Ennie, laknia valahol és ruházkodnia mindenkinek kell, de a három közül a ruhákból lehet csak a szükségest sokszorosan meghaladó mértékben fogyasztani – amit meg is teszünk.
A téli leárazások közepén érdemes átgondolni, hogy megéri-e az egyik legszennyezőbb iparágat támogatni a vásárlásunkkal.
Fél évszázados felfutás
Fortepan / Artfókusz (1975)
1975-höz képest majdnem a háromszorosára nőtt az évente legyártott textil mennyisége világszinten. A naponta új ruhákkal előrukkoló ultra fast fashion láncok megjelenésével nem látszik, hogy lassítana az iparág.
Pedig a ruhák egész életciklusukon keresztül – előállítás, használat és hulladékként is – folyamatosan szennyezik a környezetet, olyan módokon is, amelyekről ma még kevés információnk van.
Kibocsátását tekintve a textilipar már szennyezőbb, mint a légiközlekedési és a szállítmányozási ipar együtt: a ruha- és cipőipar a hosszú ellátási láncok és energiaigényes gyártás miatt már a globális szén-dioxid kibocsátás 8-10 százalékáért felel.
Ennek nagy részét a kőolajból előállított műanyagok adják. A ma forgalomba kerülő ruhák anyagának már több mint 60 százaléka műanyag: poliészter, nejlon vagy akril. Ezek közül a szélesebb körben az 1970-es évektől elterjedt fő ruha alapanyag, az olcsó és ellenálló poliészter előállítása is rendkívül szennyező. Visszafogott becslések szerint a világ olajkitermelésének 1 százalékát, 48 millió tonnát használnak fel szintetikus anyagok, főleg poliészter és nejlon előállításához.
Újabb kutatási eredmény, hogy nemcsak az óceánokba kerülő mikroműanyagok 35 százaléka származik a poliészterből és akrilból varrt ruhák mosásából, hanem a szárítógépekből jelentős mennyiség kerül a levegőbe is, amelynek még feltáratlan az egészségre gyakorolt hatása. Hulladékként pedig nagyjából 200 évig nem bomlik le.
Emellett becslések szerint az iparág vízfelhasználása, főleg a textilek festése és kezelése a globális ipari vízszennyezés 20 százalékát adja. Egy sima rövidujjú pamutpóló előállításához 2700 liter vízre van szükség – ennyit egy ember két és fél év alatt iszik meg.
Egy póló ára
Erre lehetne mondani, hogy igen, de a gyártási folyamat munkaerő igényes, így legalább rengeteg embernek ad munkát a textilipar. Kérdés, hogy milyen munkát és hol.
A legtöbb ruhát Kínában és Bangladeshben gyártják a világon. Egy 2020-as tanulmány szerint egy nagy tételben rendelt, átlagos póló előállítási költsége az anyaggal, munkadíjjal, szállítással együtt 2,42 dollár (743 forint 2020-as árfolyamon), amire rájön rájön a nem ritkán több száz százalékos kereskedői árrés.
A varrónők munkadíja a már alapból rettenetesen alacsony 2,42 dollár mindössze 16,5 százaléka, azaz pólónként akkori árfolyamon átszámítva nagyjából 122 forint. Az anyagköltség 424 forint (alapanyaggal, szövéssel, festéssel, felületkezeléssel együtt). Ha a pólót az ismert fast fashion láncokban 2000-3000 forintért vesszük meg, akkor kifizettük az eladó 60-75 százalékos, 1200-2200 forintos árrését is. De még most, a téli leárazáskor 50-60 százalék kedvezménnyel árult pólókon is nyerhetnek a kereskedők jó pár száz forintot, amelyből a bangladeshi varrodai dolgozóknak még mindig csak 120 forint jut.
Tehát ezzel nem, vagy nem olyan mértékben támogatjuk a fejlődő országokban élők boldogulását, amellyel a ruhaipar környezetszennyezését legalább részben ellensúlyozni lehetne.
