Hírlevél feliratkozás
Kolozsi Ádám
2022. november 21. 15:23 Tech

A második pilótán spórolnának a légitársaságok, ez veszélyes irány a pilóták szerint

A légitársaságok takarékossági okokból a jövőben csak egyetlen pilótával repülnének az utasszállító járatokon a ma általános kettő helyett, a javaslatot több mint negyven ország légügyi felügyeleti hatósága támogatja. Maguk a pilóták már kevésbé lelkesek az ötlettől, szakmai szervezeteik szerint a változtatás egyelőre túl nagy kockázattal járna.

A létszámcsökkentési terv sokakban úgy is visszatetszést kelt, hogy a nagy utasszállító járatok pilótafülkéje valójában évtizedek óta egyre összébb megy. A műszerek modernizálódása és egyszerűbb kezelése révén előbb az irányítóközponttal kapcsolatot tartó rádiós és a navigátor munkája szűnt meg, majd a hagyományosan a pilóták mögött helyet foglaló fedélzeti mérnök állása vált feleslegessé. A nagy tengerentúli járatokon a pihenési előírások miatt ugyan még ma is három pilóta van jelen, a legtöbb járaton azonban ma már csak a kapitány és az első tiszt irányítja a gépeket.

A technológiai fejlődés mára többek szerint a két pilótát is feleslegessé teszi. Az automatizáció miatt utazási magasságban az ő beavatkozásukra már csak igen kis mértékben van szükség, sőt, felszállás és leszállás közben is egyre inkább az automatikára hagyatkoznak. Az érvelés szerint a technika valójában már ma is nagyrészt kiváltja a nem vezető pilóta szerepét, rá részben már csak pszichológiai okokból, főleg az utasok megnyugtatása végett van szükség.

Az ICAO, vagyis az ENSZ alá tartozó Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet felé a közelmúltban egy olyan, az európai uniós tagállamok és egy sor további ország légyügyi szervezeteit maga mögött tudó javaslatot adtak be, amely a fedélzeti irányítók számának csökkentése, konkrétan az egypilótás repülés bevezetése érdekében alakítaná át a nemzetközi légi szabályozást. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) öt éven belül, 2027-től tenné a gyakorlatban lehetővé az egypilótás megoldást a nagy kereskedelmi gépeken. Ezzel szerintük nem csökkenne a repülésbiztonság, a változtatás alapfeltétele az európai javaslat szerint, hogy az új repülési standardok alapján az egypilótás repülés semmivel se legyen kockázatosabb az eddiginél.

„Ezzel potenciálisan kivesszük az emberi redundancia utolsó darabját a pilótafülkéből” – fogalmaz Janet Northcote, az EASA kommunikációs vezetője a tervezettel kapcsolatban. A Boeing regionális vezetője szerint ehhez a feltételek már most is adottak, a kérdés, hogy ehhez hogy áll hozzá az utazóközönség és a szélesebb közvélemény. „A technológia rendelkezésre áll az egyetlen pilótához, a kérdés inkább, hogy a szabályozók és a nagyközönség mit érez komfortosnak” – idézi a Bloomberg Alexander Feldmant.

A lap által megkérdezett pilóták és az érdekvédelmi szervezeteik ugyanakkor nem túl lelkesek az ötlettől. Ők inkább arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy vészhelyzetben az események nagyon gyorsan eszkalálódhatnak, és ilyenkor nem lenne senki, aki időben segíthetne az egy szem pilótának. Az International Federation of Air Line Pilots’ Associations (a montreali székhelyű szervezetnek tagja a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete is) álláspontja szerint egyelőre a „kipihent, jól képzett, megfelelő minősítésű” második pilótánál nincs biztonságosabb megoldás a polgári repülésben.

A gyártók ugyanakkor már várják a szabályozók létszámcsökkentés felé mutató lépéseit: az Airbus egyelőre azon dolgozik, hogy a tengerentúli járatokon a mostani háromról két főre vigyék le a létszámot. A légitársaságok legalább ennyire keresik az egy pilótára való átállás lehetőségét. A második legnagyobb kínai szereplő, a China Eastern Airlines nemrég egy olyan kutatásban vett részt, melyben a felszállás és leszállás automatizálásának a lehetőségét járták körbe, áttekintve, hogy a földi irányítás segítségét hogyan lehetne veszélyhelyzetben hatékonyabbá tenni. Az útkeresés mögött erős költségszempontok is vannak természetesen: a pilótahiány globális jelenség, a légi közlekedés pedig egyelőre még próbál magához térni abból a sokkból és közel 200 milliárd dolláros veszteségből, amit a Covid okozott 2020-21-ben az ágazatnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFelére csökkent a repülőgép-szerencsétlenségek áldozatainak száma tavalyA Boeing 737 Maxokkal kapcsolatos hírek miatt talán meglepő lehet, de sokat javult a légi közlekedés baleseti statisztikája tavaly 2018-hoz képest.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFagyasztott csirkék helyett akkumulátorokkal bombázzák majd a repülőgépeketMár nem csak a madarakkal, hanem a drónokkal történő ütközésekre is fel kell készíteni a repülőgépeket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért üljünk a repülés fekete hete után is nyugodtan repülőre?A légi közlekedés történetében soha olyan kevés életet nem követeltek a balesetek, mint 2017-ben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech közlekedés pilóta repülésbiztonság repülő Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Hidi János
2024. március 9. 04:36 Tech, Világ

Vihar előtti csend van az elektromos autók piacán

Az év végén látott számokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy mégsem zajlik olyan gyorsan a villanyautós átállás, de ez csupán átmeneti lassulás.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.