Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. június 2. 05:03 Pénz, Vállalat

Lehet ma is 286 forint vagy akár még kevesebb egy euró

Budapest belvárosában, az egyik turisták által is sűrűn látogatott műemléknél a wc használata 200 forintba kerül. A kiírás szerint azonban, ha valakinél csak euró van, azzal is fizethet, ebben az esetben 70 eurócentet kér az üzemeltető.

Ha feltételezzük, hogy a 200 forintot a vállalkozó úgy lőtte be, hogy az fedezi a költségeket és a várt hasznot is, akkor a 70 eurócentes ügyfelekkel igen jól jár, hiszen ha a nap végén átváltja az összeget, akkor – cikkünk írásakor érvényes árfolyamon – 266 forintot kap érte. Ez 33 százalékos plusz a normál profit felett.

A fenti arány olyan erős forintot jelent, hogy kicsit olyan ez, mintha a vállalkozó 286 forintért jutna egy euróhoz, amit 380-ért el tud adni, de persze nem teljesen erről van szó, csak arról, hogy jóval nagyobb fajlagos bevétel keletkezik nála. (Ez csak akkor nem igaz, ha a szolgáltató eleve pénznemenként eltérő profitra számítva tervezi az üzletmenetét, vagyis a nagyobb eurós bevételből keresztfinanszírozza a forintost, de ez nem tűnik valószínűnek.)

Természetesen nem kötelező ezt a szolgáltatást igénybe venni, és a turista is beválthatja az euróját 380 forintos árfolyamon, hogy aztán forinttal fizessen, ha kedvezőtlennek tartja az átváltási rátát. Példánk épp egy olyan helyzetet feltételez, ahol adott esetben azonnali és erős szükség lehet a költésre, de ez csak annyit jelent, hogy a szorult helyzetet magasabbra lehet beárazni.

A nagy élelmiszerboltok, a gyorskiszolgáló éttermek, de még a nemzetközi ruhaboltláncok is tipikusan elfogadnak eurót, náluk azonban nem ennyire tér el az árfolyam az MNB-középtől, ezek a cégek jelenleg 340-365 forint körül számolják be az eurót.

A fentihez hasonló eseteknél legfeljebb csak az a párhuzam juthat eszünkbe, amikor egy taxis vagy egy étterem irdatlanul magas díjakat sóz a turisták nyakába, és abból a felháborodás mellett akár még fogyasztóvédelmi ügy is kerekedhet.

Csakhogy a jelek szerint a bivalyerős forint alkalmazása ebből a szempontból nem egyenlő a több ezer forintos ásványvíz esetével.

Az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozó fogyasztóvédelmi hatóság cikkünk írásáig ugyan nem válaszolt kérdésünkre, Siklósi Máté fogyasztóvédelmi szakértő, a CP Contact Kft. ügyvezetője azonban azt mondja, szerinte egyedül az uzsora az a fogalom, amit jogi szempontból ilyenkor vizsgálni lehet.

Ez alapján a tevékenység akkor lenne támadható, ha az egyik fél a másik fél helyzetének kihasználása révén feltűnően aránytalan előnyt kötne ki.

Ha Magyarország nem törvényes fizetőeszközét valaki a költségek miatt drágán váltja, az ugyan feltűnően aránytalan előny lehet, de nem minősül a másik fél helyzete kihasználásának. Ha az árfolyamot előre, és átlátható módon tüntetik fel, akkor az jogilag nem gond, mert nem minősül az eset megtévesztőnek

– mondja a szakértő.

Az eurós érmékkel egyébként elég nagy a vesződség, azokat a bankok elég nehézkesen, esetleg csak kedvezőtlen árfolyamon fogadják el, így a szolgáltatónak valóban macerás lehet ezzel foglalkozni, hacsak ki nem viszi a zsák aprót az országból, és nem vásárolja el ott.

A Magyar Nemzeti Bank érdeklődésünkre először azt szögezte le, hogy forintot mindenkinek kötelező elfogadni, de természetesen más pénznemet is lehet. Emellett azonban a jogszabályok szerint a belkereskedelemben az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos ügyletekre vonatkozó fizetések teljesítése nem minősül pénzváltási tevékenységnek, akkor sem, ha például a vevő euróval fizet, de forintban adnak neki visszajárót.

Mivel az árak meghatározása (szerencsére) teljesen szabad, csak az aktuális piaci viszonyok határozzák meg, hogy egy-egy szolgáltatás vagy áru milyen körülmények között milyen árfolyamon adható el forinttól eltérő pénznemekben (jellemzően turistáknak és euróban), ezért kedvező körülmények között a szolgáltató nyugodtan húzhat jó hasznot az átváltásból.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinden jel szerint készülhetünk a 400-410 forint feletti euróra isHa a papírforma forgatókönyv teljesül, akkor a forint lassú ütemben, de folyamatosan gyengülni fog a következő időszakban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÍgy kaphat magyar állami támogatással euróban nyugdíjat, aki a spanyol tengerparton szeretne megöregedniMagyarországon is lehet euróban nyugdíjat gyűjteni és kapni, és az állam megadja rá az évi 130 ezer forintos adójóváírást.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre többen védelmezik a készpénzt, már csak az a kérdés, ki ellenMagyarországra a Mi Hazánk hozta be, de sok más országban is téma a készpénzhez való jog védelme.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat átváltás euró forint forint árfolyam forint euró árfolyam forintárfolyam turizmus uzsora Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Jandó Zoltán
2025. február 17. 13:32 Pénz, Vállalat

Féláron eladó a milliárdos állami támogatás után bedőlt kisvárdai csigafeldolgozó

Az üzemet 2019-ben adták át, de egy percig sem működött nyereségesen, két évvel később bedőlt, és azóta is eladhatatlan.

Stubnya Bence
2025. február 17. 06:07 Adat, Pénz

Harmadával élnek nálunk jobban a csehek és a lengyelek, ha benzinben számolunk

A kormány divatba hozta az üzemanyagárak régiós összehasonlítását, ezért megnéztük, hol mennyit lehet tankolni az átlagjövedelemből.

Hadnagy Milán
2025. február 16. 17:56 Pénz

Nem rossz egy alulárazott részvény, de van ennél is jobb befektetés

Egy alulárazott részvényben nagy a potenciál az emelkedésre, de még ennél is nagyobb lehetőség rejtőzhet az alulárazott termékeket áruló cégekben.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. február 18. 09:37 Világ

Zelenszkij Merzre vár, Orbán viszont az AfD-re

Ukrajnának jól jönne a CDU/CSU győzelme a közelgő német választásokon, a magyar kormány viszont az amerikaihoz hasonlóan az AfD-re teszi tétjeit.

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.