Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. március 19. 21:16 Élet, Tech

Halálra gázolt egy gyalogost egy önvezető autó, és ennek messzemenő következményei lehetnek

Bekövetkezett az, amire az autóipari és technológiai cégek vezető fejlesztői csak a legrosszabb rémálmaikban gondoltak. Egy önvezető autó elütött egy gyalogost az amerikai Arizona állam Tempe nevű városában, és az áldozat belehalt a sérüléseibe.

Az első hírek szerint biztosnak tűnik, hogy az autó önvezető módban közlekedett a baleset bekövetkeztekor, ami persze a szerencsétlenül járt nő szempontjából sajnos már tökéletesen mindegy, az autóipar jövője szempontjából azonban súlyos következményei lehetnek. Az első jelek ugyanis arra utalnak, hogy a technológia nem működött tökéletesen, mégis éles tesztben futott.

Az autó az Uber egyik tesztkocsija, egy városi terepjáró modell, amely az úton keresztben átkelő gyalogost ütötte el, és további fontos körülmény lehet, hogy a baleset zebrán kívül történt. Az önvezető autó (emberi) sofőrrel együtt vett részt a közlekedésben, a kocsi kormánya mögött ott ült egy ember, pont azért, hogy hasonló esetben be tudjon avatkozni. Az ügyben vizsgálat indult, amelynek célja kell hogy legyen az is, hogy a vészhelyzetre odaültetett sofőr szerepét és esetleges felelősségét megállapítsa.

Az Uber azonnal felfüggesztette az összes folyamatban lévő önvezető autós tesztjét, a technológiába vetett eddig is törékeny bizalom azonban vélhetően ezzel az esettel egészen súlyos mélyütést kapott.

Arizona, amely szabályozás szempontjából a legmegengedőbb az önvezető autóknál, már olyan kísérleteket is engedélyezett a Google anyavállalatához tartozó Waymónak, amelyeknél nincs emberi sofőr az autóban, és áprilistól Kalifornia is hasonló engedélyek kiadását tervezte. Egyelőre nem tudni, hogy milyen szabálymódosításokat hoznak a mostani eset után, de nem lenne meglepő, ha minden hasonló próbát lefújnának, legalább addig, amíg pontosan ki nem derül, hogy mi történt Arizonában.

Fontos lesz annak megállapítása, hogy a gyalogos olyan gyorsan és váratlanul lépett-e az autó elé, hogy az fizikailag már képtelen volt megállni, vagy a kocsi szenzorai nem működtek megfelelően. Ha az előbbi eset történt, és a baleset a gyalogos hibájából lett elkerülhetetlen, akkor is fel fognak erősödni azok a (jogos) hangok, amelyek szerint sem etikai sem jogi szempontból nincs rendezve az a klasszikus kérdés, hogy egy elkerülhetetlen balesetben mire kell programozni az autókat. Arra, hogy az utasukat védjék, vagy arra, hogy a legkisebb emberi sérülést okozzák. A kettő ugyanis nem mindig fedi egymást, és a szoftvernek adott esetben lehet választási lehetősége.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa mutogatsz egy önvezető autónak, honnan fogja tudni, hogy mit akarsz?Az úton csak úgy lehet jól boldogulni, ha a sofőrök értik a gesztusnyelvet. Ha egy robot nem tudja ezt megtanulni, akkor az önvezető autó egy forgalmas kereszteződésből soha nem fog kikeveredni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFilozófusok segítenek eldönteni, hogy kit gázoljanak el az önvezető autókMegmentse öt ember életét az autó, ha cserébe egy másikat el kell gázolnia? - ez a leggyakoribb felvetés, de számos más problémához is filozófusokra lesz szükség.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Tech Arizona autó baleset gyalogos halálos baleset önvezető autó uber Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vermes Nikolett
2025. május 9. 06:05 Élet

Azzal járunk a legjobban, ha jó sok termőföldet áraszt el a víz Magyarországon

Már több mint hatszáz gazdálkodó ajánlotta fel területét szándékos elárasztásra, mert hosszú távon ezzel jelentősen javulhatnak a művelés feltételei.

Sarkadi-Nagy Lili
2025. május 4. 15:32 Élet, Közélet

Mit kezdhetünk azzal, hogy egyszerre megsülünk és elöregszünk?

A Föld melegszik és a népességének jelentős része rendületlenül öregszik. Megfelelő intézkedésekkel mindkét trendhez egyszerre alkalmazkodhatunk.

Hajdu Miklós
2025. május 1. 06:02 Adat, Élet

Szakmát tanulók ezrei javítottak az egyik legkínosabb hazai statisztikán

Hosszú idő után végre érdemben csökkent a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, ám még mindig jócskán az európai átlag felett áll a mutató.

Fontos

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.