(Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)
Az euróövezet Horvátország belépésével 2023. január elsején húsztagúra bővült. A világgazdasági részaránya a bruttó hazai termékkel mérve 2021-es adatok szerint 11,9 százalék, ez az Egyesült Államok és Kína után a harmadik helyet jelenti; a világ külkereskedelmében elfoglalt aránya 14,8 százalék, ami Kína után a második, jóval felülmúlva az amerikai részesedést; a lakosok száma 343 millió volt.
Ezeken a méreteken Horvátország a maga 3,9 milliós lakosságával, 58 milliárd euróra tehető GDP-jével (2021) csak árnyalatnyit változtat. Annál nagyobb az esemény jelentősége a horvát gazdaságra és társadalomra nézve, különösen azzal, hogy Horvátország az euróövezet mellett most a schengeni övezetnek is tagja lett. Az árukereskedelemtől és főleg turizmustól ennyire függő ország számára mindkettő nagyon várt fejlemény, ami javítja az üzleti klímát, valamint szimbolikusan is közelebb viszi az országot az európai maghoz.
Az esemény a térségünk számára is fontos, nekünk különösen. Idéntől az euró immár négy szomszédunk (Ausztria, Szlovénia, Szlovákia és most már Horvátország) fizetőeszköze. Az euró átvételét ambicionálja Románia is, de a belépés úgynevezett maastrichti feltételeinek teljesítéséhez még szükségesnek látszik néhány év. Bulgária esetében gondot okoz a 2022-es infláció, noha egyéb mutatók – főleg az irigylésre méltóan kedvező államadóssági hányad és költségvetési egyenleg – láttán erős a remény, hogy 2024 januárjában a klub huszonegy tagúra bővül.
Ezt a folyamatot Magyarország kívülről szemléli. Persze pontosítani kell, hogy mit is értünk Magyarországon. Az Eurobarometer felmérései és más közvélemény-kutatások szerint a magyar polgárok kétharmada szeretné az euró átvételét. Az üzleti körökben készült felmérések hasonlóképpen azt mutatják, hogy a többség előnyösnek venné a csatlakozást. Csak a kormányzat látja másként.
Az euró társadalmi támogatottsága egyébként nincs meg mindenhol: az euróövezet létrehozásában a dán kormány is benne volt, majd népszavazáson szűk, ám vitathatatlan többséget kapott az elutasítás. Így azóta fennáll az a különös helyzet, hogy a dán korona megmaradt, de árfolyamát az ERM II elnevezésű árfolyamrendszeren belül az euró árfolyamához kötik. A rögzített árfolyamrendszer technikai ügynek hangzik, ám azt is jelenti, hogy a dán esetben elesik a saját valuta megtartása mellett felhozható egyetlen érdemi gazdasági érv, miszerint a nemzeti fizetőeszköz módot ad az önálló monetáris politika folytatására a saját kamatláb-megállapítás, versenyképességi célú árfolyam-leértékelés révén. A dánok azonban tudják, hogy kis, nyitott ország esetében a pénzügyi szuverenitás illúzió. A dán korona együtt mozog az euróval, az embereket, az üzletet nem terheli árfolyamkockázat. Megmaradnak persze a praktikus gazdasági hátrányok, a pénzváltással járó kellemetlenségek, de a dánok elég tehetősek ahhoz, hogy elviseljék a tranzakciós költségeket. Így hát megtartják a koronabankjegyeket (amelyeket a csökkenő készpénzhasználat miatt már nem is otthon, hanem Franciaországban nyomtatnak), rajtuk a dán hidak látképével.
