(A szerző a Raiffeisen vezető elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

Talán nem sokan emlékeznek arra, mit jövendölt Demján Sándor 2006 májusában, az országgyűlési választások másnapján. A sikeres vállalkozó és mecénás akkoriban a Vállalkozók Országos Szövetségének ügyvezető elnökeként arra hívta fel a figyelmet, hogy 400-500 forintos euróval és évtizedekig tartó nagyon komoly problémákkal kell szembenéznie az országnak, ha a kormány nem lép az államháztartás és a versenyképesség rendbetétele érdekében. Ekkor 263 volt a kurzus.

Eltelt 14,5 év, és a kormány (nem a 2006-os) az elmúlt 10 évben rendbe tette az államháztartást, és komoly erőfeszítéseket tesz a versenyképesség javítása érdekében. A forint euróval szembeni árfolyama mégis karnyújtásnyira került a 400-tól. Mielőtt beteljesülne Demján Sándor jóslata, és elérnénk a 400-at, érdemes átgondolni, hogy akkor most hogy is van ez. Miért ilyen gyenge a forint, ha a kormány nem a gazdaság lerombolásával, hanem annak felemelésével foglalkozik? Egyáltalán kinek jó a gyenge a forint? Lehet abban reménykedni, hogy egyszer majd újra 263 forint lesz az euró? Vagy legalább 300? Nem lenne jobb elhagyni a forintot és bevezetni az eurót?

Kezdjük egy kis visszatekintéssel, hogy kontextusba helyezzük a jelent. Az első Orbán-kormány (1998-2002) alatt az volt a meggyőződése a politikacsinálóknak, hogy az erős forint a jó forint, mert annak a hasznát mindannyian direkten érezhetjük, többet ér a forintjövedelmünk, és többet ér a forintban tartott vagyon, ráadásul az akkoriban még 10 százalék körüli inflációt is a forint felértékelésével, de legalábbis annak stabilan tartásával lehet mérsékelni. A Járai Zsigmond vezette jegybank vezetésének egyik első intézkedése volt, hogy megszabadult a még a Bokros-csomag egyik elemeként 1995-ben bevezetett csúszó leértékeléstől (ami egy előre meghatározott mértékű folyamatos leértékelés volt), bevezette az inflációs célkövetés rendszerét, az euró árfolyamát stabilan 245 körül igyekezett tartani, és célul tűzte ki az euró mihamarabbi bevezetését.

Az utána következő kormányok ezekkel a célokkal már kevésbé tudtak azonosulni – és most itt maradjunk csak ennyiben, bár megérne egy regényt ennek a kifejtése. A forint árfolyama fokozatosan lejtőre került, az euró bevezetési céldátumok pedig hiteltelenné váltak. A gyengélkedő forintárfolyam ihlethette és egyben rémiszthette meg Demján Sándort is 2006-ban. Pedig akkor még csak 15-20 forinttal volt gyengébb a forint, mint a megelőző időszakban. Azóta 100-zal vagyunk odébb már.

Mindazonáltal az MNB-ben még jó darabig osztották azt a nézetet, hogy nem szabad hagyni „elszállni” a forintot, mert az inflációt szül, és az időközben elterjedt devizahitelek törlesztését is megdrágítja. A forint gyengülésének alapesetben magas forintkamattal lehetett elejét venni. Minél magasabb a forintkamat, annál jobban védi a forintot.

Ebben a szemléletben a változást a lakossági devizahitelek 2015-ös forintra váltása és az időközben beköszöntött, globálisan tartósan alacsony inflációs környezet jelentette. Vagyis – szólt az okoskodás – nem is olyan nagy baj, ha gyengül a forint, mert egyrészt amúgy sincs infláció a világban, így a forint leértékelődésével legalább keletkezik itthon valamennyi, másrészt a forintgyengülés méregfogát már kihúztuk, hiszen eltűntek a lakossági devizahitelek.

