A foglalkoztatottak számával arányosítva egy hazai tulajdonú vállalkozásnál 3,5-szer nagyobb az esély arra, hogy valaki beleesett az eddig 62 ezres leépítésbe.
Márciusban még nem mondtak fel sokaknak, de a trendek alapján százezrek munkahelye lehet veszélyben. A járvány ráadásul növelheti a területi különbségeket is.
Kifejezetten sokan dolgoznak az agráriumban Magyarország déli régióiban uniós összevetésben, míg északon az ipar részesedése meghatározóbb az EU-s átlagnál.
Még mindig több mint 300 ezer fiatal van az országban, aki nem foglalkoztatott, de oktatásban és képzésben sem részesül.
Ha javulna a korosztály egészségi állapota, többen is dolgoznának.
A Fidesz igyekszik a fiatalokat minél hamarabb kiterelni az iskolából, a leghátrányosabb helyzetűek esetében pedig ez könnyen sikerül is.
A vidék viszont elnéptelenedhet, Miskolc lakossága például a harmadával eshet vissza. Ezt jósolja az Európai Bizottság kutatóközpontjának hosszú távú modellje.
Mindennel együtt egymillióan dolgozhatnak az állami szférában, ami arányaiban elég soknak számít nemzetközi összehasonlításban.
A mikrocenzusból kiderült, hogy éppen a legmagasabb és a legalacsonyabb képzettséget igénylő foglalkozásokban nő a dolgozók száma.
Szabad munkaerő már nincs, de még mindig nő a dolgozók száma.