(Virovácz Péter vezető elemző, Szőnyi Dávid elemző gyakornok az ING Banknál. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

2023-ban újabb tagországgal bővült az eurózóna: Horvátország január 1-jétől lecserélte hivatalos pénznemét kunáról euróra. Az euró bevezetését a nemzetközi sajtó egyértelmű sikerként könyveli el, és a helyi politika is ezt teszi, hiszen az elmúlt évtizedben mind kormányzati, mind jegybanki oldalról folyamatos támogatást kapott a bevezetés ötlete. Jól szemlélteti ezt Boris Vujcic, a horvát jegybankelnök 2013 júniusában (egy hónappal az EU-csatlakozás és több mint kilenc évvel az euróbevezetés előtt) elhangzott beszédének egy részlete:

Mindig Bob Dylan zenéjét idézem: ’Amikor semmid sincs, akkor vesztenivalód sincsen.’ Ha nincs független monetáris politikád, akkor mit is veszíthetnél el a monetáris unióhoz való csatlakozással?

Meglehetősen erős szavak ezek egy jegybankelnöktől, mely jegybanknak akkoriban teljes kontrollja volt az ország monetáris politikája felett, ám Vujcic rögtön hozzátette, hogy

Horvátország számára nagyon kevés hátránya van az eurózónához való csatlakozásnak, mivel a monetáris politika most sem teljesen független, hiszen a magas arányú euróhasználat – különösen a bankszektor részéről – korlátozza azt.

Az euroizáció jelensége számos kelet-közép-európai ország esetén megfigyelhető, de Horvátország még ebből a sorból is nagyon kilógott, felfelé. A horvát kuna 1994-es bevezetésétől 2016-ig a devizarészesedési arány az összes betétet illetően 70–90 százalék között mozgott. Magyarországon ez az arány 2016-ban 12 százalék volt, szemben a horvát 83 százalékkal. Egy ilyen gazdasági szerkezettel rendelkező országban a monetáris politikai transzmisszió valóban csorbul, így visszatekintve abszolút érthető a horvát jegybank dilemmája: a magas szintű eurósítás csökkentésének érdekében vagy az euró bevezetése mellett kell letenni a voksot, vagy a hazai valuta promotálását kell kitűzni célul.

A horvát jegybank bár a 2000-es években megpróbálta visszafogni az eurósítás folyamatát kisebb-nagyobb sikerrel, végül az euró bevezetése mellett döntött, melyben partnernek bizonyult a kormányzat, így született meg a stratégiai vízió (a 2010-es években), miszerint Horvátországot be kell vinni az eurózónába. Az euróövezeti tagság számos előnnyel, ugyanakkor néhány hátránnyal is jár, melyek közül egyértelműen a független monetáris politika elvesztése a legfontosabb. Vujcic 2013-as beszéde, illetve az említett devizarészesedési adat fényében már érthető, hogy a legnagyobb negatívumként említett monetáris szuverenitásvesztés nem volt visszafogó erő a horvátok számára.

Látható tehát, hogy a horvátoké egy speciális eset volt. Magyarországon a monetáris politikai függetlenség szignifikáns tényező az euróbevezetés képletében. Természetesen ez önmagában nem jelenti azt, hogy Magyarország számára az euróövezeti tagság ne járna pozitívumokkal, de fontos észben tartani, hogy a horvátokkal ellentétben hazánkban a monetáris politikának jelentősen erősebb kontrollja van a gazdasági szereplők egésze fölött; van tehát mit feladni.

A szuverén monetáris politika elvesztésének több hatása is van. Ilyen például a versenyképességi célból való szándékos valutaleértékelési képesség elvesztése, már ha elfogadjuk, hogy ez egy valid gazdaságpolitikai faktor. A legfontosabb azonban maga a kamatcsatorna fölötti kontroll elvesztése. Az öt hagyományos monetáris transzmissziós csatorna közül egyértelműen ez a legfontosabb. Feladásának következményei válságkezelés közben mutatkozhatnak meg a leginkább, így az euróbevezetés ezen „költsége” sokszor és sokáig rejtve marad. Mivel az Európai Központi Bank (EKB) a monetáris unió teljes egészére határozza meg az alapkamatot, így rendkívül nehéz egyetlen, minden tagország számára kedvező szintet megállapítani. A tagországok számos tekintetben eltérhetnek egymástól, például abban, hogy az üzleti ciklusukban pillanatnyilag hol állnak, de talán az inflációs ráta lehet a legjobb példa.

Milyen szinten kellene meghatároznia az EKB-nak az alapkamatot ahhoz, hogy sikerüljön letörni az inflációt? A novemberi harmonizált fogyasztói árindex szerint mindhárom balti államban 21 százalék fölött volt az infláció, míg Spanyolországban 6,7, Franciaországban 7,1 százalékon állt. A balti országok példájából jól látható egy másik fontos tanulság: az euró bevezetésének ténye, az euró megléte mint fizetőeszköz önmagában nem véd meg az inflációtól.

