Két fronton támadják a Magyarországnak is sok kárt okozó adóelkerülő cégeket

Kevesen vonják kétségbe, hogy a multinacionális vállalatok jelentős része nem fizeti meg a rájuk vonatkozó adók teljes összegét. Az adóelkerülésre számos legális vagy nem teljesen törvényes, de nehezen büntethető lehetőség adódik. Nem is olyan nehéz ezekkel élni, hiszen ahogy egy tudományos kutatás kimutatta, a nagy tanácsadócégek segítik a cégeket ebben.

Az Apple esete talán a legismertebb: az Európai Unió arra kötelezte a céget, hogy fizessen be az ír államkasszába 13 milliárd euró elmaradt társasági adót – ez közel egy évtizednyi magyar taobevételnek felel meg. (Igaz, az Európai Bíróság ezt a döntést megsemmisítette, és a jogvita azóta is tart.) A Google egyetlen év alatt 5 ezer milliárd forintnyi bevételt utalt kamu bermudai számlákra az európai adóhatóságok elől. Ezeket a cégeket pedig soha senki nem vonta felelősségre, és amennyire lehetséges, azóta is távolról kerülik az adófizetést.

Ez azonban csak a jéghegy csúcsa: a Tax Justice Network adóelkerülés ellen küzdő civil szervezet adatai szerint a világon 2019-ben 427 milliárd dollárt (mostani árfolyamon 132 ezer milliárd forint) tüntettek el a cégek adótrükkjei. Egy tudományos tanulmány szerzői még magasabb, 500 milliárd dolláros értéket találtak, az IMF elemzése pedig 500 és 600 milliárd dollár közé becsüli ezt az összeget. Ez a 87 ezer milliárd dolláros globális GDP 0,6 százaléka.

Ez nem egy elvont probléma Magyarországnak sem: a Tax Justice Network számításai szerint hazánk közel 127 milliárd forintot^*411 millió dollár, a teljes adóbevétel 1,14 százalékát veszítette el 2019-ben. Ezek ráadásul csak a legátlátszóbb trükkök, a transzferárazás, a kutatás-fejlesztési költségek kreatív számítása benne sincsenek. Ezek azok az összegek, amiket könnyen ki lehet számítani nemzetközi adatbázisokból.

Örülhetnénk annak, hogy a Facebook most 3,8 milliárd forintot reklámadó címén befizet a költségvetésbe. Ez azonban csak szépségtapasz, hiszen eleve 2019 júliusa óta a reklámadó mértéke 0 százalék, és így marad várhatóan 2022 végéig. És arról már nem szól a fáma, hogy a Facebook ezentúl fizet-e Magyarországon adót a nyeresége után.

Korábbi számításaink szerint csak a Google és a Facebook reklámpiaci adóelkerülése közel évi 3 milliárd forint adókiesést okoz, és csak a legnagyobb 30 multi pénzügyi adataiból az olvasható ki korábbi elemzésünk alapján, hogy évi közel 48 milliárd forint adót nem fizetnek meg.

Mindez pedig csak úgy lehetséges, hogy az egyes országok egymás kárára versenyezve keresik a globális nagyvállalatok kegyeit, olyan egyedi törvényeket hoznak, amelyekkel lehetővé válik az adóelkerülés. Európában Hollandia, Svájc, Luxemburg és az Egyesült Királyság a legkárosabbak ezen a téren. Hazánk is támogatja a német autóipari multikat megkérdőjelezhető módon, illetve a GE-re írt magyar növekedési adóhitel is más országoknak okoz végső soron adókiesést, így bár inkább vesztesek vagyunk, a hazai tevékenység másoknak is kárt okoz.

Az EU-n belüli társasági adóalap „optimalizációja” jól mérhető: a Tax Justice Network adatai szerint a négy legkárosabb hatású ország ezáltal 3,9 milliárd dollár bevételhez jut, de ezzel 27,6 milliárd dollár kárt okoz a többi EU tagországnak.

Magyarország a hetedik legnagyobb vesztese az Egyesült Királyság, Svájc, Hollandia és Luxemburg tisztességtelen adózási gyakorlatának, a négy gazdag ország minden magyartól évente 12 ezer forintot vesz el.

Az alábbi ábra pedig azt mutatja, hogy GDP-arányosan és összességében mely EU-ország mennyit veszít az adóelkerülés miatt.

Reményt keltő javaslatok

Mindez ráadásul csak a gazdag országokon belüli adóelkerülést mutatja, a szegény országokat sokkal jobban sújtják az adózási trükkök. Az ENSZ által 2020 márciusában felállított testület (FACTI^*UN High-Level Panel on International Financial Accountability, Transparency and Integrity) azért jött létre, hogy az adóelkerülés, pénzmosás és illegális pénzmozgások feltárásával és ezek elleni intézkedéssel lehetővé tegyék az ENSZ 2030-as fenntartható fejlesztési céljainak elérését. Ez tulajdonképpen arról szólt, hogyan lehet megoldani, hogy a szegény és fejlődő országokból ne tűnjenek el az adóbevételek a legnagyobb offshore központokba.

