Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2022. augusztus 31. 15:30 Vállalat

Megvan a kitűzött európai gáztartalék, kérdés, hogy mire lesz ez elég

Augusztus 29-én az EU gáztárolóinak töltöttsége 80,17 százalékon állt, ami azt jelenti, hogy uniós szinten a tervezett novembernél bő két hónappal korábban sikerült elérni a kitűzött 80 százalékos célt. Mindezt úgy, hogy az orosz szállítások továbbra is akadoznak, a tárolók töltése azonban így is gyorsabb ütemben zajlik, mint amit a korábbi években megszokhattunk. Kérdés persze mindez mire lesz elég, alapesetben ugyanis a nyári tartalék a téli fogyasztásnak csak a bő harmadát fedezi.

Rekordütemben telnek

Ha a háború kitörésének napjához viszonyítunk, akkor az elmúlt tíz évben egyszer sem fordult elő, hogy több gázt tároltak volna az uniós országok, mint az idén. Augusztus utolsó napjaiban összesen 82-83 milliárd köbméternyi tartaléka volt a tagállamoknak, ami bő 50 milliárd köbméterrel több a február 24-i állapotnál.

Persze a jelentős növekedés önmagában nem meglepő: a fogyasztás szezonalitása miatt (télen több gázra van szükség) mindig nyáron töltik a tárolókat, az így felhalmozott készleteket pedig télen égetik el. Ezúttal azonban a szokottnál is gyorsabb ütemben zajlik a tartalékolás. A tárolók töltése alapból korábban kezdődött, mint szokott, és annak ellenére kifejezetten gyors, hogy Oroszországból a várt gázimportnak csak töredéke érkezik a kontinensre.

Jelenleg naponta 300-400 millió köbméter gázt tárolnak be az EU-ban, amely normál mennyiségű oroszországi behozatal mellett sem számítana kevésnek. Ha a következő másfél-két hónapban is így folytatódik, akkor október közepére-végére a maximum közelébe lehetnek az európai tartalékok. Ez azt jelentené, hogy megközelíthetnénk a 2019-es rekordszintet, pedig akkor időarányosan az évnek ebben az időszakában jóval több gáz volt készleten az EU-ban.

Annak, hogy az akadozó orosz import ellenére is gyorsan telnek a tárolók több magyarázata van. Minden bizonnyal szerepet játszik benne a más irányokból megugró behozatal, ám ennél is fontosabb valószínűleg a felhasználás csökkenése. Utóbbiban a már bejelentett különböző állami intézkedések mellett szerepet játszik az energiahordozó rendkívül magas ára is, amely most már egyre látványosabban veti vissza a keresletet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár annyira drága a gáz, hogy emiatt kerülheti el a legrosszabbat EurópaEgyelőre minden jel arra utal, hogy nem lesz szükség fejadagok és hasonló durva korlátozások meghatározására az energiahordozók, különösen a földgáz felhasználásában.

Nálunk lehet még tartalékolni

A 80 százalékos töltöttség ugyanakkor csak egy átlag, az egyes tagállamok között jelentős eltérések vannak. Portugália például 100 százalékon áll, igaz nekik nincs sok tárolójuk, de a jóval nagyobb kapacitásokkal rendelkező lengyeleknél is 99,6 százalékos a telítettség. A magyarországi 62 százalék ezzel szemben európai viszonylatban kifejezetten alacsonynak számít.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy itthon a teljes fogyasztáshoz képest nagyon nagy a tárolói kapacitás. A mostani töltöttség már durván 4 milliárd köbméternyi tartalékot jelent, ami a teljes éves igényünk 40 százaléka, a lakossági fogyasztást pedig már több mint egy évig fedezné.