A mérleg negatív oldalán legnagyobb súllyal a monetáris politikai függetlenség feladása áll, de a pozitív oldalon számos tétel sorakozik, melyek közül néhány, csupán felsorolás szintjén:

1. A devizaátváltás tranzakciós költségének megszűnése megkönnyíti a nemzetközi kereskedelmet. (A horvátoknál évente körülbelül így 160 millió eurót lehet megspórolni az euró bevezetésével.)
2. Az eurózóna-tagság ösztönzi a külföldi beruházásokat, főként a turisztikai és pénzügyi szektorokat illetően. (Bár Magyarország pont jó ellenpélda a maga rendkívüli mértékű működőtőke-beáramlásával.)
3. Az egységes valuta növeli az ártranszparenciát.
4. Árfolyamstabilitás.

Jól látható, hogy az euróövezethez való tartozásnak bőven megvannak a maga előnyei is, így a bevezetés előtt álló országoknak érdemes elvégezniük a helyzetértékelést, hogy mit tartanak fontosabbnak. A horvátok 2013. július 1-jei EU- és 2023. január 1-jei eurozóna-csatlakozásuk között relatíve rövid idő telt el (Magyarország 2004. május 1. óta tagja az EU-nak), mely olykor rögösnek bizonyult a konvergenciakritériumok terén. Ahhoz, hogy egy ország az euróövezethez tartozzon, öt gazdasági konvergenciakritériumot kell teljesítsen, ezek az árstabilitás, a fiskális stabilitás (költségvetési hiány és államadósság), az árfolyam-stabilitás, a hosszú lejáratú kamatok stabilitása és a jogszabályok kompatibilitása.

Az EKB kétévente elkészíti a konvergenciajelentést a belépni kívánó tagországról, melyből kiderül, hogy az öt kritériumból hányat tud teljesíteni az adott ország. A horvátok esetén az ár- és árfolyam-stabilitással, valamint a hosszú távú kamatokkal tulajdonképpen 2014 óta semmi probléma nem volt. A fiskális politika szempontjából már komoly problémákba ütköztek. Egészen a 2018-as jelentésig nem sikerült teljesíteni a maastrichti 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánycélt, melyet végül 2018-ban elértek, ám a 60 százalékos GDP-arányos államadóssági ráta alá ekkor sem sikerült becsúszni (78 százalék volt).

Aztán jött a Covid-válság, a maastrichti kritériumokat átmenetileg felfüggesztették, és 2020 júliusában a horvátok csatlakoztak az eurózóna előszobájához (ERM II), ahol két évet kellett eltölteniük, mielőtt bevezethették az eurót. A 2022-es EKB-jelentés alapján Horvátország mind az öt kritériumot teljesítette. Igaz, ehhez az kellett, hogy az államadósság-kritériumot teljesen elengedjék, az inflációs referenciaérték meghatározásakor (a három legalacsonyabb inflációs rátával rendelkező ország átlagától maximum 1,5 százalékponttal lehet eltérni) pedig szélsőségesen kiugró értékre hivatkozva az EKB lecserélt két tagországot.

De mi lehet a tanulság Magyarország számára a horvát példát illetően? Egyrészt az euró bevezetéséhez szilárd politikai akarat kell és egyetértés a gazdaságpolitikai döntéshozók részéről. Ha az elköteleződés megvan, akkor a konvergenciakritériumok teljesítése a következő lépés, ám itt átmenetileg (2023 végéig) a maastrichti kritériumok felfüggesztés alatt állnak, és várhatóan idén születik döntés arról, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni a jövőben. Vagyis a csatlakozni kívánó országok most mozgó célpontra lőnének. Ha a jogszabályi környezetet leszámítjuk, és minden kritérium változatlan maradna, Magyarország rövid távon nem tudná teljesíteni ezeket. Mai fejjel végiggondolva – amennyiben megszületne a politikai és gazdaságpolitikai elköteleződés az euró bevezetése mellett –, a realitás akkor is egy évtized végi vagy 2030 körüli csatlakozás lenne.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHány év magányra van kárhoztatva a forint?Már négy szomszédunkban is euróval fizetnek, Magyarország távolodik a belépéstől. Nem az eurózóna lesz gyengébb attól, hogy a kormányzat ezt nem is ambicionálja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk„A forint a játékpénz kategóriája felé halad”A növekedést erőltető magyar költségvetési és jegybanki politika elszabadult ágyúvá vált, ez az egyik legfontosabb oka a 410 forintos euróárfolyamnak - mondja Jaksity György, a Concorde elnöke.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA forintvaluta mint tartós versenyhátrányA hasonló árfolyamrendszerű országok valutakurzusainak igencsak eltérő alakulását láthatjuk, a forint pedig különösen rosszul teljesít. Miért?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz euró euró bevezetés eurózóna Horvátország monetáris politika Olvasson tovább a kategóriában