Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. május 13. 17:35 Vállalat

Hogy kerül még egy akkumulátorgyár Debrecenbe?

Az Eve Energy debreceni beruházásának immáron nem titkolt oka a kelet-magyarországi városban szintén beruházó BMW kérése, amit a két cég tavaly tető alá hozott megállapodása indokolhat: a Reuters már 2022 augusztusában beszámolt arról, hogy 2025-től a szóban forgó kínai vállalat szállíthatja a bajor gyártó legújabb generációs elektromos autójába az akkumulátorokat, amit egy hónappal később a BMW is megerősített, sőt, ekkor a CATL-lel történő együttműködésre is fény derült.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚjabb akkumulátorgyár épül Debrecenben, a BMW kérésére érkezik a kínai cégA CATL beruházását övező aggodalmak ellenére újabb akkumulátorgyár létesítését jelentette be Szijjártó Péter Debrecenben.

A 2001-ben alapított Eve Energy a CATL-hez képest viszonylag kis szereplő az ágazatban, idei első negyedéves árbevételüket tekintve mintegy nyolcszoros méretbeli különbség mutatkozik a két cég között. A CATL fölénye abban is megmutatkozik az Eve Energyvel és a hozzá hasonló szereplőkkel szemben, hogy a vállalat a lítium bányászatának és feldolgozásának területein is aktív, így hatást gyakorolhat az akkumulátorgyártáshoz szükséges nyersanyag árára. Ezzel a lehetőségével nem is rest élni: kedvezményes árat ajánl a CATL az autógyártóknak, amennyiben az akkumulátorbeszerzéseik bizonyos részét náluk bonyolítják.

Az erőviszonyokról árulkodik továbbá, hogy a debreceni beruházásával az Eve a kilencedik legnagyobb akkumulátorgyártóvá válhat a világon, 1,8 százalékos részesedést szervezve, míg a CATL-é a piac 35 százaléka.

A BMW egy kínai leányvállalatán keresztül az Eve Energyvel 2020-ban kezdte meg az együttműködést (a CATL már 2018 óta beszállítója a bajor gyártónak), nemrégiben kiderült továbbá, hogy 2025-től nagy energiasűrűségű, hengeres cellákat szerelhet majd be az autóiba a kínai gyár jóvoltából. Az új cellák az eddig megszokottnál több mint húsz százalékkal több energiát tárolhatnak azonos térfogat mellett, és alkalmazásuk harminc százalékos költségmegtakarítással járhat, ráadásul a hengeres technológia alkalmazásában élen járó Teslát is megszorongathatja velük a müncheni központú konszern.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre több jel utal arra, hogy a kínai CATL akkumulátorgyár és a BMW együttműködik DebrecenbenA BMW nyáron letette debreceni gyárának alapkövét, majd kisvártatva a kínai CATL hatalmas beruházást jelentett be. A napokban ismét a BMW lépett, a bajor vállalat ugyanis akkumulátorok összeszerelésére alkalmas üzemmel egészíti ki debreceni beruházását.

Mindeközben a kínai akkumulátoripar az európai autógyárak meghódítására készül, az elektromos átállás ugyanis egyedülálló lehetőséggel kecsegtet az ország számára ahhoz, hogy lényegi tényezővé válhasson a járműgyártás területén. A kínai vállalatok éppen ezért nem restek a nagy múltú amerikai és európai vállalatok közelében gyárakat építeni, aminek az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez első uniós tagállamként csatlakozó Magyarország ideális helyszínéül szolgálhat.

Az autógyárak szempontjából a kínai beszállítók Európába települése mellett szóló érv, hogy így kiszámíthatóbbá válnak az ellátási láncok. A koronavírus terjedését fékező lezárások miatt akadozó beszállítói kapcsolatok hatalmas károkat okoztak a német gazdaságnak, a BMW-t irányító Oliver Zipse még tavaly november végén is pesszimista jövőképet vázolt e tekintetben, miközben az elektromos modellek iránti stabil kereslet kiszolgálásához kulcsfontosságú az akkumulátorszállítások megbízhatósága.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre kisebb gond az alkatrészhiány, de az autóipar még mindig küzd NémetországbanZsinórban harmadik hónapja javul a helyzet, de az autó- és gépiparban még mindig a vállalatok háromnegyede számolt be beszállítási problémákról.

Az Eve Energy debreceni beruházásának további különös mellékszála, hogy az már tavaly nyáron is szóba került, ám idén január végén a város polgármesteri hivatala közleményt adott ki, miszerint nem állapodott meg a kínai céggel a gyárlétesítésről – épp ebben az időszakban éleződtek ki a CATL akkumulátorüzemével szembeni, jórészt környezetvédelmi aggályok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„Parasztfelkelésre van szükség a gyár ellen” – tettlegességig fajult a közmeghallgatás a debreceni akkuüzemrőlFeszült hangulat, nőt leütő férfi és telt ház volt a valaha volt legnagyobb magyarországi beruházás környezetvédelmi közmeghallgatásán.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat akkumulátorgyár akkumulátorgyártás debrecen eve power Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2023. szeptember 21. 04:34 Vállalat

Darabokban árulják az egyik legnagyobb magyar céget

Garázsok, lakóház, külterületi raktárépületek, kultúrház sport- és ipartelep, céges részesedések. Így zajlik a végkiárusítás a Dunaferrnél.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 20. 19:41 Közélet, Vállalat

Nem emelheti kedve szerint az új autó árát a kereskedő, amíg a vevő vár a szállításra

Sok esetben tisztességtelen volt az autókereskedők eddigi szerződési gyakorlata, amellyel a nehéz gazdasági helyzet ellen próbáltak védekezni.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 20. 09:53 Vállalat, Világ

Kis e-autók gyártásával is méltányos profit mellett tudna versenyezni Kínával az európai járműipar

Európai gyártók is készíthetnének olyan olcsó e-autókat, mint a kínaiak, de egyelőre nem akarnak, és ez végzetes hiba lehet.

Fontos

Bucsky Péter
2023. szeptember 22. 04:34 Közélet

Szinte csak a sztrádákra jutott abból a 2000 milliárdból, amit útépítésre költött a kormány

Tíz év alatt autópályákra és elkerülő utakra költötték el a 2150 milliárdos költség 80 százalékát, felújításra és mellékutakra alig jutott forrás.

Pálos Máté
2023. szeptember 21. 18:30 Közélet, Pénz

Kósa és Szijjártó forintbedöntő nyilatkozatait idézte Matolcsy és Varga gazdasági csörtéje

A bankadóemelés és kamattámogatás-felülvizsgálat lehetőségének említéséről a piaci szereplők a magyar gazdaság gyengeségére következtettek.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 21. 15:42 Világ

Teljes hatalmi átrendeződés és az etnikai tisztogatás rémképe: a kaukázusi villámháború következményei

Az örmény többségű Hegyi-Karabah sorsa a napokban megpecsételődött.