Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. június 6. 06:54 Élet, Vállalat

Áll a magyar pusztában egymás mellett két bolt, és mindkettőnek ötször akkora a forgalma, mint egy Aldinak

Mialatt elolvasod ennek a cikknek az első pár sorát, és eltelik egyetlen perc, az egyik magyar szupermarketben majdnem 28 ezer forintért adnak el élelmiszert és napi fogyasztási cikkeket. Valószínűleg ez az ország legnagyobb bevételű boltja, mert a nyitva tartás perceihez számolt átlagos 28 ezer forintot még a kiskereskedelem jelenlegi legjobban szervezett szereplői, a diszkontláncok sem tudják hozni.

Messze nem tudják, mert a legfrissebb adatok szerint például az Aldinál az egy üzletre jutó éves árbevétel tavaly 1,29 milliárd forint volt. Ez a kérdéses bolt azonban kenterbe veri, 7,1 milliárdos 2017-es forgalmával. De ennél is van furcsább: az ország valószínűleg második legnagyobb forgalmú üzlete éppen ennek az elsőnek a közvetlen szomszédságában van. A második szupermarket tavaly 6,9 milliárd forintért adott el árut. És mindkettő a magyar pusztában áll, szántóföldek között.

A megfejtés az elhelyezkedésben van, a két egymás melletti szupermarket Tompa külterületén, a szerb határ közvetlen közelében található. A 7,1 milliárd forintos szupermarketet a Határ Diszkont Kft. üzemelteti (címe: Alsósáskalapos 18/A), a 6,9 milliárdosnak pedig a Tompaker Kft. a gazdája (Alsósáskalapos 24). Mindkettő a szerb vásárlókra lett kitalálva, akik az áfát vissza tudják igényelni a vásárlásaik után.

Fotó: Google Maps

Egy Szerbiában élő magyar azt mondta nekünk, hogy régebben Szerbiában volt olcsóbb az élelmiszer, mára azonban érzése szerint kiegyenlítődtek az árak, viszont egy magyarországi szuper- vagy hipermarketben nagyobb a választék, és Tesco például nincs is a határ déli oldalán, ezért megéri átjönni vásárolni.

A két csúcsra járatott bolt 13 kilométerre fekszik Szabadka központjától, a szerbiai város környezetében pedig összesen 150 ezren laknak.

A két bolt közül csak az egyik tulajdonosát sikerült telefonon elérnünk, de ő is elzárkózott attól, hogy az üzlet részleteiről beszéljen. A boltok eladótere egyébként körülbelül 800-800 négyzetméteres, és az 53-as főút melletti szántóföldek között felhúzott könnyűszerkezetű csarnokokban üzemelnek.

A Határ Diszkont Kft. a cégbírósági adatok szerint a tompai Szalai család vállalkozása, és az elmúlt években stabilan hozta a 7-8 milliárd forintos árbevételt, adózott eredménye 170-480 millió forint között ingadozott, és 60-70 főnek adott munkát.

A mellette lévő bolt a Tompaker Kft.-é, amely a tompai Virág János, és a szegedi Faragó Béla tulajdona. A cég pénzügyi adatai olyanok, mintha a Határ Diszkontét betették volna egy másológépbe: a 7-8 milliárdos árbevételhez 200-400 millió forint közötti adózott eredmény társul, az alkalmazottak száma pedig 60-80 fő volt az elmúlt években.

A két cég szépen testvériesen megosztozik az összességében évi 14-16 milliárd forintos szerb határmenti kiskereskedelmi piacon, nyitvatartásuk is megegyezik, és a honlapjuk is annyira egyforma, hogy még a betűtípust (itt és itt) sem állíttatták át a fejlesztésükkor. Ráadásul mindkét honlapot ugyanaz a zombori szerb férfi jegyezte be és adminisztrálja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÍgy már érthető, miért a szerb határon van Magyarország két legnagyobb forgalmú boltjaAz uniós határ a legális előnyök mellett bizonyos trükközésekre is lehetőséget ad, amit valószínűleg ki is használnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat élelmiszer kiskereskedelem Szerbia Tompa Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Vermes Nikolett
2025. június 22. 06:09 Élet, Tech

Egymillió magyar játszik a százmilliárdos piacon, és nincs még vége a felfutásnak

Hetente egymillióan játszanak valamilyen e-sport játékkal Magyarországon, és ez már elég széles bázis ahhoz, hogy a szponzorok pénze is megmozduljon.

Hajdu Miklós
2025. június 20. 12:43 Adat, Élet

Teljesen felperzselheti az idei gazdasági növekedést az aszály

Az idei szárazság a 2022-es rendkívüli aszály rémképével fenyeget, ami különösen fájhat a gyengélkedő magyar gazdaságnak.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.