Vélhetően senki nem érezte meg itthon, hogy tavaly ősszel évek óta először emeltek a ruhaipari dolgozókra is vonatkozó, a megélhetéshez szükséges összeget jóval alúlmuló minimálbéren Bangladeshben, ami így havi 40 ezer forintra nőtt a korábbi 26 ezer forintról. Ezzel a korábbi 122 helyett már 188 forintot kaphatnak a pólónk árából a készítői. Ha holnaptól a mostani triplájára emelnék a bangladeshi ruhaipari dolgozók bérét, itt Európában feltehetően azt sem éreznénk meg az ruhák eladási árain.
2020-ban átlagosan 490 eurót, akkori árfolyamon 171 ezer forintot költöttünk ruhára az EU-ban, ezen belül a magyarok az egyik legkevesebbet, de így is egy bangladeshi munkás csaknem kéthavi bérét, évi nagyjából 70 ezer forintot – nálunk csak a bolgárok költenek kevesebbet.
Nem is hordjuk
A ruha az egyik leginkább alulhasznosított fogyasztási termék, 2000 és 2015 között 36 százalékkal csökkent az alkalmak száma, amíg egy-egy ruhát hordunk. Ezzel 2015 körül 160 alkalom körül jártunk, ami konzervatív becslésnek is nevezhető, mert ennél sokkal alacsonyabb, 7-10 hordás körüli számok is keringenek. 2015-ben indult egy “30 alkalmas kihívás” azoknak, akik fel szeretnének hagyni a kényszeres ruhavásárlással, és vállalják, hogy csak akkor vesznek új ruhát, ha legalább 30 alkalommal hordják azt.
Azonban az egy ruhára jutó felvételek száma az azóta eltelt csaknem egy évtizedben, a fast fashion és az ultra fast fashion láncok terjedésével drasztikusan tovább csökkenhetett. Számítások szerint, ha átlagban kétszer annyi ideig hordanánk egy-egy ruhát, már 44 százalékkal lehetne csökkenteni a szén-dioxid kibocsátást.
Nagyok a különbségek az egyes országok között: a fejlődő országokban a 160 felvételnél általában tovább hordják a ruhákat, míg az USA-ban átlagosan mindössze nagyjából 40 alkalommal vesznek fel egy darabot, mielőtt megválnának tőle. Aggasztó a trend, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a több mint 1,4 milliárdos lakosú Kínában is gyorsan pörögnek a ruhák, 70 százalékkal csökkent az egy ruhára jutó használatok száma a 2000 és 2015 között.
Textilimportból hulladékexport
Amiből túlfogyasztunk, abból rengeteg hulladék származik. Nem könnyíti meg a tisztánlátást, hogy nehéz pontos és friss adatokat találni még a körforgásos gazdaság felé haladó – és a világ legnagyobb textilimportőrjének számító – Európai Unióból sem arról, mennyi textilhulladék keletkezik a lakosságnál, és mi lesz egy ruhadarab sorsa, miután megválunk tőle.
Az Európai Bizottság adatai szerint 2019-ben 12,6 millió tonna textilhulladékot termeltek az európaiak, ebből 5,2 millió tonnát tesznek ki a ruházati termékek és a cipők, a többi háztartási textil, függönyök, kárpitok. Összehasonlításképp: ez az ötöde a sokkal könnyebben lebomló ételhulladéknak, amelyből évi 60 millió tonnát termelünk fejenként.
Az 5,2 millió tonna ruha és cipő mindössze 22 százalékát gyűjtik elkülönítve újbóli használatra vagy újrahasznosításra, a fennmaradó közel 80 százalék szeméttelepre kerül vagy elégetik.Ha évente fejenként átlagosan 12 kilogramm textilszeméttel számolunk*az 5,2 millió tonnát elosztjuk az EU 448 milliós lakosságával, akkor elmondható, hogy minden európai lakos több mint 9 kilogramm olyan textilhulladékot termel évente a ruháiból, ami a szeméttelepre vagy égetőbe kerül.
