Nem csak attól függ, hogy melyik ország mennyit költ szociális támogatásra, hogy mennyire gazdagok.
Ha csak egy szempont mentén határozzák meg, hogy kiknek segítenek, az könnyen visszafelé is elsülhet.
A szülési turizmus megszűnt, de a biztonság és rugalmasság jót tett a gyermekvállalási kedvnek az Egyesült Államokban a járvány alatt.
Egy magyar kutató szerzőtársával arra kereste a választ, hogy van-e köze a magabiztosságnak ahhoz, hogy kevesebb nő dolgozik vezető beosztásban.
Megfér-e egymás mellett a hit és a tudomány? Jobb fizetése lesz-e annak a gyereknek, aki tanult az evolúcióról?
Korábban alapvetésnek számított, hogy a GDP-növekedés nincs hatással az emberek boldogságára, de úgy tűnik, hogy leginkább mégis ez tudja jó irányba mozdítani.
Az egyetemi karrier szempontjából rengeteget számít, hogy milyen kifejezésekkel jellemeztek valakit a tanárai.
Természetesen a tudás mellett. Érdekes történet van a díj mögött, amely azt is példázza, miért kell olyan dolgokat kutatni, amelyeknek nem látszik rögtön a gyakorlati haszna.
Nemcsak azokra vannak jó hatással, akik részt vesznek a gondozásukban, hanem a környéken lakókra is.
Az állatok veszélyeztetettsége vagy a termékek káros hatása nem érdekli az embereket, így nem érdemes ezekre hivatkozni.