Az euróra való áttérésnek nincs kellő társadalmi támogatottsága Svédországban és Csehországában sem. A dán, svéd, cseh ügy azonban más, mint a mienk. Ebben a vonatkozásban is más, hiszen az említett három esetben a kormányzat felismerte a gazdasági észszerűség szempontjait, de azokat félretette a közvélemény ismeretében, nálunk viszont vitathatatlan demokratikus többsége lenne az euró átvételének. A gazdasági érvek zöme is amellett szól, hogy a közepesnél kisebb méretű magyar gazdaság legyen szerves része a világ második legnagyobb gazdasági-pénzügyi tömbjének. A valutaövezeti csatlakozás szakmai vonatkozásairól egyébként élénk vitákat lehet folytatni, mint ahogyan több hullámban ezek a viták szakfolyóiratok hasábjain le is zajlottak 2002 és 2020 között, cikkek és disszertációk sokasága született az ügyben. Ám a mai magyar helyzet lényege két pontban összefoglalható:
- nincs kormányzati szándék;
- nem teljesülnek a belépési feltételek – és ez utóbbi további nagy különbség a svéd vagy a cseh esethez képest.
A két pont között van oksági kapcsolat: ha egy nagy jelentőségű pénzügyi reformot nem kíván végrehajtani a kormány, akkor az európai közös fizetőeszköz átvételéhez szükséges számszerű feltételek csak úgy maguktól nem teljesülnek egykönnyen. Láthattuk az euróövezet bővülésének eddigi történetén, hogy hol több, hol kevesebb, de inkább több erőfeszítést kellett tenniük az új tagállamoknak, hogy az EU-tagság elnyerését követően bejárják az euróhoz elvezető utat is.
Az Európai Központi Bank (EKB) kétévenként értékelést készít a derogációval (eltéréssel) rendelkező országoknak a gazdasági és monetáris unió megvalósítására vonatkozó kötelezettségeik teljesítésében felmutatott előrehaladásáról. A cirkalmas megfogalmazás tartalma: valamennyi tagországnak (Dánia kivételével) be kell lépnie az euróövezetbe az említett makro-pénzügyi feltételek és az EKB szempontjában szintén fontos jogi normák teljesülése esetén; a folyamat állását véleményezi a konvergenciajelentés.
A legutóbbi, tavaly nyári jelentés nem tartalmazott meglepetéseket. Tudtuk, hogy Svédországban tavaly az államháztartás hiánya jóval a 3 százalékos referenciaérték alatt volt, a GDP-arányos államadóssága is jócskán elmaradt a 60 százalékos referenciaértéktől. Svédország ellen soha nem kellett túlzottdeficit-eljárást indítani. A svéd korona nem sokat ingadozik az euróhoz képest, a svéd kamatszint sem tér el jelentősen az eurókamattól, igen jó kockázati besorolású országról van szó. A biztonság kedvéért a svéd jegybank a referencia-időszakban az EKB-val 10 milliárd euró értékben swap-megállapodást kötött a svéd korona ellenében.
A cseh pénzügyi helyzetről is kedvező az EKB véleménye: a Covid-válságot megelőző időszakban a hiány- és adósságkritériumok kényelmesen teljesültek, és nem látszanak gondok a fenntarthatósággal. A lengyel mutatók egy árnyalattal kevésbé erősek: míg a cseh korona trendszerűen erősödött az euróhoz képest, a zloty gyengült. Az EKB egyébként swap-megállapodást kötött a lengyel jegybankkal is, amely zloty ellenében 10 milliárd euró kölcsönt vehet fel a lengyel pénzügyi rendszer eurólikviditás-igényeinek kezelésére. Hasonló elemzés szól a bolgár és a román teljesítési folyamatról.
Számunkra a legérdekesebb a horvátokról szóló 2022-es nyári értékelés, már csak azért is, mert Horvátország az egyetlen új tagállam, amelynek államadósság-rátája elég nagy, még a miénket is meghaladja. Az EKB regisztrálta az államadósság mértékéből feladó gondokat, de úgy látja, folyamatos pénzügyi fegyelem mellett csökkenthető a ráta. Az akkor még csak folyamatban levő euróátvételtől az várható, hogy az államadósság finanszírozási terhei mérséklődnek. A jelentés nem említi, de Horvátországnak az utóbbi időben BBB+ lett a szuverén besorolása (egy fokozattal a magyar fölött), és már eddig is igen kedvező kamatfeltételekkel (éves 1 százalék alatt) tudta finanszírozni az államadósságot a hazai piacokon. A horvát csatlakozási folyamatnak fontos állomása volt az ERM II árfolyamrendszerbe való belépés 2020 júliusában, valamint a horvát központi bank és az EKB 2020. októberi megállapodása arról, hogy az utóbbi fogja elvégezni nyolc nagy horvátországi pénzintézet közvetlen felügyeletét és 15 egyéb jelentős pénzintézet felvigyázását.