Ha offshore központokról van szó, akkor a legtöbbeknek az egzotikus szigetek jutnak eszébe, de a pénzmosás és adóelkerülés valós központjai a fejlett nyugati országok, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Svájc, Hollandia vagy Németország. Ezért is nagy szó, hogy a végső FACTI-jelentés minden olyan fontos elemet tartalmaz, amiért az adóigazságosságért küzdők legalább két évtizede harcolnak.

Automatikus információcsere: a fejlett országok között az OECD keretében ez mára adottság – az Egyesült Államok kivételével -, de a klubon kívüli országoknak ez nagy segítség lenne. Ez arról szól, hogy automatikusan kapjanak adatokat az országok adóhatóságai a náluk működő cégek külföldi tevékenységéről. Ha ma szeretne egy afrikai ország a bányászatban működő cégek tipikusan svájci működéséről információt kapni, azt biztosan nem fogja megkapni. (Zambia például becslések szerint évi 2-3 milliárd dollárt, az ország GDP-jének tizedét bukja adótrükkök miatt.)
Végső tulajdonos adatbázis: az adóelkerülés elleni fellépés hatékony eszköze, ha az ugyanazon tulajdonoshoz tartozó cégeket sikerül kiszűrni. Ezzel a nemzetközi céghálókat lehet felgöngyölíteni – főként ha nyilvánosan hozzáférhető, egységes adatbázist építenek.
Országonkénti jelentés (CbC^*country by country reporting): már 2015-re kidolgozta az OECD a G20 országoknak a jelentését arról, hogyan kellene a multikat arra kötelezni, hogy minden egyes országban tüntessék fel működésük fő pénzügyi mutatószámait. A kezdeményezést a multik lobbizása teljesen fellazította, csak a 750 millió euró árbevétel feletti cégeknek kell ezt elkészíteni, de mivel nem hozzák nyilvánosságra, ennek nincs sok értelme. Ezért azt javasolják, hogy minden multi számára legyen kötelező a CbC kitöltése és nyilvánossá tétele.

Külön érdekesség, hogy mindezt még az Európai Unióban sem sikerült eddig megvalósítani. A végső tulajdonos beazonosítása még mindig csak a keleti és déli tagállamokban könnyen megoldható, a nyugatiak többségében ez csak bírósági eljárás során vagy rendőrségi nyomozás során fedhető fel.

Az országonkénti nyilvános beszámolók készítésére 2015-ben indult az Európai Parlamentben jogszabályalkotási folyamat, ám ezt több tagállam – többek között hazánk esetében a Fidesz-kormányzat – jó ideig sikerrel akadályozta. Pedig csak annyiról szólt ez a kezdeményezés, hogy a legnagyobb multiknak minden országra lebontva meg kellene adniuk, hogy melyik országban mennyi bevételük képződött, és ott mennyit adóztak. Németország ezt nagyon nem szeretné, és ehhez fontos a magyar segítség is – ennek ellenére az idei első féléves portugál elnökségnek végül sikerült megszavaztatnia a javaslatot a miniszterek tanácsában.^*Hazánkon és Németországon kívül még Ciprus, Csehország, Írország, Luxemburg, Málta ás Svédország szavazott nemmel.

Ezt még további jogalkotási lépések követik, és ha ezeket is sikerül abszolválni, akkor kell majd a 750 millió eurónál nagyobb éves árbevétellel rendelkező, az EU-ban működő multinacionális cégeknek közzétenniük uniós országonkénti bontásban a nyereséget és az adófizetést. Ha az utóbbi EU-n kívüli adóparadicsomokban történik, akkor azt is. Ez tehát egy második front az adóelkerülő cégekkel szemben, bár önmagában kétséges, hogy mennyire változtatja majd meg a dolgok menetét.

Ennél sokkal nagyobb jelentősége lehetne, hogy a FACTI jelentés a túlságosan bonyolult, ezért valójában szinte ellenőrizhetetlen, az adóelkerülést kizárni nem tudó transzferár-szabályozás helyett az egységes adózás^*unitary taxing bevezetését javasolja:

a multiknak a bevétel és a foglalkoztatás arányában kellene adózniuk.

Az adóverseny káros hatásait a globális minimális adómértékkel oldanák meg: egy bizonyos szint alá nem lehetne csökkenteni a vállalati adókat. Mindezeket a javaslatokat egy egységes ENSZ adómegállapodás keretében rendeznénk, hogy a világon nagyjából egységesek legyenek az adószabályok. Átütő és gyors eredményt azonban már csak azért sem lehet remélni, mivel az adóelkerülés alapvetően a gazdag és nagy országok cégeit segíti. Mindenesetre az is nagy eredmény, hogy hivatalos javaslatként megszülethettek a fenti elgondolások, amelyeket eddig illuzórikus képzelgésnek próbáltak beállítani az adóelkerülésben érdekelt cégek és tanácsadók.