Mindenkit büszkeség tölt el, ha jó jegyeket szerez diákként. Idősebb korukban is sokan hivatkoznak iskolai teljesítményeikre, pedig senki sem tudja, hogy mi a siker kulcsa. Inkább csak találgatunk. Az öröklött tehetség, a kitartás, a jó nevelés, esetleg az életkörülményeink miatt leszünk sikeresek?
Egy új, több mint egymillió főt vizsgáló kutatásból kiderül, hogy leginkább a génállományunk határozza meg, éltanulók vagy bukdácsolók leszünk-e a közoktatásban.
A Daniel Benjamin által vezetett kutatásban 1,1 millió (csak európai felmenőkkel rendelkező) felnőttet vizsgáltak, és 1271 olyan génkombinációt találtak, amely hatással van arra, hogy mennyi időt tölt valaki a közoktatásban. Az eredmény rémes jövőképet vetít elénk: génkutatók előre kiválogatják a gyerekek közül az arra érdemeseket, hogy sokat tanulhassanak, a többieknek pedig esélyt sem adnak.
Mégsem kell attól rettegnünk, hogy pontosan megjósolják a jövőnket. Szerencsére ugyanis a kutatás eredménye pont az, hogy lehetetlen előre megmondani egy egyénről, hogy hány évfolyamon verekedi majd át magát. Ennek az az oka, hogy a kutatók hatalmas különbségekkel találkoztak. Rengeteg doktori fokot szerzett ember genomjában alig voltak olyan gének, amelyek segítenek a közoktatásban előrejutni. Volt, aki minden pozitív hatású génkombinációval rendelkezett, mégis hamar kihullott a közoktatási rendszerből. Viszont a teljes, egymillió fős mintán a gének nagyon jól magyarázták a tanulók közötti különbségeket.
A kutatás legfontosabb eredménye, hogy
a gének 11 százalékban, míg az anyagi helyzet csak 7 százalékban tudta megmagyarázni, hogy hány évet tanultak a felmérésben szereplők.
Tehát még a jövedelmi hatásoknál – legalábbis az azzal viszonylag jól korreláló jövedelmeknél – is nagyobb hatása van a jó génkombinációnak.
A kutatásban nem a „tanulás génjeit” keresték. Olyan génkombinációkra voltak kíváncsiak a kutatók, amelyek a mostani rendszer keretei között könnyítik meg az előrejutást. Például nagy monotonitástűréssel könnyebb sikereket aratni. Azok a gének, amelyek elősegítik a monotonitástűrést, a mostani rendszerben „jó” géneknek számítanak. Más tulajdonságokat pedig nem honorál az közoktatás, mint például a kreativitást vagy a nyughatatlanságot.
Ha 100 éve csináljuk ezt a kutatást, azt találtuk volna, hogy az iskolázottság csak attól függ, hogy hány X kromoszómája van valakinek. Mert nőként nem lehetett tanulni abban az időben.
– mondta a The Atlanticnek Benjamin.
Hiába tűnnek egyértelműnek ezek a korlátok, visszatérő eleme kultúránknak, hogy a sikerességet a „jó génekkel” próbáljuk magyarázni. Az első ilyen irányzat az eugenetika volt. Kidolgozója, Francis Galton – Charles Darwin unokatestvére – azt hirdette, hogy érdemes lenne az emberi faj genomját mesterségesen javítani. Előnyben részesíteni a jól teljesítőket, és kizárni a társadalomból a „rossz” génekkel rendelkezőket.
A kutatók elutasítják ezt a nézetet. A téma érzékenysége miatt egy 27 oldalas GyIK dokumentumot is mellékeltek a kutatásukhoz. Az egyik benne szereplő kérdés az, hogy milyen közpolitikai ajánlásokat tennének az eredmények alapján? A válaszuk:
Semmilyent. A kutatásra alapozott bármilyen közpolitikai vagy egyéni változás megalapozatlan, sőt tudományellenes lenne.
Az eredményeket arra lehet használni, hogy igazságosabbá tegyük az oktatási rendszereket. Arra nem, hogy egy gyerekről eldöntsük, milyen jövőt érdemel. A közoktatási rendszert úgy lehetne átalakítani, hogy ne lejtsen a pálya bizonyos gén-összetételű csoportok felé.
