Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. május 24. 09:04 Vállalat

Megszorító program bevezetésére készül a Volkswagen

Egy eredetileg a dolgozóknak írt, kiszivárgott levél alapján arról számolt be a német sajtó, hogy takarékossági programot készül bevezetni a Volkswagen-csoport, azon belül is a VW márkához tartozó részleg. Az ezt vezető Thomas Schäfer arról írt, hogy bár a márka erős, az üzleti eredményei egyelőre elmaradnak az elvárt szinttől.

Konkrétan ez 6,5 százalékos árbevétel-arányos nyereség lenne, miközben az első negyedévben csak 3 százalékot sikerült hozni. Bár a nagyobb hatékonyságot célzó program nem feltétlenül jár elbocsátásokkal („ez nem cél”), de azért a hasonló programok ismeretében nem is lenne meglepetés, ha a létszám csökkentése is a terv részét képezné. A csoportnál hagyományosan nagyon erős szakszervezetek miatt azonban erre nyilván csak letárgyalt keretek között, például az üres pozíciók megszüntetésével vagy előrehozott nyugdíjazással nyílna mód.

Thomas Schäfer levele szerint még korai lenne a program részleteiről beszélni, erre a következő hetekben, hónapokban kerülhet sor. A Handelsblatt információ szerint az első kulcsfontosságú információkat június 21-én osztják meg a részvényesekkel. A program egyébként várhatóan nem kizárólag a spórolásról szól majd, egyebek mellett a modellválaszték megújításával is növelné eredményességét a márka.

Ha tényleg kifejezetten a Volkswagen részleget érinti a program, az várhatóan a győri tevékenységet nem vagy csak közvetve érinti, hiszen az az Audihoz tartozik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJön ki a gödörből a német autógyártás, és a magyar gazdaságot is meglökhetiA VW és a Mercedes átvágta a gordiuszi csomót, drágábban ad el kevesebb autót. Ha tovább enyhül a chiphiány, az erős hátszelet adhat a teljes magyar gazdaságnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPuccsszerűen menesztették a Volkswagen vezérétKét nap alatt megpecsételődött Herbert Diess sorsa, utódja az eddig a Porschét vezető Oliver Blume lesz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbb munkahelyet teremtenek a családi vállalkozások, mint a tőzsdei cégek NémetországbanA családi tulajdonban lévő közepes és nagyobb vállalatok a német gazdaság fontos részét képezik, most megvizsgálták, hogy teljesítenek a munkahelyteremtésben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Audi nyereség spórolás Volkswagen Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. május 21. 11:17 Vállalat

Meg vannak számlálva a titkosított fizetések napjai

A jövőre már kötelező átláthatóság komoly feszültségeket okozhat a munkahelyeken, ha nem készülnek fel a cégek a felmerülő kérdések megválaszolására.

Hajdu Miklós
2025. május 20. 15:58 Vállalat

Közel 2000 milliárd forint friss pénz érkezik új magyar akkugyárakra

A CATL több mint 1600 milliárd forintnak megfelelő összeghez jutott a hongkongi tőzsdén, a Samsung SDI 400 milliárdot tervez bevonni.

Jandó Zoltán
2025. május 19. 16:22 Vállalat

Megveszi beosztottja milliárdokat termelő cégét a NER takarítócsászára

Megvásárol egy milliárdos nyereséget termelő céget a százmilliárdos állami megrendelésekkel kitömött B+N Referencia Zrt. tulajdonosa.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 22. 10:11 Adat

Így gyűjtött össze 3000 milliárdot kilenc NER-üzletember néhány év alatt

Orbán Viktor egy interjúban pár hete azt mondta, hogy nem csak Mészáros Lőrinc és Tiborcz István futott be nagy karriert. Valóban voltak még legalább heten.

Hajdu Miklós
2025. május 22. 06:08 Adat

Sokkal olcsóbbak a romániai ingatlanok, miért akarnak mégis magyar házakat venni?

A román ingatlanpiac a leginkább megfizethető az egész EU-ban, ám az ország nyugati részén nagyon jelentős áremelkedés zajlott le az utóbbi tíz évben.

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.