2016-ban Magyarországon a külföldi tulajdonú vállalatok adták a megtermelt hozzáadott értéknek az 51,4 százalékát. Ez a legmagasabb az Európai Unióban, magasabb, mint Szlovákiában (48,1), Csehországban (43,3) vagy Lengyelországban (36,8). Miközben a kormány a külföldiek befektetéseit továbbra is jelentős támogatásokkal ösztönzi, egyre többekben vetődik fel, jó-e ez nekünk, s hosszú távon fenntartható-e ez a fejlődési út, vagy pályamódosításra van szükség?
A jelenlegi helyzetben a hazai gazdaság egészének teljesítményét a külföldi tulajdonú cégek dominálják. Ha a hazaiak és a külföldiek teljesítményének átlagát vesszük figyelembe, akkor a külföldiek fölénye egyértelmű mind a gazdaság egészében, mind pedig a feldolgozóiparban.
A külföldiek a foglalkoztatottak 25,7 százalékával az árbevétel több mint a felét adják, míg a fejleszteni kívánt feldolgozóiparban a 72,6 százalékos súlyhoz 50 százaléknál is kevesebb létszám kellett. Az átlagos termelékenységben nyomasztó a külföldi cégek fölénye.
Egy dolgozó egy külföldi cégnél több mint két és félszer annyi hozzáadott tértéket termel, mint a hazaiaknál. A feldolgozóiparban a magyar cégek lemaradása kisebb, a külföldiek előnye csak kicsit több mint kétszeres. A külföldieknél dolgozó 686 ezer fő nagyobb GDP-hozzájárulást ad, mint az a közel kétmillió, akiket a magyar tulajdonú cégek foglalkoztatnak.
Tehát egyelőre a külföldi tulajdonúak a számok alapján is fontosak a magyar gazdaságban. Nélkülük Magyarország Európa perifériáján lenne, messze lemaradva.
Ezen túl jelenlétüknek olyan pótlólagos előnyei is vannak, amelyek a termelési kultúra meghonosításából, a tudás behozásából és ezeknek a magyar cégek felé történő áramlásából erednek.
A kép azonban nem fekete vagy fehér, nem minden fénylő arany, ami külföldi. A statisztikai átlagok elfedik a különbségeket. Sokan felvetik, hogy az összeszerelés, az egyszerű munka behozatala, dominanciája nem segíti felzárkózásunkat. Ezt a képet megerősíti, ha a cégek adatainak elemzésével megpróbálunk az átlagok mögé nézni.
A Bisnode adatbázisa alapján 1725 olyan feldolgozóipari cég 2014 és 2017 közötti adatait használtuk fel, amelyek 10 fő fölötti létszámmal működnek, és elég nagyok ahhoz, hogy teljes pénzügyi kimutatást kelljen készíteniük. A minta robosztus, mivel a vállalati kör lefedi a feldolgozóiparban az összes foglalkoztatottak 55,4, ezen belül a külföldi tulajdonúak 85,2 százalékát. Ez a kör bonyolítja le a feldolgozóipari export 85 százalékát, igaz, ebben a külföldiek dominálnak, mivel ebből 77,9 százalék a külföldi tulajdonúak kivitele. (Ebből az is látszik, hogy a magyar tulajdonúak exportja eltörpül a külföldieké mellett.)
Feltételeztük, hogy a munka minősége, szakmai színvonala összefügg a bérek szintjével és így a termelékenységgel is. Ezért a vállalatokat négy részre osztottuk, hogy elemezni lehessen a termelékenységi különbségeket (hozzáadott érték / fő)*HE/fő = árbevétel plusz egyéb bevétel plusz/mínusz aktivált saját teljesítmény értéke mínusz anyagjellegű költségek a bérek szintje és a tulajdonosuk szerint. A cégek által fizetett bér 2016. évi szintje alapján, az alágazati átlagbérnél alacsonyabb (A) és magasabb (M) bért fizetők mind a magyar, mind a külföldi cégeknél vannak.