Ha azt vizsgáljuk meg, hogy az egyes országokban nagyjából hány napnyi felhasználásra lenne elegendő az aktuális készlet, akkor kifejezetten jól állunk. A hazai tárolókban 140 napi gáz van, aminél csak az osztrákok tudnák lényegesen hosszabb ideig fedezni a fogyasztásukat a tartalékokból*Itt érdemes megjegyezni, hogy a tárolóban lévő gázt nem törvényszerűen az adott ország fogyasztására van félretéve, a tárolók lényegében speciális raktárok, amelyekben bárki tárolhat földgázt, amit aztán később bárhol értékesíthet.. Németország esetében ugyanez mindössze 79 nap, Lengyelországban pedig a magas töltöttség ellenére is csak 56.

Ráadásul ez ugye egy, az átlagos napi felhasználás alapján számolt mutató, miközben télen jóval nagyobb a fogyasztás, mint az év többi szakaszában. Mindez jól mutatja, hogy

hiába áll jól a betárolás, önmagában ez nem elég az európai igények kielégítésére.

Ha a tárolókat sikerülne teljesen feltölteni, az elmúlt évek fogyasztási adatai alapján a készletek akkor is csak a kereslet nagyjából 40 százalékát fedeznék.

Nagy kérdés, hogy mit csinálnak majd télen az oroszok

Az állami intézkedések és a piaci alkalmazkodás miatt az idén (ha nem lesz nagyon hideg a tél) valószínűleg kevesebb gázra lesz szükség a kontinensen, mint az előző években, de még így is kifejezetten nagy az a mennyiség, amelynek október és március között kellene beérkeznie. Így teljes Európára fokozottan igaz, az, amit korábban a hazai helyzetről írtunk: azt, hogy mire elég a felhalmozott gázkészlet, elsősorban a téli import határozza majd meg.

Volt már olyan időszak, amikor 8-9 milliárd köbméternyi orosz import jött csak a téli hónapokban, így ennyi, esetleg ennél kissé kevesebb most is elég lenne. Jelenleg azonban nagyjából csak feleekkora mennyiséget szállít a Gazprom a kontinensre. Ha ebben nem lesz változás, továbbra is fennáll a veszélye, hogy a tél második felében ellátási gondok lesznek Európában.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat gázár gazprom gáztároló orosz gáz Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2025. július 17. 06:08 Élet, Vállalat

Több lehetőség lenne a négynapos munkahétben, ha nem a csodát várnánk tőle

Idehaza is sokan megfontolnák, hogy kevesebbet dolgozzanak akár kisebb fizetésért, de sok a buktató Antal Miklós, a téma kutatója szerint.

Stubnya Bence
2025. július 16. 14:03 Vállalat, Világ

A CATL akkumulátoraihoz szükséges technológia exportját is korlátozza Kína

Akkumulátorok gyártásához és a lítium bányászatához szükséges technológiák kivitelét is korlátozzák, hogy a versenytársak ne tudjanak felzárkózni.

Bucsky Péter
2025. július 16. 06:02 Közélet, Vállalat

Mr. Russia közel százmillió forintért ad tanácsot a MÁV-nak

Korábban már milliárdos megbízása is volt Magyarországon Klaus Mangoldnak, most valamiért az állami vasúttársaság tart igényt a szolgálataira.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. július 18. 09:09 Világ

Ráfüggött Amerikára az európai autóipar, mielőtt Trump belekezdett a vámháborúba

Az uniós autóipar export utáni hozzáadott értékének ötöde volt köszönhető az amerikai vásárlóknak a legutóbbi adatok szerint. A magyar feldolgozóiparban 10 százalék ez az arány.

Stubnya Bence
2025. július 18. 06:09 Közélet

Választási ígéretként a bérlakások építése, hatalomra jutva az eladásuk jellemző idehaza

Most a Tisza ígér bérlakásépítési programot, de ezt a rendszerváltás óta szinte az összes párt megtette. Közben a bérlakásállomány egyre fogyatkozott.

Hajdu Miklós
2025. július 17. 13:57 Közélet

Csökken a népesség, pang az ingatlanpiac az önazonossági törvénnyel elsőként élő városban

A mezőkeresztesi lépés mögött a romák betelepülésének megakadályozása állhat, legalábbis a polgármester korábban erre kérte a helyieket.