Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. március 28. 09:34 Vállalat, Világ

Segíti az infláció csökkenését, hogy egyre olcsóbb a tengeri szállítás

Jelentős spórolásra ad lehetőséget a külföldről importáló cégeknek, hogy az elmúlt időszakban újból nagyot csökkentek a tengeri szállítmányozás költségei, és a tengeri konténerszállító hajók díjai bizonyos útvonalakon már megközelítik a járvány előtti szintet – írja a Wall Street Journal.

Az importőrök és a szállítmányozási cégek az Egyesült Államokban jellemzően tavasszal kötnek szerződést hosszabb távra, és az amerikai gazdasági lap szerint az ezeket megelőző tárgyalásoknak most egészen más a hangulata, mint tavaly.

Amíg ugyanis 2022 tavaszán még egy találkozót is alig lehetett leszervezni egy szállítmányozási céggel, most a lapnak nyilatkozó, műanyag karácsonyfákat importáló cég vezetője például arra számít, hogy a tavalyihoz képest 75 százalékkal alacsonyabb, nagyjából 2019-es árszinten tud majd megegyezni egy szállítmányozási céggel. Azt is megjegyezte, hogy idén őket keresik ajánlatokkal.

A lap szerint az importőrök egy része nem is kifejezetten akar hosszú távú szerződést kötni, mert arra számít, hogy a közeljövőben még tovább csökkennek a díjak. A lapnak nyilatkozó logisztikai cég szakértője szerint ez racionális stratégia, ugyanis egy olyan cég, amely évente több ezer megrendelést ad le, összesítve több millió dollárt takaríthat meg így.

A tengeri szállítmányozási cégek a lap szerint ősz óta küzdenek azzal a problémával, hogy a kiskereskedelmi forgalom – magas infláció miatti – csökkenése nyomán nem gyűlik össze elég rakomány, és ezért nem tudják teljesen feltölteni a hajóikat.

A Wall Street Journal által idézett adatok szerint februárban 25 százalékkal esett vissza az USA-ba irányuló, tengeren érkező import az egy évvel korábbi februári forgalomhoz képest. Emiatt a szállítási díjak is jelentősen csökkentek. A Financial Times februárban a Kieli Világgazdasági Intézetet idézve januárra és Európára vonatkozóan 5 százalékos visszaesésről írt.

A világ legnagyobb kikötői közötti díjakat összesítő Drewry World Container Index körülbelül 80 százalékkal csökkent egy év alatt. A 2021. decemberi csúcsához képest szintén nagyjából 80 százalékkal esett vissza tavaly év végéig a Kínából a világ különböző pontjaira irányuló szállítmányok globális árindikátora, a Shanghai Containerized Freight Index. 

A tengeri szállítmányozás költségeinek csökkenése az infláció mérséklődését okozhatja, és egyes fontosabb gazdasági mutatókban már most látszik a hatása. A müncheni ifo gazdaságkutató intézet üzleti hangulatindexének márciusi javulásához például a csökkenő energiaárak mellett az ellátási láncok szűk keresztmetszeteinek enyhülése is hozzájárult az intézet elnöke szerint.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJelentősen enyhült a drágulást okozó szállítmányozási káoszTöbb mutató alapján is olcsóbban jut el a világ egyik pontjáról a másikra a konténerekben szállított áru, ami az inflációt is enyhítheti. Igaz, még lehetnek akadályok a díjak további csökkenése előtt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ ellátási lánc infláció konténer logisztika tengeri szállítmányozás Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.

Vámosi Ágoston
2025. május 21. 11:17 Vállalat

Meg vannak számlálva a titkosított fizetések napjai

A jövőre már kötelező átláthatóság komoly feszültségeket okozhat a munkahelyeken, ha nem készülnek fel a cégek a felmerülő kérdések megválaszolására.

Hajdu Miklós
2025. május 20. 15:58 Vállalat

Közel 2000 milliárd forint friss pénz érkezik új magyar akkugyárakra

A CATL több mint 1600 milliárd forintnak megfelelő összeghez jutott a hongkongi tőzsdén, a Samsung SDI 400 milliárdot tervez bevonni.

Fontos

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.