(Jobbágy Sándor a Concorde szenior makrogazdasági elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)
Talán egyre többen érzik úgy mostanában, hogy az inflációs aggodalmak elemzése lassan a lerágott csont kategóriájába kezd kerülni: keresleti boom a gazdasági nyitás során, szárnyaló tőzsdei alapanyagárak, látványosan megugró tengeri szállítási költségek, felfelé kúszó lakossági és kötvénypiaci inflációs várakozások, helyenként a bérnövekedést gyorsító munkaerőpiaci változások.
Igen-igen, jól ismerjük ezeket a kockázati tényezőket, amik részben már Magyarországon is kezdik emelni az árdinamikát az elmúlt egy-két hónapot tekintve. Ugyanezek a hatások a globális meghatározó nagy gazdaságokban és világszerte sok helyen, de leginkább az USA-ban vetik fel a megemelkedő infláció tartósságának kérdését is. Mert
az nem kérdés, hogy most infláció van, és gyorsul is. De meddig tarthat a gyorsulás, és ebből milyen hatások épülhetnek be a hosszabb távú trendbe?
Különösen a bérdinamika és a várakozások alakulása lehet az, ami a tartósság irányába vinné-vihetné el az egyébként a jelenleg a koronavírus-járvány utáni nyitás egyszeri hatásai által dominált inflációs folyamatot.
Mit tehetnek ilyen helyzetben a jegybankok? Mivel (most még?) a legtöbb országban van esély arra, hogy egy átmeneti, az idei évre koncentrálódó inflációs ugrás után jövőre ismét alacsonyabb legyen az éves átlagos inflációs ráta, kiemelten fontos a gazdaság szereplők inflációs várakozásainak orientálása. Ezért hallhatjuk és olvashatjuk lépten-nyomon európai és tengerentúli jegybanki nyilatkozatokban is az inflációemelkedés átmenetiségének hangsúlyozását. Ezt persze időről-időre ellensúlyozzák az inflációs kockázatokat elemző gondolatokkal is, hiszen a jegybanki hitelességet nem volna érdemes a veszélyek elnagyolásával kockáztatni.
Meglehetősen szűk mezsgyét jelöl ki ez a két feltétel a jegybanki kommunikáció számára, ami a gazdasági szereplőket nemcsak mint ármeghatározó vállalkozásokat vagy mint fogyasztókat szeretné orientálni inflációügyben, de befektetői minőségükben is megszólítja őket: „nem akarjuk kicsinyíteni az inflációs kockázatokat, de miközben kellően óvatosak vagyunk, szükségtelen gyors szigorítással sem szeretnénk felborítani a kötvény- vagy éppen részvénypiaci folyamatokat” – akár így is fordíthatnánk az üzeneteket.
Mi erre a piacok válasza? A május második felében ismét lefelé induló euróövezeti, illetve USA állampapírpiaci hozamszintek a hosszú futamidőknél azt tükrözték, hogy ha a befektetők nem is teljesen nyugodtak meg az inflációs kockázatokat illetően, de legalábbis nem szeretnének szembemenni az egyelőre folytatódó laza amerikai (Fed) és európai (EKB) jegybanki politikával.
A képből ezen a ponton már a devizapiacokat sem hagyhatjuk ki: az inflációs diskurzussal párhuzamosan
több országban is érdekes fordulat van kibontakozóban, de nem annyira a piaci reagálás oldaláról, hanem inkább az árfolyamok megítélésében.
A Covid-válságot közvetlenül megelőzően, de részben még 2020 nagy részében is „devizaháborút” emlegetett sok piaci szereplő és médium, utalva arra a leértékelési versenyre, amibe a gyengülő növekedés támogatása és az „exportverseny” közepette egyre több ország igyekezett beszállni.
Tavaly már az 1,20-as euró/dollár-szint elérése is a túl erős euró elleni felszólalásra ingerelte az Európai Központi Bank döntéshozóit, idén májusban viszont már az 1,22-es szint miatt sem volt különösebb berzenkedés – pedig március végén még 1,17 közelében mozgott a fő devizapár, azaz több mint 4 százalékos euróerősödés következett be a dollár ellenében alig két hónap alatt.
Még látványosabb a helyzet a dollárral szemben különösen jelentős erősödést elkönyvelt kínai devizát tekintve. A jüan rövid megtorpanás után májusban közel hároméves csúcsot ért el, 6,40 alatti jüan/dollár-szinttel, ami a jüan 11 százalékos erősödését jelenti. A 24 kereskedelmi partner devizáiból álló kosárral szemben mért jüanfelértékelődés pedig több mint 5 éve nem látott szintet ért el. Az erősödés nem megállíthatatlan, hanem láthatóan nem akarják megállítani: a napi referencia-árfolyamok meghatározásakor a jegybank nem igyekezett fékezni az erősödést. Az intervenció elmaradása és a piaci erősödési potenciál „lekövetése” a piaci szereplők olvasatában arra utal: a monetáris döntéshozók számára jól is jön az infláció elleni küzdelemben az erősebb árfolyam – különösen, ha a szárnyaló tőzsdei alapanyagárakra gondolunk, amik ellen Kínában kevésbé piacbarát (a spekulatív árupiaci pozíciók letörését célzó) módon is igyekeznek fellépni.