Ezek a fejlemények határkövei az euróövezetbe való belépés folyamatának, és egyben jelzik, hogy milyen nemzetgazdasági előnyök fakadnak a tagságból: olcsóbb és biztonságosabb lesz az államadósság finanszírozása, javul az országkockázati besorolás, az EKB felügyeleti-felvigyázási ernyője kerül az ország fontos bankjai, pénzintézetei fölé. És persze éppen
itt szólal meg a jelzőcsengő a magyar döntéshozói fejekben: a frankfurti bankfelügyelők tartják rajta a szemüket a kritikusan fontos bankokon.
Ezzel haza is értünk. Az EKB konvergenciajelentésének magyar fejezete nem lephet meg minket, tavalyi közzététele sem váltott ki hullámokat itthon. A magyar államháztartási hiány nagy volt 2020-ban, a rákövetkező évben szintén, és a vizsgálat évében is. Persze felhozhatók okként rendkívüli tényezők. Az EKB utal az Európai Bizottság véleményére, miszerint a 3 százalékos referenciaérték jelentős túllépése kivételes eset, de nem tekinthető ideiglenesnek. Ráadásul az ország államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékos referenciaértéket, és nem csökkent kielégítő ütemben. Figyelembe véve azonban a járvány miatti rendkívüli bizonytalanságot, továbbá Oroszország Ukrajna elleni invázióját, a Bizottság nem javasolta újabb túlzotthiány-eljárások indítását.
Ilyen makrogazdasági viszonyok között a forint igen jelentősen kilengett, az árfolyam tartósan gyengült. A helyzet stabilizálásra 2020 júniusában az MNB repókeret-megállapodást kötött az EKB-val, amely szerint legfeljebb 4 milliárd euró kölcsönt vehet fel megfelelő, euróban denominált fedezet (de nem forint) ellenében. Azt is olvashatjuk a jelentésben, hogy a magyar jog nem felel meg maradéktalanul a jegybanki függetlenségre, a monetáris finanszírozás tilalmára, az euro (!) egységes helyesírására, valamint az eurórendszerbe történő jogi integrálódásra vonatkozó követelményeknek.
Ezt mind tudtuk eddig is. A folytatás azonban mind bizonytalanabb. Az eurózóna nemcsak bővül, de intézményileg mélyül is. A bankunió, közös felvigyázás, betétbiztosítás – mindez fontos technikai aspektusa a valutaövezetnek. Mivel azonban a közös pénz működtetése logikailag és az eddigi tapasztalatok szerint is folyamatos költségvetési, jövedelempolitikai, konjunktúraszabályozási egyeztetést igényel, így az eurózóna (ha egyszer valaha belépünk: eurozóna) az EU gazdaságpolitikájának természetes intézményi kerete lesz. Messze nem csak pénzügytechnikai kérdés a közös vagy saját valuta ügye, mindig is több volt ennél. Akik nemzeti valutát használnak, nem szólhatnak bele azonos joggal és felelősséggel az uniós pénzügyi politikába, ellentétben a belépés feltételeit elvállaló és teljesítő tagokkal.
Az EKB pénzügyi döntései minden tagországot érintenek közvetlenül, de csak azok szava számít, akik tagok. Erre a sajnálatos körülményre rájött a cseh kormány is, amely valamilyen megfigyelői státuszt szeretett volna megkapni a frankfurti bankban. Ám nincs fogadókészség az EKB-ban és az EU intézményeiben a külön érdekek figyelembevételére. Azt pedig kár feltételezni, hogy az euróövezet meglevő tagjainak és az EKB-nak érdeke fűződne a még kint levő tagok becsalogatásához. Tanulságos, hogy mit válaszolt az EKB vezetője, Christine Lagarde egy horvát gazdasági lap azon felvetésére, hogy bár a csehek kivételével az euróövezeten kívüli országokban az emberek többsége támogatja az eurót, néhány ország mégsem mutat érdeklődést az euró átvétele iránt. Lagarde válasza tömörségében sokatmondó:
Több idő kell nekik? Rendben.
