Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2017. október 24. 12:15 Világ

Mao Ce-tung óta senki nem vont össze ennyi hatalmat a saját kezében

Hszi Csin-ping kínai elnök hatalma tovább erősödött a Kínai Kommunista Párt múlt héten megnyitott kongresszusa során. Ennek a leglátványosabb jele, hogy Mao Ce-tung óta Hszi a párt első főtitkára, akinek vezetése alatt a neve bekerül a párt alapszabályába. A korábbi főtitkárok “ideológiai örökségével” rendre kiegészítették az alapszabályt, de eddig Mao mellett egyedül a gazdasági reformokat bevezető Teng Hsziao-ping neve szerepelt a dokumentumban, de ők csak a haláluk után kerültek bele.

“Az alapokmány kiegészítése egyértelműen jelzi, hogy Hszi szeretne lenni a 21. század Mao Ce-tungja” – mondta a Washington Postnak Willy Wo-Lap Lam, egy Hong Kong-i egyetem politikai szakértője. “Ez világosan megmutatja, hogy Hszi státuszát a két elődje [a két legutóbbi főtitkár, Csiang Cö-min és Hu Csin-tao] föle helyezik, történelmi vezetőkkel egy szintre” – mondta a Bloombergnek egy pekingi tanácsadó politikai elemzője.

Egy európai kutatóintézet, az ECFR vezetője, Francois Godemont szerint Mao óta nem mutatta ki senki ennyire élesen a hatalmát. A Washington Post szerint a kínai vezetők egymásra licitálva ajnározták a kongresszus első napján három és fél órás beszédet tartó vezetőt. Hszi főtitkárságának már az első öt éve is a hatalma konszolidációjáról szólt: legmarkánsabb döntései közé tartozik a politikai ellenfeleivel leszámoló antikorrupciós kampány és a szabadságjogokat például internetkorlátozással csorbító intézkedések sora.

Míg korábban technokrata vezetők közösen döntöttek a legfontosabb politikai döntésekről, Hszi megerősödésével a hatalom egyre inkább egy karizmatikus vezető kezében összpontosul. Bár a tényleges döntések inkább politikai háttéralkuk eredményei, a kínai hatalmi struktúra piramisszerűen épül fel. Az ötévente rendezett kongresszuson a párt 2300 delegáltja választja meg a jelenleg mintegy kétszáz fős központi pártbizottságot, amely pedig a valódi hatalommal bíró, 25 tagú politikai bizottságot (Politbüro). A legfelső döntéshozó testület, a jelenleg hét tagú állandó bizottság tagjai a Politbüróból kerülnek ki, ők döntenek a vezető pozíciók betöltéséről.

A kínai szokásjog alapján 68 évesnél idősebb vezetők nem lehetnek tagok az állandó bizottságban, emiatt várhatóan a hét helyből ötre is új tagot választanak. Az egyik legnagyobb kérdés az volt, hogy Hszi egyik fontos bizalmasa, a 69 éves Vang Csi-san a szokásjog ellenére marad-e a bizottságban. Ez ugyanis előrevetítené, hogy a következő, 2022-es kongresszus idején Hszi is hatalmon maradna, hiába lenne 69 éves.

Bár az új állandó bizottság tagjait csak a kongresszus záró napján, szerdán fogják megnevezni, az már eldőlt, hogy Vang nem lesz köztük, mivel a központi bizottságból is kimaradt. “Hszi már most annyira erős, hogy nincs ilyen fajta legitimációra szüksége, és gyengítené, ha eltérne a szokásjogtól” – mondta a Bloombergnek Steve Tsang, a University of London egyik vezetője.  

A kongresszusi beszéde alapján a következő öt évre Hszi egyik legjelentősebb terve az, hogy csökkentse Kínában a jövedelmi különbségeket, és ezáltal a fejlett országok közé vezesse Kínát. Hszi célja, hogy Kína század közepére gazdaságilag és katonailag is utolérje az Egyesült Államokat, és valódi globális szuperhatalom legyen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Hszi Csin-ping Kína Kínai Kommunista Párt Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.