A kötvény- és részvénypiacok stabilitása és az állam devizaadóssága szempontjából is határozottan barátságosabb inflációellenes eszköz a devizaárfolyam erősödése, mint a kamatemelés, és ez a gondolat 2021-ben egyre inkább megelőzi az exporttámogató jelleggel „gyengülni hagyott” deviza filozófiáját. Sőt, a „devizaháborús” leértékelődési versenyek több jelentős árfolyampár esetében is devizaerősítő versenyekké alakulhatnak, amiket a monetáris szigorítást latolgató, de a konkrét kamatlépésekkel nem siető jegybankok kommunikációja formálhat. Hasonló értelmezési keretbe kerülhet át többek között a brit deviza felértékelődése is. A dollárral szemben több mint 3 éves csúcs közelébe került fontot most már a kamatemelési várakozások is fűtik, de lehet, hogy idén inkább az árfolyam lesz a szigorító eszköz.
A nagy jegybankok felől hazai vizekre evezve, és egy lényegében évtizedes forintleértékelődési pályára visszatekintve, elsőre meglepően hangozhat a megközelítés:
a magyar inflációs helyzetben sem jön rosszul egy inflációellenes „csendestárs”, vagyis az erősebb forint.
A párhuzam nem teljes körű: egyrészt a hazai jegybank éppen májusban adott szokatlanul határozott jelzést a kamatemelés júniusi megkezdésére, amit szinte borítékolhatóan meg is fog lépni (megelőzve a régiós országokat, bár nagyrészt jóval alacsonyabb szintről indítva), másrészt a forint április-májusi erősödésével még mindig gyengébb szinten áll, mint a Covid-korlátozások tavaly márciusi kezdete előtt. A fordulat azonban egyértelmű: ezúttal egy már erősödőben lévő forintárfolyam közepette érkezett a szigorú monetáris iránymutatás, tehát a kamatemelés nem a gyengébb forint elleni védelmet fogja szolgálni, ahogyan tavaly márciusban az egyhetes kamat emelése esetén. Persze a gazdasági kilátások szempontjából sem kell aggódni a kissé magasabb kamat miatt (a hitelezést támogató programokat nem fogja visszavetni), de éppenséggel egy 350-es szint közelében vagy akár kissé erősebb szinteken stabilizálódó euró/forint-árfolyam inflációs szempontból jó kiegészítő eszköz lehet: a Covid-válság utóhatásai közepette a vállalati szektor egyre nagyobb része építi be a korábbi forintgyengeséget a fogyasztói árakba.
Devizapiaci fordulat is ez egyben? Régiós szinten az összehasonlítási alap, hogy 2020-ban még egy váratlan kamatcsökkentéssel és a zloty túlzott erősödése miatt panaszkodva közvetlen intervencióval előrukkoló lengyel jegybank egy régiós „devizaháború” gondolatát is felébresztette egyes befektetőkben. Ehhez képest egyértelmű lehet a régiós monetáris politikai fordulat 2021-ben. De mielőtt a magyar helyzetben egy hosszútávú forinterősödési pályát vizionálnánk, ne feledjük az alapforgatókönyvet: hiteles jegybanki kommunikáció és döntéshozatal mellett az infláció átmeneti gyorsulásával, azaz a jövő évben már alacsonyabb (3-3,5 százalék közötti) éves átlagos árszint-emelkedéssel számolunk. Egy-két éves távlatban ilyen inflációs feltételezéssel élve várhatóan nem kerülünk kamatelőnybe régiós partnereinkhez képest, de az euróval szembeni kamatelőny is mérsékelt maradhat – nem beszélve a reálkamatokról.
Így a most zajló pozitív forintkorrekciót inkább a nyitásban lévő és újra gyorsuló növekedésnek induló gazdaság és a szigorúbb hangvételű jegybank ösztönzi, segítve a Covid-válság okozta több mint 30 forintos euró/forint-emelkedés korrekcióját, és nem a hosszú távú fundamentális kép átalakulása tükröződik a forintban. Így nem az évtizedes forintgyengülési trendet felváltó felértékelődési pálya kezdetére, hanem a néhány hónapig valószínűleg kitartó árfolyam-korrekció után 2021 végén – 2022 elején ismét a jelenleginél kissé gyengébb forintárfolyamra készülhetünk.
Pénz
Tele van kérdőjelekkel az álomszerű utasszám-növekedés, amit a MÁV kommunikál
Egyelőre nem látszik, hogy az ország- és vármegyebérletek bevezetése óta érdemben nőtt volna a közösségi közlekedést választók száma.
Keveset költünk a kormány terveihez képest, és még a megtakarítást sem állampapírba tesszük
A magyar lakosság nem hajlandó jelentősen növelni költéseit, inkább megtakarít, az viszont átrendeződött, hogy hova teszi a pénzét.
Mire számíthatnak a szárnyalás után a befektetők a második félévben?
Meglepően jó eredményeket hozott az első félév a tőkepiacokon, most érdemes megnézni, hogy mi várható az év második félévében.
Fontos
Csak egy rekordot hagyott érintetlenül Magyarország eddigi legdurvább hőhulláma
Végül 15 napig volt érvényben hőségriasztás, de hétfőre is meg lehetett volna hosszabbítani. Az abszolút melegrekord nem dőlt meg, de sok más csúcs igen.
A számok nem indokolják, hogy vendégmunkásokkal dolgoztató beruházót támogasson a kormány Nógrádban
Ha viszont a cég korábbi nyilatkozataival összhangban helyieket vesznek fel, akkor megtérülhet az állami ösztönzés, hiszen majdnem 10 ezren keresnek munkát a megyében.
A pénz már a Molnál van, de jobb lesz-e a magyar hulladékos rendszer?
Fél év alatt elvitte a Mol az ágazati profit harmadát, miközben nőtt a hazai hulladékgyűjtés és kezelés korábban átlagosnak számító költségszintje.
