Többet vagy kevesebbet keresek, mint az átlag? Ez mindig is sokakat érdekelt, az utóbbi években pedig különösen, hiszen kétségtelenül jelentősen emelkedtek az átlagbérek. Összegben (tehát nominálisan) és az infláció hatását kiszűrve (azaz reálértéken) egyaránt.

2010-hez képest a bruttó kerestek 2018-ra 61 százalék fölött nőttek, majd 2019-ben is dinamikusan emelkedtek. 2019 első kilenc hónapjának átlagában a bruttó átlagkereset 359,9, a nettó átlagkereset 239,3 ezer forint volt, 10,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbihoz képest.

Természetesen minden munkavállaló összeveti a bérét ezzel a nagy átlagnövekedéssel, és arra jut, hogy az ő fizetése kevésbé nőtt. Jogosnak tűnik az elégedetlensége, hiszen ő nem annyival rosszabb az átlagnál, mint amekkora elmaradást a fizetési papírja mutat. Az átlag azonban csalóka: lehet, hogy az is elégedetlen, aki saját kategóriájának átlagánál többet visz haza, miközben az országos átlagnál kevesebbet keres. Az átlagot és a bérkülönbségeket nagyon sok tényező befolyásolja, és a tisztább kép érdekében hasznos lehet átnézni a legfontosabbakat.

Először is foglalkoztatottak jóval több mint fele biztosan kevesebbet keres az átlagnál, mivel az bérek eloszlása nem szimmetrikus, vagyis sokkal többen keresnek átlag alatti bért, mint afelettit. Másképpen mondva, a medián^*A medián az az érték, amely éppen középen van, amikor az összes foglalkoztatott a keresetét növekvő sorrendbe rendezzük. bér biztosan alacsonyabb átlagnál. Ha elfogadjuk az mfor.hu becslési módszerét, akkor a KSH 2019 szeptemberi 239,3 ezer forintos nettó átlaggal szemben a medián bér 200 ezer forint alatt volt. Ennek oka az, hogy a fizetéseknek alulról korlátot szab a sokak által kapott minimálbér, miközben kevesen vannak olyanok, akik messze az átlagbér fölött, akár milliós keresetekkel rendelkeznek. Az ő többletük az, ami a teljes alkalmazotti létszámmal visszaosztva felhúzza az átlagot, és ezért érzi a munkavállalók többsége azt, hogy az átlaghoz képest is keveset keres, miközben jókora bérkülönbségek mellett akár tartozhat a legjobban kereső felső 30-40 százalékba is.

A bérkülönbségek származhatnak az egyes ágazatok közötti eltérésekből is.

A versenyszféra ágazatai közötti bérkülönbségek az ágazati adottságokból, és a tevékenységek piaci értékeléséből is származnak. A mezőgazdaságban a havi bruttó átlagbér 2018-ban 255,6 ezer, míg a pénzügyi, biztosítási szektorban 608,2 ezer forint volt. Az ágazattól elvonatkoztatva tehát nem lehet megítélni, hogy valaki sokat vagy keveset keres. A mezőgazdaságban a havi 300 ezer forint az átlag fölött van, míg az információ, kommunikáció szektorban az 500 ezer is az átlag alá esik.

Ez az ágazati bérkülönbség elég stabil, és 2010 és 2018 között csak kis elmozdulás történt. Az ágazati átlagok növekedése jellemzően 50 és 77 százalék között van, és lefelé csak a pénzügy, biztosítási szektor lóg ki, ahol alig több mint 40 százalék volt a keresetek növekedése. A legtöbbet a mezőgazdaság, a szálláshelyszolgáltatás és a feldolgozóipar javított, de az előbbi kettő még így is jócskán elmarad a nemzetgazdasági átlagtól.

A bérkülönbségek még nagyobbak, ha ágazatok helyett egyedi vállatok szintjén vizsgáljuk az átlagbéreket.

Egy 5392 magántulajdonban lévő, tíz főnél nagyobb, nem a pénzügyi szektorban érdekelt hazai vállalatot tartalmazó adatbázison vizsgáltuk a vállalati átlagbéreket (az adatokat a Bisnode adta rendelkezésünkre). A minta több mint 901 ezer foglalkoztatottat ölel fel. Ha a vállaltokat a bérszint szerint sorba állítjuk, és tíz egyenlő létszámú csoportra bonjuk a listát, a havi átlagbérek a következő ábrán látható módon alakulnak.

Listánkban a havi átlagbérek 160 és 596 ezer forint közötti értéket mutatnak. Ez jóval nagyobb eltérést jelent, mint amit az ágazatok között látunk. Úgy tűnik tehát, hogy a bérek szintje a vállalatoktól is függ. Még ágazaton belül is jól kell megválasztani a munkáltatót, hogy többet kereshessünk.

De melyik cégek fizetnek jól? A külföldi tulajdonúak? A termelékenyebb társaságok vajon többet fizetnek, mint az alacsonyabb teljesítményűek?

Érdemes arra is gondolni, hogy a vállalati átlagbér eltérésében a dolgozói állományok képzettségi különbségei is megjelennek. Ha egy cégnél sok a felsőfokú végzettséggel rendelkező, ott az átlagbér magasabb lesz, mint ott, ahol nagyon sok az egyszerű betanított munka.

