Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2022. augusztus 11. 16:03 Pénz, Világ

Jelentősen enyhült a drágulást okozó szállítmányozási káosz

Habár úgy tűnik, hogy Magyarországon és egész Európában is messze van még a drágulás tetőzése – Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke nemrég például arról beszélt, hogy nem kizárható, hogy itthon őszre 20 százalék körülire nő az infláció -, vannak azért jó hírek is az infláció mögötti trendekkel kapcsolatban. Vagy kevésbé ambiciózusan fogalmazva: a helyzet lehetne rosszabb is.

Ahogy arra a Financial Times szerzője a napokban megjelent cikkében felhívja a figyelmet, több mutató alapján is úgy néz ki, hogy jelentősen javult a globális tengeri szállítmányozási helyzet, ami az egyik kiváltó oka volt a drágulásnak az elmúlt másfél évben:

  • 45 százalékkal csökkent a tavaly őszi csúcshoz képest a nemzetközi kereskedelemben sztenderdnek számító 40 lábas konténerek szállítási díja a Freightos nemzetközi szállítmányozási vállalat adatai alapján.
  • A Los Angeles-i kikötő előtt feltorlódott hajók száma az év elejéhez képest 75 százalékkal csökkent, miközben június volt a kikötő történetének egyik legforgalmasabb hónapja.
  • A New York-i Federal Reserve Bank által létrehozott – a problémákat összegző – globális ellátási lánc nyomásindex (Global Supply Chain Pressure Index) júliusra 57 százalékkal csökkent a tavaly év végi csúcshoz képest.

A lap által idézett mutatók mellett több más, Magyarországról nézve is releváns indikátor szintén javulást mutat. A világ legnagyobb kikötői közötti díjakat összesítő Drewry World Container Index csaknem 35 százalékot csökkent január közepéhez képest, és ezen belül a Magyarországra érkező kínai import szempontjából releváns alindexek, például a Sanghaj és Genova vagy Rotterdam közti díjakról árulkodó indexek is jelentősen visszaestek. Az év elejéhez képest szintén jelentősen csökkent a Kínából a világ különböző pontjaira irányuló szállítmányok globális árindikátora, a Shanghai Containerized Freight Index.

A Financial Times cikke szerint az enyhüléshez hozzájárult, hogy a kikötők és a logisztikai cégek hatékonyabbá váltak a nagy terhelés kezelésében, hosszabb távon ugyanakkor nem ez, hanem a globális gazdasági kilátások romlása normalizálhatja a szállítmányozási díjakat. Erre utal az is, hogy a Philadelphiai Fed által megkérdezett amerikai termelő vállalatok több mint 40 százaléka számít például a szállítási idők csökkenésére a következő hat hónapban, és a júliusi beszerzési menedzserindexek alapján is csökkennek a megrendelések.

Mindezek ellenére nem egyértelmű, hogy az enyhülés zavartalanul folytatódik majd. A karácsonyi szezon közeledtével felpörgő rendelések a jelenlegi kapacitások mellett például újból fennakadásokat okozhatnak, és szintén kockázatot jelent, ha az inflációtól elmaradó béremelések miatt sztrájkba kezdenek valamelyik kikötőben. Emellett az USA keleti partjainál és az észak-európai kikötőkben még mindig komoly sorok vannak, és a kínai zéró Covid intézkedések miatt is benne vannak a pakliban a nagyobb fennakadások.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég sokáig eszi a magyar fizetéseket a konténerkáoszA tengeri szállítmányozás díjai az év elején már csökkenésnek indultak a világban, de a magyar piac túl kicsi ahhoz, hogy ezt egyből megérezzük. Ráadásul még egyáltalán nem biztos, hogy vége a globális felfordulásának.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Világ infláció konténer tengeri szállítmányozás Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Vámosi Ágoston
2025. május 15. 15:19 Pénz

Egy százaléknál magasabb GDP-növekedés idén csoda lenne

A járműgyártás stabilizálódhat, de visszapattanni nem fog – vélik a CIB Banknál.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Pletser Tamás
2025. május 14. 05:50 Pénz, Tech

A jelenlegi nukleáris technológia egy üzleti zsákutca

Az atomenergia reneszánszához technológiai áttörés kell, a hagyományos erőművek építésével az államok veszteséges projekteket támogatnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.