseket hozni a saját viselkedésükről, mert túlzottan mások elvárásaitól függnek. A nagy kontroll nemhogy javítaná az osztályközösséget, de kikezdi az érintettek közötti bizalmat és könnyen befagyaszthatja a kreativitást. A kockázatvállalás hajlandósága csökken, mert mindenki sokkal jobban tart attól, hogy egy esetleges kudarc azonnal nagy nyilvánosságot kap, ráadásul soha nem törlődik ki a rendszerből, mint egy bélyeg, rajta marad az illetőn.
Az olyan állandó pontozás és ranglista-gyártás, amire például a ClassDojo is képes, a kutatók szerint jó eszköz például a versenysport közegében, de arra nem megfelelő, hogy a tanításban az egyik legfontosabb tényező legyen. A versenyhelyzet sorozatos konfliktusokat és kényelmetlenséget okoz, amit az eredménylisták alján szereplők különösen nehezen élnek meg.
A döntő különbség a papíron kiosztott és a digitálisan elkönyvelt piros pontok között a szerzők szerint az, hogy a régimódi verzió általában nem hosszú életű, és nem hatékony módszer, legalábbis a digitális rendszerekhez képest semmiképpen sem nevezhető annak. Ám pont ez akadályozza meg, hogy a visszajelzések és értékelések szerepe túlzó legyen.
A kutatók azt javasolják a tanároknak, hogy a fegyelmezési kérdéseket szigorúan oktatási céllal kezeljék, a tanulók viselkedését pedig tekintsék a tananyaghoz hasonlónak, azaz olyan valaminek, amit meg kell tanítani. A tanároknak azt kell megérteniük, hogy a tananyag és a tanítás módszere befolyásolja a tanulók viselkedését, és amikor ezt megfigyelik, akkor kerülniük kellene a digitális eszközöket.
