Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2022. december 15. 17:51 Pénz

A 16 százalékos minimálbér-emelés sem biztos, hogy elég lesz a reálbércsökkenés elkerüléséhez jövőre

(Frissítés: A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának csütörtöki ülésén a felek megegyeztek a jövő évi minimálbér és garantált bérminimum mértékéről, az emelés a cikkünkben leírt mértékű lesz.)

16 és 14 százalékkal nő jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum összege a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek keddi megállapodása alapján, amiről a Napi.hu számolt be. A lap úgy tudja, hogy a megállapodás végleges szövegét csütörtökön fogadhatják el.

Számokban: 2023-ban a minimálbér bruttó 232 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 296 400 forintra nő. Ez nettóban 154 280 és 197 110 forintra jön ki.

Miért fontos ez? Az erre vonatkozó becslések eltérnek, de egy sajtóban megjelent kormányzati dokumentum alapján a versenyszférában a minimálbér 2021-es emelése 392 ezer dolgozót érintett.

  • A bértorlódások elkerülése miatt egy ilyen emelés után a magasabb béreket is emelni szokták.
  • De a nemzetközi kutatások alapján 40-50 százalékkal a minimálbér felett ez a hatás már nem érvényesül.

Előzmény: december elején a munkaadók és a munkavállalók közel voltak ahhoz, hogy 15-15 százalékban egyezzenek meg. A miniszterelnök viszont váratlanul bejelentette, hogy jövőre biztos nem csökkentik tovább a munkáltatói járulékokat, így a tárgyalások elakadtak. Ebből lett végül a 16-14 százalékos alku.

Tágabb kontextus: korábban is arról volt szó, hogy a cél a bérek értékének megőrzése, de nyitott kérdés, hogy a 16 és 14 százalék elég lesz-e ehhez. Sok munkahelyen és más bérszinteken is ugyanaz lesz az év végi bértárgyalások központi kérdése.

  • A helyzet nem könnyű: a munkavállalók bére elértéktelenedik, miközben a munkaadók egy része gyenge növekedési kilátásokra számíthat a jövő évben. 
  • Az inflációs előrejelzések átlaga idénre és jövőre vonatkozóan is 14 százalék körül alakul, de az Egyensúly Intézet csütörtöki friss előrejelzése például már 17,5 százalékos inflációval számol 2023-ban.

Mi következik? Ugyanez az előrejelzés a reálbérek 9,1 százalékos éves csökkenésére számít, ami a legnagyobb reálbércsökkenés lenne a rendszerváltás óta. Ez a munkaerőpiac kétsebességessé válásából adódik össze: egyes iparágakban elbocsátások és alacsony béremelések lesznek, másokban a munkaerőhiány fennmaradásával infláció feletti emelések járhatnak együtt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOrbán bejelentése elgáncsolta a tárgyalásokat a legalacsonyabb keresetűek fizetésének emelésérőlKözel voltak a felek egy inflációkövető emelés elfogadásához, de a munkaadók ebbe csak járulékcsökkentéssel együtt mentek volna bele.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHiába emelnek bért év közben is, megeszi a magyar fizetéseket a drágulásA kétarcúvá váló munkaerőpiacon az emberek egy része már annak is örül, ha megmarad a munkahelye. Az infláció miatt elszállnak a bérigények, ebből jövőre nagy konfliktusok, de brutális reálbércsökkenés is lehet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz bérek minimálbér munkaerőpiac Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Karsai Gábor
2023. december 5. 16:24 Közélet, Pénz

Korai még az infláció feletti győzelmet ünnepelni

Nem érdemes előre inni a medve bőrére, ugyanis nem mindegy, mitől csökken az infláció - egy korai lazítás csak elhúzódó problémákat generál.

Debreczeni Anna
2023. december 1. 14:29 Pénz, Támogatói tartalom

Eljött az üzemi szintű kibertámadások korszaka, bárki célpontja lehet az üzleti tervvel készülő csalóknak

Soha nem történt annyi banki csalás Magyarországon, mint az idei első félévben.

Debreczeni Anna
2023. november 30. 14:41 Pénz, Támogatói tartalom

Az átlagosan 17 éves futamidőre kötött lakáshiteleknél gondolkodnak el sokan az életbiztosításon is

Az elmúlt években a csok és a babaváró hitel segítségével is sokan jutottak saját otthonhoz, amihez akár több tízmillió forintos, jellemzően több évtizedes lejáratú hitelt is felvettek.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 6. 09:41 Világ

Egy ideig működött, de mostanra hatástalanná vált az ársapka az orosz nyersolajon

Egy friss jelentés szerint az orosz olajszállítmányok csaknem felét olyan tankereken szállították az elmúlt egy évben, amelyen nem szállíthatták volna.

Stubnya Bence
2023. december 6. 08:48 Támogatói tartalom

A sokkon túlestünk, de a balegyenesekhez is hozzászoktunk – így változtak egy év alatt a munkavállalói preferenciák

Az elmúlt évek egymást követő válságai a munkavállalói preferenciákra is hatással voltak, ahogy az idei reálbércsökkenés is. Reguly Mártával, a PwC Magyarország HR tanácsadási csoportjának vezetőjével ezekről a változásokról beszélgettünk.

Pálos Máté
2023. december 5. 12:42 Közélet

Sosem teljesítettek ilyen rosszul a magyar diákok matekból a PISA-teszten

A friss adatok szerint a magyar oktatási rendszer a nemzetközi átlagnál lényegesen kevésbé képes kiegyenlíteni a társadalmi különbségeket.