Magyarország mellett sok más európai országban is nehezen találnak dolgozót a cégek, ennek fényében különösen érdekes, hogy a fiatal felnőtteknél van egy tekintélyes méretű csoport, amelynek tagjai nem tanulnak tovább, de munkát sem vállalnak. Az Eurostat statisztikái szerint tavaly a 20 és 34 év közötti korosztályba eső fiatalok 16,5 százaléka tartozott ebbe a körbe, ami hozzávetőleg 15 millió embert jelent. Az úgynevezett NEET*Az angol “neither in employment nor in education and training” kifejezés rövidítése.-csoport aránya meglehetősen változatosan alakul az unióban, ami jól látszik az alábbi ábrán.
A jelenség elsősorban a déli és a keleti államok problémája, Európa középső és északi részén kevésbé gyakori, hogy a fiatalok passzívak maradnak a munkavállalás és a tanulás szempontjából. Magyarországon a NEET-csoportba tartozó 20-34 évesek aránya 17 százalék volt tavaly, ami alig magasabb az uniós átlagnál. Az érték azonban mindjárt sokkal drámaibb, ha a fiatalok számában fejezzük ki: körülbelül 340 ezer főről van szó.
A magyarországi tendenciákban így is megmutatkozik az utóbbi években egyre feszítettebbé váló munkaerőpiaci helyzet: az alábbi ábrán jól látszik, hogy 2013 óta összességében folyamatosan csökken a nem foglalkoztatott, illetve oktatásban és képzésben sem részesülő fiatalok aránya. Ezzel együtt még mindig jelentős tartalék van ebben a csoportban, főleg a nők körében – az ő esetükben a NEET-csoportba tartozók aránya 2016 óta alig változott.
A nemek közötti markáns különbséget csak részben magyarázzák a – többnyire éppen a vizsgált korosztályt érintő – gyermekvállalással járó anyasági tennivalók. Ezt az is bizonyítja, hogy a férfiak és a nők közötti olló a magyarországi, illetve a kelet-európai fiatalok körében különösen tágra nyílt.
Az okok, ahogy már korábban is írtuk, valószínűleg visszavezethetők egyrészt a hazai és a környező országokban jellemző iparközpontú gazdaságszerkezetre. A munkaerő iránti kereslet ugyanis az intenzív emberi munkát igénylő ipari ágazatokban nőtt meg igazán drasztikusan az utóbbi években, ahol leginkább a férfiak foglalkoztatása jellemző, akár képzettség nélkül is. Ehhez pedig a felnőttképzési programok is igazodnak, a fiúsnak mondott ipari szakmák oktatásán van a hangsúly.
Másrészt a nőket a munkaerőpiacon általában hátrányosan érintő tényezők is a bemutatott különbségek okai közé sorolhatók. A gyermekvállalással kapcsolatos tervek az állásinterjúk kritikus pontjai, a cégek ugyanis nem szívesen vesznek fel olyan jelentkezőket, akik a szülés miatt hosszabb időre kieshetnek a munkából. Ráadásul a hagyományos társadalmi elvárások is a nők munkavállalása és továbbtanulása ellenében hatnak.
A nem dolgozó és nem tanuló fiatalok még mindig jelentős száma pedig különösen érdekes annak tükrében, hogy az utóbbi években tömegével álltak munkába az attól korábban rendkívül távol álló társadalmi csoportok. Úgy látszik tehát, még mindig van munkaerő-tartaléka az országnak, csak oda kellene figyelni, hogy a munkaadók hogyan tudják a társadalom ezen részét megszólítani – például a fiatal nők számára is kedvező feltételekkel.