Az eredmények azt mutatják, hogy óriási különbségek vannak termelékenységben a külföldi tulajdonú cégek csoportján belül is. És az átlagnál kevesebbet fizető külföldieknél a termelékenység alig több mint fele (53,8 százalék) az átlagnál többet fizető külföldiekének, de negyedével elmarad a magas bért fizető hazaiak bérszintjétől is. Ez a csoport termelékenységben csak kicsit előzi meg a hazai alacsony bérűeket.
Az 503 magas bért fizető külföldi cég valódi hajtóereje a gazdaságnak, ők döntően hozzájárulnak a GDP növekedéséhez. Az alacsony bért adó 350 külföldi cég további térnyerése viszont már kevésbé indokolható. Ezek 2017-ben 146 ezer főt foglalkoztattak, 31 százalékkal többet, mint a mintánkban szereplő, magyar viszonylatban átlag fölötti nagyságú 872 magyar tulajdonú cég.
A többi csoporthoz képest a legkevesebb technikát alkalmazzák, bérszintjük és termelékenységük beilleszkedik a magyar vállalatok sorába. A cégek üzleti modellje elsősorban a hazai alacsony bérszint kihasználásán alapul. E cégekben párosul az alacsony bér és az élenjáró termelésszervezés. Az alacsony bér járadékjellegű többletjövedelmet hoz, amit csak megfejel a kiváló menedzsment. Így kimagasló a tőkehatékonyságuk, ami az alacsony eszközigényesség miatt magas osztalék kivonását teszi lehetővé.
Ennek a csoportnak van a legnagyobb, 76-77 százalékos exporthányada. Paradox módon azonban ez nem feltétlenül kedvező dolog. Modellünk szerint ugyanis az export növekedése csökkenti az átlagos termelékenységet. A jelenlegi helyzetben és struktúrában, ha az a vállalat növeli a foglalkoztatását egy fővel, amelyik több mint 75 százalékban exportál, akkor a plusz egy fő az átlagosnál 1,3 millió forinttal kevesebb pótlólagos hozzáadott értéket termel. Az is kimutatható, hogy az alacsony bérűek többletfoglalkoztatása az átlagnál 1,67 millió forinttal kisebb hozzáadott értéket termel.
Nem igazak tehát a hiedelmek: ha a hazai átlag alatti termelékenységű cég bővíti exportját, a többletexport csak akkor hoz GDP-növekedést, ha olyan dolgozót foglalkoztat, aki korábban nem volt a munkaerőpiacon.
Ha az új dolgozó a magas bért fizető hazai vagy külföldi vállalattól megy át az alacsony bérűekhez, akkor csökkenhet a GDP is, függetlenül attól, hogy a dolgozó mennyi bért kap.
A külföldiek jelenlétét, pozitív szerepét egyértelműen alátámasztják a gazdasági mutatók, de ez egyértelműen inkább a fejlettebb, több technikát, magasabb tudást, magasabb bért fizető vállalatokhoz kötődik. Ellentmondásos a helyzet az elsősorban exportpiacokra dolgozó, egyszerű munkával, kevés technikával dolgozó külföldi cégek esetében. Ugyan továbbra is lehet elsősorban regionális szinten foglalkoztatási szerepük, de általános térnyerésük, ösztönzésük egyáltalán nem indokolt. Ez nem növeli automatikusan az ország termelékenységi szintjét. Önmagában az export növelése sem biztosíték a sikerre, ha csak az egyszerű munka eredményét exportáljuk, akkor az sem feltétlenül növeli a teljesítményt.
Örvendetes, hogy vannak sikeres magyar cégek, akik teljesítményben verik az alacsony bért fizető külföldieket. Az is figyelemreméltó, hogy az alacsony bért fizető magyar cégek alig vannak lemaradva a hasonló bérszínvonalon működő külföldiekhez képest. A fejlettebb országokhoz történő felzárkózáshoz a magyar tulajdonú cégek is képesek hozzájárulni. A közelítés érdekében ösztönözhető a külföldiek befektetése is, ha az tudásintenzív, nagy hozzáadott értéket termel, és egyben magas technikai színvonalat hoz be. A következő részben ezért azt fogom megvizsgálni, hogy a kormányzati támogatást elnyerő cégek milyen irányban mozdultak el, milyen pótlólagos eredményt hoztak.
