Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. december 19. 14:12 Pénz, Vállalat

Tökéletes időben játszott a bitcoin összeomlására, most bezsebelte a profitot

Valamivel több mint egy éve tetőzött a bitcoin körüli mánia, ám miközben mindenki hozzá akart jutni a kriptodevizához, volt egy üzletember, aki úgy gondolta, hogy ez már túlzás. A korábban a Nemzetközi Valutaalap közgazdászaként dolgozó Mark Dow a bitcoin árfolyamesésére fogadó ügyletet kötött, azaz shortolta a kriptodevizát.

Az üzletember most azzal került be a hírekbe, hogy lezárta ezt az ügyletet, azaz betakarította a profitot, hiszen a pozíció megnyitása óta a bitcoin elveszítette értékének körülbelül 80 százalékát. A nyereség egy-egy részét idén már kétszer is bebiztosító Dow Twitteren közölte lépését.

„Befejeztem, nem próbálom nulláig űzni az árfolyamot, még több levet kifacsarni a citromból. Azt hiszem, hogy ez a megfelelő pillanat a kiszállásra”

– fogalmazott Dow a Bloombergnek.

Az üzletember azt követően nyitotta a pozíciót, hogy tavaly decemberben elindult a kriptodeviza jövőbeli árfolyamára vonatkozó kereskedés, ami nyomán 19 511 dollárig ment az árfolyam.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEnnek biztos jó vége lesz: már jelzáloghitelre vesznek BitcointEgy durvább jelei vannak annak, hogy a tetőhöz közelít a Bitcoin mánia.

A hírügynökségnek arról is beszélt, hogy azért emelkedhetett olyan magasra az árfolyam, mert rengetegen nem értették meg a fizetőeszköz mibenlétét, illetve a mögötte lévő technológiát. „Csak azt látták, hogy nő az értéke, és részesülni akartak ebből. A fantázia akkor szárnyalhat igazán magasra, amikor a tények nem korlátozzák. Ez teszi lehetővé, hogy a buborékok olyan hatalmasra nőjjenek” – fogalmazott.

A kriptodevziák idén az év egészében szenvednek, részben a szabályozottságukkal kapcsolatos bizonytalanságok, részben pedig a bitcoin előállítói között belharc következtében. A bitcoinnal jelenleg éppen 3800 dollár körül kereskednek, de pár napja épp csak 3000 dollár fölött volt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNincs vége a rémálomnak a bitcoin befektetői számáraKözel egy éve a 20 ezer dollárt ostromolta a bitcoin árfolyama, jelenleg 3400 körül áll, vagyis több mint 80 százalékot zuhant.

Pénz Vállalat bitcoin kriptodevizák shortolás Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Hajdu Miklós
2020. január 23. 16:47 Pénz

Annyira zuhan a forint, hogy kikényszerítheti a laza kamatpolitika végét

Lejtmenetben a forint, az infláció pedig a jegybank által megszabott határokat feszegeti.

Stubnya Bence
2020. január 22. 16:15 Pénz

Barry Eichengreen: Nem kell elsietni a magyar euróbevezetést

A német gazdaság bajban van, és ebből nekünk is le kell vonnunk a következtetéseket. Barry Eichengreenel, a Kaliforniai Egyetem professzorával interjúztunk.

Debreczeni Anna
2020. január 15. 13:03 Pénz

Készpénz vagy kártya? Hamarosan a versenytársak is rákapcsolnak

Megkérdeztük a kártyatársaságokat, mit szólnak az azonnali fizetéshez.

Fontos

Fabók Bálint
2020. január 25. 07:29 Élet, Világ

Európát ellepték a hulladékhegyek, miután már nem tolhat át minden ganét Kínába

Kína megelégelte, hogy a nyugat évtizedeken át hulladéklerakóként használta. Világszintű válságban van az újrahasznosítás, Magyarország is érintett.

Avatar
2020. január 24. 16:21 Élet

Megőrülsz a Facebooktól? A viselkedési gazdaságtan segíthet

Csökkenteni lehet a közösségi média káros hatásain, ha bevetjük a viselkedési gazdaságtan trükkjeit.

Jandó Zoltán
2020. január 24. 10:03 Közélet

Már modellezik a felcsúti kisvasút meghosszabbítását Bicskéig, csak éppen nem kisvasút lesz

A felcsúti stadiontól nem a kisvasút menne tovább Bicske irányába, helyette egy villamosított, normál nyomtávú pályát építenének ki.