Az ágazati hatások kiszűrése érdekében nézzük meg részletesebben a feldolgozóipart. Az ágazat 1725 vállalatának adatai alapján részben tudunk válaszolni a felmerülő kérdésekre. Ezeket a cégeket négy részre oszthatjuk tulajdon és bérszint. Minden cég átlagbérét a saját alágazati átlagbérhez viszonyítva magyar tulajdonú alacsony bérű (MA, 609 cég) és külföldi többségű alacsony bérű (KA, 350), valamint magyar magas (MM, 263) és külföldi magas bérű (KM, 503) csoportokat hoztunk létre, ami jól tükrözi a használt termelési technológia színvonalát is.

Ehhez jól hozzáköthető a foglalkoztatási szerkezet is egy 2016-os reprezentatív felmérés alapján.^*A foglalkoztatási adatokhoz az NGM engedélye alapján a KSH reprezentatív mintavételre épülő 2016-os Bértarifa adatbázisát használtuk, amelyet az MTA KRTK Adatbankja dolgozott fel. Így már feltérképezhetjük, hogy az azonos képzettségi szint mellett mekkorák a bérkülönbségek. Ez természetesen csak becslés, hiszen egy-egy cégnél a felsőfokú végzettségűek és a szakmunkások között is lehetnek jelentős különbségek, amelyek az egyedi bérekben megjelennek, de cégszintű átlagban már nem. Egy ekkora mintán azonban a képzettségi szint hatása már jól megragadható.

A többségében magyar kézben lévő, alágazatuk átlagánál is szerényebb átlagbért fizető vállalatoknál (MA) a bérek átlagban több mint 30 százalékkal alacsonyabbak, mint a feldolgozóipari átlag. Ezen elmaradás harmadát (10,4 százalék) az magyarázza, hogy e cégeknél az átlagnál kisebb a szakmunkások és a felsőfokú végzettségű alkalmazottaknak az aránya. Ez minden bizonnyal a termékek színvonalában, piaci erőben is megjelenik, ezért is a legalacsonyabb termelékenysége ennek a csoportnak.

Érdekes, hogy a külföldi átlag alatti bérű és termelékenységű csoportban is negatív a képzettségi hatás, igaz ennek mértéke csak 3,8 százalék. A képzettségi összetétel pozitív a magas bérűeknél (MM: 3,0; KM: 7,5 százalék), ami termelékenységi előnnyel is párosul.

A vállalati bérkülönbségek egy jó részét tehát a képzettségi összetétel magyarázza. Csak a különbségek fennmaradó része ered abból, hogy a nagyobb termelékenységű cégek többet fizetnek. A nagyobb termelékenység természetesen nem független a dolgozók szaktudásától és munkavégzésének a színvonalától. De a tevékenység jellege, az alkalmazott munkaszervezési technikák, a marketing és a termék színvonala is szerepet játszhat a termelékenységi különbségekben.

Az viszont elég egyértelmű, hogy önmagában a külföldi tulajdon nem okoz magasabb bérszínvonalat. Ha a tevékenység jellege miatt az előállított hozzáadott érték alacsony, akkor az azonos képzettséghez alacsonyabb bér tartozik a külföldi tulajdonú cégeknél is. Nem igaz tehát, hogy a külföldi cégek mindig mindenkit jobban megfizetnek, mint a hazaiak.

Azt nehéz eldönteni, hogy egy adott dolgozó sokat vagy keveset keres. Ez attól is függ, melyik ágazatban dolgozik és rendelkezik-e szakképesítéssel. Függ azonban attól is, milyen vállalatnál dolgozik. Ha jól szervezett, magas termelékenységű a cég, élenjáró technológiával vagy termékekkel, akkor a fizetések is magasabbak. Ugyanakkor, ha az adott dolgozó nem tudja tudását hatékonyan alkalmazni, hozzásegítve ezzel vállalatát a kiemelkedő teljesítményhez, akkor a saját hibáján kívül is rosszul járhat.

Jó lenne, ha a gazdasági trendek értékelésénél nemcsak a bérek szintjéről, hanem a mögöttes teljesítményekről is beszélnénk.

Európában lemaradtunk bérekben, de lemaradtunk teljesítményben is. Jól látszik, hogy a jobb vállalatok nem csak képesek többet fizetni, de meg is teszik. Csakhogy egységes hazai munkaerőpiac van. Ha a gyengébb vállalatoknál a bérek növekedése kényszerűségből megelőzi a termelékenység növekedését, akkor az jövedelemújraelosztást jelent. Az tulajdonosi jövedelem tovább esik, viszont – a bérek jókora közterhe miatt – az állami és a dolgozói jövedelem nő. Így apad a vállalati fejlesztési forrás és csökken a termelékenység növelésének az esélye, ezért megfogyatkozik további bérnövelés lehetősége is.

Jó lenne elkerülni ezt a csapdát, és mindenütt idejében megkezdeni a fejlesztéseket, hogy hosszú távon is magas foglalkoztatottság mellett nőhessenek a bérek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat bér bérek bérszint bérszínvonal feldolgozóipar Olvasson tovább a kategóriában