Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. július 12. 12:01 Vállalat

Megvalósult a vicc, akkor keres pénzt egy német fémöntöde, amikor nem termel

Korábban elsősorban arról lehetett hallani, hogy az elszállt gázárak miatt állítottak le nagy energiaigényű ipari üzemeket, de már hasonló a helyzet a nagy áramigényű gyárakkal is Nyugat-Európában.

A nehézipar jelentős része az utóbbi évtizedek során elhagyta Európa nyugati részét, de azért nem teljesen. A családi kézben lévő német Trimet SE az ország legnagyobb alumíniumgyártó cége, három telephelyén évi mintegy 400 ezer tonnát állít elő. Mivel ez egy nagyon energiaigényes tevékenység, ennek során a német áramigény nagyjából egy százalékát használja fel.

Az áram viszont tavaly ősz óta fokozatosan olyan szintre drágult, hogy a vállalat nem fogadott be új megrendeléseket, csak a korábbiakat teljesíti, mert egyszerűen nem éri meg termelni. Tavaly év elején egy megawattóra áramot még 50 euróért tudott lekötni, múlt héten viszont 340 euróért tudott volna csak előre vásárolni (ahogy mindig is szokta az ármozgások kivédése érdekében).

Miként a vállalat energiabeszerzési vezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak levezette, egy tonna alumíniumhoz 15 megawattóra áramra van szükségük, ennek a mennyiségnek csak az áramköltsége 5100 euró lenne. A gond az, hogy egy tonna alumínium ára jelenleg csak 2350 euró, és mivel a Trimet nemzetközileg kis szereplőnek számít, nincs ármeghatározó pozícióban. Ebből fakad az, hogy egy ideje már nem fogad be új megrendelést, hiszen gazdaságos szinten nem tudja megvásárolni a legyártásához szükséges jövőbeli árammennyiséget. A világ más részein pedig közel sem drágult annyira az áram, mint Európában (az okokról érdemes elolvasni a Telex összefoglalóját), így az alumínium ára sem szállt el. (Sőt, a recessziós félelmek miatt még csökkent is az utóbbi hetekben.)

Mivel a korábbi megrendelések nem fedik le teljesen a kapacitását, a Trimet üzemei jelenleg csak 60 százalékon termelnek, ami egyre rosszabb gazdaságossággal jár együtt. Egyelőre azonban

a vállalat busás nyereséget ér el azzal, hogy a visszamondott megrendelések nyomán megmaradt, korábban olcsóbban beszerzett áramot eladja a mostani árszinten.

Azaz némi csavarral megvalósítja a régi viccet, miszerint a veszteséges boltos abból él, hogy vasárnap zárva tart.

A felesleges áram értékesítésének nyereségtartalma jelenleg sokkal nagyobb, mint az alaptevékenységé, és ennek köszönhetően – dacára az egyre kisebb gyártási mennyiségnek – egyelőre a 2400 dolgozó közül senkit sem kellett elbocsátani vagy részmunkaidőre (kurzarbeit) tenni.

Ez az „üzleti modell” azonban természetesen csak addig tartható fenn, amíg élnek a korábbi áramvásárlási szerződések. Az energiagazdálkodási vezető szerint, ha a következő másfél évben nem normalizálódnak a piaci viszonyok, akkor az uniós alumíniumipar megszűnik létezni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMeddig marad velünk ez az árampiaci őrület?A fő kérdés az, hogy a gáz ára mikor tér vissza a 2021 első felét jellemző szintre, de erre egyelőre nagyon nehéz becsléseket adni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegvan az első komoly jele, hogy csődök jöhetnek a magyar árampiaconAz egyik energiakereskedő csak egy jogi kiskapunak köszönhetően kerülte el az összeomlást, a hatóság vizsgálódik, a piacon csődöktől tartanak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFel kell készülnünk a magas energiaárak időszakáraMinden tényező az áram jelentős drágulása felé mutat, a szabadpiaci fogyasztók ugrásszerű áremelkedéssel szembesülnek a jövő évi ajánlatokban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat alumínium alumíniumöntés áram áramár árampiac Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.