Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2018. március 13. 12:52 Pénz

A legnagyobb cégek kevesebb, az emberek több adót fizetnek a 2008-as válság óta

A legnagyobb multinacionális cégek számottevően kevesebb adót fizetnek a 2008-as gazdasági válság kirobbanása óta. A Financial Times kilenc iparág tíz legnagyobb vállalkozásának pénzügyi beszámolója alapján arra jutott, hogy nyolc év alatt kilenc százalékkal (két százalékponttal) csökkent az adóterhük.

A vállalatóriások annak ellenére adóztak kevesebbet, hogy a válság miatt a legtöbb kormány igyekezett csökkenteni a költségvetési hiányán, illetve hogy egyre határozottabban próbálnak fellépni kormányok a legális adóelkerülés ellen. Ehhez az is hozzátartozik, hogy 2011 és 2014 között átmenetileg nőtt az adóteher, 2014 óta viszont jelentősen csökkent.

Az Európai Unió gazdasági biztosa például múlt héten beszélt arról, hogy hét tagország adópolitikája alááshatja az igazságosságra épülő adózási rendszert, és terhet jelent az EU adófizetőinek. Több EU-s tagállam ugyanis olyan multinacionális cégeknek a székhelye, mint az Apple, a Google, a Facebook vagy az Ikea, amelyek országhatárokon átnyúló céghálókat hoztak létre, hogy kiskapuk kihasználásával minél kevesebbet adózhassanak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHat év alatt 17 milliárd forinttól szabadította meg a Google és a Facebook a magyarokatDe a teljes kár a harmincmilliárdot is meghaladhatta. Valamiért úgy gondolják, hogy nem kell adót fizetniük Magyarországon, és olyan az uniós rendszer, hogy ezt senki nem kéri számon.

A Financial Times szerint a vizsgált cégek 2016-ban átlagosan 24 százalék adót fizettek nyereségük után, míg 2008-ban ez még 26 százalék volt. Ráadásul a válságot megelőző években jelentősen több adót fizettek, 2001-ben még átlagosan 35 százalékos volt az adókulcsuk. Az adócsökkenés különösen a technológiai és ipari cégeknél látványos, esetükben 13 százalékkal lett kevesebb az adóteher.

Az újság idézi a világ egyik legnagyobb könyvvizsgálóját, a KPMG-t, amely szerint miközben a válság óta átlagosan öt százalékkal csökkent a cégek által fizetett nyereségadó kulcs, a személyi jövedelemadó hat százalékkal nőtt. Az OECD adatbázisa szerint így alakult az OECD országaiban a társasági adók részesedése a teljes adóztatáson belül.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz adó adóelkerülés adózás Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Torontáli Zoltán
2025. július 16. 11:06 Élet, Pénz

Mindent vivő negyedik otthonfelújítási program érkezhet a most futó három mellé

Az építőipar a jelenlegieknél grandiózusabb kormányzati vállalást javasol, hogy ha már elindul az Otthon start, akkor legyen használt lakás lába is.

Pletser Tamás
2025. július 12. 17:09 Pénz

Van egy katonailag is fontos ásvány, amelynek hamarosan meglesz a nyugati ellátási lánca

A nyersanyagbefektetések iránt érdeklődőknek is érdekes lehet az antimon, amelynél pár éven belül jelentősen csökkenhet Amerika keleti függősége.

Gergely Péter
2025. július 12. 06:00 Pénz

Visszatért a nulla forintos folyószámlák kora

Egyre több bank hozza vissza a nulla forintos számlavezetési díjjal elérhető konstrukciókat, de ezek csak elsődleges számlaként használva elérhetők.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. július 18. 09:09 Világ

Ráfüggött Amerikára az európai autóipar, mielőtt Trump belekezdett a vámháborúba

Az uniós autóipar export utáni hozzáadott értékének ötöde volt köszönhető az amerikai vásárlóknak a legutóbbi adatok szerint. A magyar feldolgozóiparban 10 százalék ez az arány.

Stubnya Bence
2025. július 18. 06:09 Közélet

Választási ígéretként a bérlakások építése, hatalomra jutva az eladásuk jellemző idehaza

Most a Tisza ígér bérlakásépítési programot, de ezt a rendszerváltás óta szinte az összes párt megtette. Közben a bérlakásállomány egyre fogyatkozott.

Hajdu Miklós
2025. július 17. 13:57 Közélet

Csökken a népesség, pang az ingatlanpiac az önazonossági törvénnyel elsőként élő városban

A mezőkeresztesi lépés mögött a romák betelepülésének megakadályozása állhat, legalábbis a polgármester korábban erre kérte a helyieket.