Nem az EKB-nak fontos, hogy még többen üljenek a döntéshozói asztalnál. A még kimaradóknak lenne egyre fontosabb a jelenlét. Ami a magyar folyamatokat illeti, eddig is távol voltunk a belépési feltételek teljesítésétől, de a 2022-re megbomló pénzügyi egyensúly, az ikerdeficit újbóli megjelenése és az immár elkerülhetetlennek látszó stagfláció nyomán most tovább távolodunk a belépés-érettségtől.
Eközben a közép-európai térség zöme intézményileg és pénzügyileg egyre szorosabban összenő a meglevő magországokkal, és így objektíve más érdekeik lesznek, mint az eurózónából kimaradóknak. Kiknek is? A cseh közvélemény megfordulhat, még hamarabb a cseh politika és üzleti világ – pénzügyi mutatói alapján csupán az ERM II-ben eltöltendő 24 hónap választja el Prágát a valutacserétől. A lengyel esetben több munka és hosszabb idő kell az euró átvételéhez; és persze előbb egy olyan kormány, amely nem sérelmi politikát folytat, hanem modernizációs pályát követ, annak tudatában, hogy Lengyelországnak kedvező geopolitikai hatások nyomán lenne esélye társulni negyediknek a német–francia–olasz trió mellé, de legalább akkora súlyra tehetne szert, mint Spanyolország. Egy ilyen komoly szerep betöltését ma már elképzelni is nehéz az euróövezeten kívül, a meglehetősen inflációs és volatilis árfolyamú zlotyval.
Nekünk ilyen opcióink nincsenek. A kelet-közép-európai térség fejlődése nyomán mind világosabb, hogy nagy árat kell fizetnünk az elszalasztott évtizedért. „Túl korán nem szabad belépni az euróövezetbe; majd ha kint megerősödtünk, akkor megéri” – bármi volt is a médiakörítés, az uniós tagsággal vállalt kötelezettségek teljesítésének elszabotálásával a politika nem „nekik” okozott kárt. Nekünk.
Pénz
Tele van kérdőjelekkel az álomszerű utasszám-növekedés, amit a MÁV kommunikál
Egyelőre nem látszik, hogy az ország- és vármegyebérletek bevezetése óta érdemben nőtt volna a közösségi közlekedést választók száma.
Keveset költünk a kormány terveihez képest, és még a megtakarítást sem állampapírba tesszük
A magyar lakosság nem hajlandó jelentősen növelni költéseit, inkább megtakarít, az viszont átrendeződött, hogy hova teszi a pénzét.
Mire számíthatnak a szárnyalás után a befektetők a második félévben?
Meglepően jó eredményeket hozott az első félév a tőkepiacokon, most érdemes megnézni, hogy mi várható az év második félévében.
Fontos
Csak egy rekordot hagyott érintetlenül Magyarország eddigi legdurvább hőhulláma
Végül 15 napig volt érvényben hőségriasztás, de hétfőre is meg lehetett volna hosszabbítani. Az abszolút melegrekord nem dőlt meg, de sok más csúcs igen.
A számok nem indokolják, hogy vendégmunkásokkal dolgoztató beruházót támogasson a kormány Nógrádban
Ha viszont a cég korábbi nyilatkozataival összhangban helyieket vesznek fel, akkor megtérülhet az állami ösztönzés, hiszen majdnem 10 ezren keresnek munkát a megyében.
A pénz már a Molnál van, de jobb lesz-e a magyar hulladékos rendszer?
Fél év alatt elvitte a Mol az ágazati profit harmadát, miközben nőtt a hazai hulladékgyűjtés és kezelés korábban átlagosnak számító költségszintje.
