Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. július 20. 15:04 Vállalat

Nagy bajban van a német autóipar, fogynak a megrendelések

„Nem messze tőlünk van egy terület, ahol a gyári új, de a szalonoknak még le nem szállított autókat tárolják. Ez a járvány alatt teljesen üres volt, most meg annyira tele van, hogy messziről napsütésben úgy néz ki, mintha egy tó lenne a helyén” – tavasszal ezzel a példával illusztrálta egy Németországban élő ismerős, hogy szerinte nagy bajban van a német autóipar.

Ő ezt annak tudta be, hogy a járvány alatt, az alkatrészellátás akadozása idején a gyártók a prémium modellek felé mozdultak el, és egyébként is bátran emeltek árat. Ez akkor üzletileg bejött, most viszont visszaüt: az ellátási láncok helyzete már lehetővé tenné több autó legyártását, a kereslet viszont hiányzik hozzá. A magasabb inflációs környezetben sok német reálbére csökkent, ráadásul az Európai Központi Bank kamatemelései miatt az autóhitelek megdrágultak. „Sokan inkább külföldi kocsit vesznek, főleg ha elektromos, akár kínait is” – tette hozzá az ismerős.

Bár az illető nem az autóiparban dolgozik, a jelek szerint fején találta a szöget. A Handelsblatt német gazdasági lap tegnap azzal a címmel jelentett meg egy cikket, hogy Miért fogy ki a megrendelésekből a Volkswagen, az Audi, a BMW és a Mercedes? Ezt persze nem kell szó szerint venni, de az adatok szerint tényleg elég borús a helyzet. Ha a koronavírus-járvány – és az ellátási láncok válsága – előtti időszakhoz hasonlítjuk a helyzetet, akkor a lap összegyűjtött adatai szerint a német autógyártók az idei első öt hónapban félmillióval kevesebb kocsit gyártottak le Európában, mint 2019 azonos időszakában. Ez közel 20 százalékos csökkenésnek felel meg.

A BMW megúszta nagyjából tíz százalékos visszaeséssel, míg a legnagyobb, 30 százalékos mínusz a Mercedesnél figyelhető meg (igaz, az utóbbinak részben az az oka, hogy a vállalat elfordulóban van a tömegmodellektől, és a nagyobb hasznot ígérő prémium szegmensben erősít). A Volkswagen-csoportnál közel 23 százalékos a visszaesés, és a hiányzó megrendelések miatt több elektromos modell gyártását is vissza kellett fogni.

Nem véletlenül, német iparági szinten tavalyhoz képest 30-50 százalék közötti a visszaesés az elektromos hajtású autóknál. Az ázsiai konkurencia árai az alsóbb kategóriákban sokkal kedvezőbbek, ráadásul szeptembertől változik az e-autók vásárlásához kapcsolódó állami ösztönző rendszer, ami további visszaesést idézhet elő. Az összes hajtástípust egyben vizsgálva a német márkakereskedők és szervizek szövetségének alelnöke szerint fennáll annak a veszélye, hogy már soha nem tudnak visszatérni a járvány előtti eladási szintekhez.

Azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy a némettel sok szálon összenőtt magyar autóiparban mit okoz a német vállalatok csökkenő rendelésállománya. Az látszik, hogy az akkumulátorgyárak mellett a járműipar húzza az összességében gyenge magyar ipari teljesítményt, ez alapján egyelőre nincs baj.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEurópát célozta be a kínai autóipar, de mitől növekszik ilyen rohamosan?Németországot megelőzve már a második legnagyobb autóexportőr Kína, amelynek a saját márkái csak most kezdenek megjelenni az európai piacon.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarországon is terjeszkedik a „kínai Toyota”A BYD idén a világ második legnagyobb akkumulátor- és elektromosautó-gyártójává vált alacsony árainak köszönhetően. Egy kisebb üzemmel most a magyarországi pénzeső alá is beáll, de a fő célpont a német piac.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegszorító program bevezetésére készül a VolkswagenA márka erős, de nem termel elég nyereséget, ezen változtatna a menedzsment.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat autógyártás autóipar BMW megrendelés mercedes németország Volkswagen Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2024. december 2. 16:58 Közélet, Vállalat

Még idén több ezer Petőfi Sanyi, Széchenyi Pisti és Liszt Feri készül

Továbbá Brunszvik Rézi, Batthyány Lojzi, és Jókai Mór is. Tíz centis méretben fröccsöntött műanyagból, valamivel kevesebb mint 29 millió forintért.

Hajdu Miklós
2024. november 28. 16:28 Vállalat, Világ

Ez nem Kurzarbeit-válság: tömegeket bocsátanak el német nagyvállalatok

Éles különbség a német ipar mostani és 2020-as válsága között, hogy számos vállalat megválik a korábban nagy nehézségek árán toborzott dolgozóitól.

Torontáli Zoltán
2024. november 28. 06:01 Tech, Vállalat

Tucatjával menekülnek Szlovákiába a magyar webáruházak

Kedvezőbb az adók összetétele, nem rángatják egyik napról a másikra a szabályokat, és barátságosabb a hatósági ügyintézés.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.

Gajda Mihály
2024. december 1. 06:05 Pénz, Világ

A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb

Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.

Stubnya Bence
2024. november 30. 06:02 Podcast

„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?

Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.