Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. október 7. 18:58 Vállalat

Több mint havi 1,2 millió forintra és egy 3-as BMW-re tette az Aldi a pályakezdő vezetőinek fizetését

Több mint három éve írtunk arról, hogy az Aldi a kezdő diplomás regionális értékesítési vezetőknek milyen bért és juttatási csomagot ajánl. Akkor havi bruttó 812 ezer forinton húzták meg a belépő szintű fizetést, ami gyermektelen munkavállalóknál 540 ezres nettónak felelt meg. Az állás nem kis terheléssel és felelősséggel jár, hiszen a regionális vezetők 4-5 bolt üzletmenetét koordinálják,akár 150 dolgozó is tartozhat hozzájuk, és alapvetően nekik kell felelni azért, hogy a területen a lánc hozza az elvárt forgalmat. A csomag fő részét képezte három éve az Audi A4-es céges autó, illetve azzal is csábították a fiatal menedzser-jelölteket, hogy a kilencedik évtől kezdve a járandóságuk bruttó 1,3 millió forintra emelkedik.

A ma megtartott karriereseményén azonban az Aldi vezetői már azzal rukkoltak elő, hogy a belépő szintű vezetői bért (a 9 hónapos betanulás után) bruttó 1,2 millió forint fölé emelték, az Audit pedig 3-as BMW-re cserélték. Sőt, míg három éve még alapelvárás volt, hogy a jelentkezők szakirányú (vagy ahhoz közeli) felsőfokú végzettséget mutassanak fel, ma már ezt is enyhébben kezelik.

Az 1,2 millió forintos bruttó bér jelenleg 798 ezer forintos nettónak felel meg, ha a jelentkezőnek még nincs eltartott gyermeke. A legutóbbi mérések szerint a medián nettó bér a nyár végén Magyarországon 233 ezer forint volt, ez az az összeg, amelytől felfelé és lefelé is ugyanannyi ember fizetése található (vagyis ez nem az átlagbér, amely sokkal pontatlanabb, ha a fizetési skála közepét keressük).

A havi nettó 800 ezres fizetés tehát majdnem 3,5-szerese az országos középértéknek.

A kiskereskedelmet évek óta sújtja a munkaerőhiány, a szektorban kulcsfontosságú lesz ennek a nehézségnek a kezelése. A diszkont modellben működő három német gyökerű multi, az Aldi, a piacvezető Lidl és a Penny Market abból a szempontból előnyben lehet, hogy Magyarországon az utóbbi években egyértelműen ennek az üzlettípusnak nő leginkább a népszerűsége. A GfK piackutató nemrég közölt felmérése szerint a diszkontok részesedése a napi fogyasztási cikkek teljes forgalmán belül 2010-ben még csak 16 százalék volt, jelenleg már 30 százalék, 2024-re pedig elérheti a 34-36 százalékot.

A Lidl részben ennek is köszönheti, hogy tavalyi forgalmával átvette a piaci elsőséget a Tescótól, de a másik két diszkont is átlagon felüli növekedést mutatott fel.

A bolti dolgozókért folyó versenyben a láncokhoz nem tartozó kis üzletek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, mert bár a most bejelentett 1,2 millió forinton felüli kezdőfizetés természetesen csak a menedzserkarriert építőkre vonatkozik, az eladótérben dolgozók juttatásainál is előnyben vannak a nagy diszkontláncok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHavi nettó 540 ezret ad az Aldi azoknak a kezdőknek, akik nem is a pénz miatt mennek hozzáA cégnél eltöltött kilencedik évtől bruttó 1,3 millió forintra emelkedik a regionális vezetők fizetése.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Aldi diszkont fizetés kiskereskedelem Lidl Penny Market Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Bucsky Péter
2024. április 4. 04:34 Közélet, Vállalat

Egyre több rossz hitel mögé kell beállnia az államnak, hogy a magyar cégek forráshoz jussanak

Főleg az agrárvállalkozásoknál tolják az állami kezességvállalást annak ellenére is, hogy a hitelfelvevők egyre jelentősebb része végül nem tud törleszteni.

Hajdu Miklós
2024. március 31. 04:32 Élet, Vállalat

Hosszú út vezetett odáig, míg ismét magyar céghez kerül a Boci csokoládé

Élénk visszhangot váltott ki, amikor a Nestlé húsz éve Csehországba vitte az édesség gyártását, amelynek eredete közel száz évre vezethető vissza.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.