Az Európai Energia Ügynökség adatai szerint a használt textileknek csak 60 százaléka kerül égetőbe a többi hulladékkal, míg 40 százalékát gyűjtik elkülönítve. Ebből 10-10 százalékot az adott országban vagy az EU egy másik tagállamában értékesítenek újra, míg a fennmaradó 20 százalék kerül Ázsiába vagy Afrikába.
Két évtized alatt, 2000 és 2019 között több mint a háromszorosára, 1,7 millió tonnára nőtt az EU országainak használt textil exportja, amiben benne van a ruhákon és cipőkön túl a szintén tetemes mennyiségű használt háztartási textil is. Ez az 1,7 millió tonna a teljes, Európában termelt összes textilhulladék 25 százaléka, egy főre vetítve tehát évi 3,8 kilogramm használt textilünk kerül a világ többi részére.
A legtöbb európai textilhulladék Afrikában (46%) és Ázsiában (41%) landolt 2019-es adatok szerint, a legnagyobb felvevő ország pedig Pakisztán (14%). Afrikában önmagukért is keresettek a használt nyugati ruhadarabok, bár ez lényegében megfojtja a helyi textilipart. Kenyában például pár évtized alatt félmillióról 20 ezerre csökkent a textiliparban dolgozók száma, Ruanda pedig már be is tiltotta a használtruha behozatalt. Ázsiában ezzel szemben kijelölt gazdasági övezetekben kiválogatják és újrahasznosítják*ami leginkább egy alacsonyabb gyártási folyamatban való felhasználást jelent, például matracba töltőanyagként, majd esetleg Afrikába reexportálják vagy szeméttelepre viszik a ruhákat.
Összességében jelenleg a ruhák anyagának kevesebb, mint 1 százalékát hasznosítják újra anyagában, azaz ennyiből készül újra ruha. Ennek fő oka, hogy a kevertszálas – a leggyakrabban pamut, poliészter és poliamid – ruhákat nagyon nehéz visszafejteni és előkészíteni újrafelhasználásra.
Pénz
Tele van kérdőjelekkel az álomszerű utasszám-növekedés, amit a MÁV kommunikál
Egyelőre nem látszik, hogy az ország- és vármegyebérletek bevezetése óta érdemben nőtt volna a közösségi közlekedést választók száma.
Keveset költünk a kormány terveihez képest, és még a megtakarítást sem állampapírba tesszük
A magyar lakosság nem hajlandó jelentősen növelni költéseit, inkább megtakarít, az viszont átrendeződött, hogy hova teszi a pénzét.
Mire számíthatnak a szárnyalás után a befektetők a második félévben?
Meglepően jó eredményeket hozott az első félév a tőkepiacokon, most érdemes megnézni, hogy mi várható az év második félévében.
Fontos
Csak egy rekordot hagyott érintetlenül Magyarország eddigi legdurvább hőhulláma
Végül 15 napig volt érvényben hőségriasztás, de hétfőre is meg lehetett volna hosszabbítani. Az abszolút melegrekord nem dőlt meg, de sok más csúcs igen.
A számok nem indokolják, hogy vendégmunkásokkal dolgoztató beruházót támogasson a kormány Nógrádban
Ha viszont a cég korábbi nyilatkozataival összhangban helyieket vesznek fel, akkor megtérülhet az állami ösztönzés, hiszen majdnem 10 ezren keresnek munkát a megyében.
A pénz már a Molnál van, de jobb lesz-e a magyar hulladékos rendszer?
Fél év alatt elvitte a Mol az ágazati profit harmadát, miközben nőtt a hazai hulladékgyűjtés és kezelés korábban átlagosnak számító költségszintje.
