Minek nyolc órát dolgozni, ha úgysem tudunk végig koncentrálni?
Adam Neumann egy közösségi irodás céggel szeretett volna a világ valaha volt leggazdagabb emberévé válni. Kiderült, hogy csak egy lufit fújt.
Bár elsőre sokan nem gondolnák, a mezőgazdaságban már ma is óriási szerep jut a legújabb technológiai megoldásoknak, a buli pedig még csak most indul be igazán.
Az angol családapa 2014-ben még a konyhájában kotyvasztotta a csokimasszát, most üzeme van és bejutott az egyik legismertebb biobolthálózatba.
Négy fiatal az egyetem után úgy érezte, hogy jól tudnak együtt dolgozni, úgyhogy próbaképp vállalkozni kezdtek. Az első termékötletük ugyan elbukott, nyolc évvel később viszont már megvolt a milliárdos árbevétel. A Supercharge története.
A legértékesebb európai pénzügyi startuppá vált a Klarna, amelyet a legutóbbi befektetési kör alapján már 5,5 milliárd dollárra értékelnek.
Facebook-játékok automatizálásából indult az Antavo, amely a divatipart már adatalapú hűségprogramok menedzselésével nyerte meg.
Egy olyan magyar céget mutatunk be, ami a biztos háttér kialakítására használta fel az első néhány évet, méghozzá saját forrásokból. Csak akkor kezdett külső tőkét bevonni, amikor már egyértelmű piaci sikerek voltak mögöttük. Ráadásul az is érdekes, amivel a Neticle foglalkozik.
Egyre több területen használnak 3D nyomtatókat, amelyek piacán a magyar kötődésű Formlabs a leggyorsabban növekvő szereplő. Pár hete ötfős csapattal indultak Budapesten, és a szoftverfejlesztés jelentős részét is ideköltöztetnék Amerikából.
Több száz cég gyárt elektromos autókat Kínában, de hosszabb távon ennyi biztosan nem él meg.