Nehéz döntési helyzetbe kerültek a lakásvásárlást tervező családok, többségük várhatóan sietősre fogja, és még idén kimaxolja a támogatásokat.
Nagyon más világnak kell jönnie ahhoz, hogy megérje most ingatlanba fektetni. Például évi 10 százalékkal kellene emelkednie a lakásáraknak.
Pedig egy jól átgondolt felújítási programmal nemcsak a lakók, hanem az állam is jól járna pénzügyileg, és még a klímacélok eléréséhez is közelebb jutnánk.
A környező országokban már prioritás az épületek energiahatékonyságának növelése, Magyarországon évekkel ezelőtt leálltak azok az állami programok, amelyek segíthetnék az energiahatékonyságot javító mélyfelújításokat.
Tíz évig drágultak Magyarországon az ingatlanok, de egyre több adat utal arra, hogy a tavalyi második félévben csökkenni kezdtek az országos átlagárak.
Végigmentünk rajta oda-vissza, és nem volt kellemes. Koszos, átgondolatlan, koncepciótlan, csiricsáré, és ha ez a magyar kiskereskedelem metszete, akkor van baj rendesen.
Kevesen döntenek az energetikai korszerűsítés mellett, pedig akár 60-80 százalékos energiamegtakarítást is el lehet érni vele.
A kormány intézkedései és az energiaválság együttese elég értékessé tette, ha van a házon egy nagy és jól működő napelemrendszer.
Egyre több ötven év feletti van fent azokon a brit lakótárskereső oldalakon, amelyeknek a célja, hogy egymásra és közös albérletre találjanak az érdeklődők.
Az utóbbi bő egy évben számos kínai ingatlanfejlesztő jutott csődközelbe, rengeteg beruházás leállt, az eladások erősen csökkennek. Most a félkész lakásokat előre megvásárló emberek azzal fenyegetnek, hogy nem fizetik tovább hiteleiket, amire a kormány is kénytelen reagálni.