A magas forintkamat pedig egyébként is rossz dolog, mert versenyhátrányt okoz a magyar vállalatoknak azokkal a versenytársakkal szemben, akik képesek alacsonyabb kamatok mellett hitelhez jutni a környező országokban és az euróövezetben. A fő célja az MNB-nek tehát az alacsony kamatkörnyezet megteremtése lett, amivel a vállalati beruházások növekedését igyekezett ösztönözni. 2017-2019 között az irányadó bankközi kamatszint Magyarországon 0,1-0,2 százalék között volt. Erre mondhatni azt, hogy szuper alacsony.

Demján Sándor kívánsága teljesült. Államháztartás rendbetétele: pipa^*Erről most külön nem volt szó, de tekintsük most így az alacsony államháztartási hiány adatok miatt.. Versenyképesség javítása (legalábbis erőteljes igyekezet ebben az irányban): pipa. Mindeközben a forint árfolyama ma 363. Volt gyengébb is nemrég.

A helyzet paradoxona az, hogy az elmúlt években a forint rohamos és drámai leértékelődését éppen az a gazdaságpolitikai igyekezet eredményezi, amelyik a gyors felzárkózást, a versenyképesség javítását és az „érjük el az osztrák fejlettséget 2030-ra” szlogent tűzi ki a zászlajára. Vagyis a szuper alacsony forintkamat, ami nem védi meg a forintot a leértékelődéstől akkor, amikor „helyzet” van a globális tőkepiacokon. Vagyis amikor a pénzügyi spekulánsok kockázatvállalási hajlandósága csökken, amikor szabadulnak a kevésbé biztonságos befektetésektől.

Ne legyenek illúzióink, ilyenkor a magas kamat sem akadályozná meg a forint értékvesztését. De csillapítaná azt. Az elmúlt 10 évben a forint 32 százalékot gyengült az euróval szemben. A lengyel zloty 13 százalékot. A cseh korona 10 százalékot. Ki örülne jobban ma egy 300-as eurónak, mint a 360-asnak? De ne legyünk telhetetlenek. Tekintsünk inkább csak öt évre hátra. Ez alatt a forint értékvesztése 16 százalék volt, a zlotyé 6 százalék, a koronáé nulla. 310-es eurót valaki? Azok valószínűleg mind jelentkeztek, akiknek forintjövedelme van és forintban számolják a vagyonukat.

De ki az, aki jól jár a forint gyengülésével?

• Azok a vállalatok, akiknek a gyenge forint versenyelőnyt jelent. Ezt ne becsüljük le, sokan vannak, sok embernek adnak munkát, sok GDP-t termelnek.
• Aztán az MNB, hiszen jól megpaskolhatja a saját vállát, hiszen az inflációs sivatagban neki sikerült az elmúlt években és idén is inflációt csinálnia. Arról nem is beszélve, hogy a devizatartalék átértékelésekor forintban kimutatva komoly jegybanki nyereséget lehet kimutatni, amikor a forint leértékelődik.
• Az állam. Ezt most nem magyarázom, de gondoljunk például a családi pótlékra, amelyet 12 éve nem emeltek.

Minden szentnek maga felé hajlik a keze. Akik a leginkább befolyásolni tudják a forint árfolyamát, valójában nem érdekeltek abban, hogy felértékelődjön.

Inkább abban érdekeltek, hogy gyengüljön.

Mondjuk ne túl sokat. És ne is túl hirtelen. Mindennek fényében a 400-as euró nincs is olyan messze. Már csak az a kérdés, hogy két év múlva, négy év múlva vagy nyolc év múlva jön el.

Nekem azonban volna egy alternatív felvetésem. Ha az a kormány célja, hogy alacsony kamatokkal támogassa a beruházásokat, miközben stabil gazdálkodási környezetet biztosít, akkor nem lenne jobb bevezetni az eurót még azelőtt, hogy 4-essel kezdődne az átváltási árfolyam? Ezt ki szeretné?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMi lesz veled, forint?Gyengülő forint, emelkedő infláció, még negatívabbá váló reálkamat, további leértékelődés: ördögi kört kell megtörnie a jegybanknak, ráadásul ellenszélben dolgozva.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz euró euróárfolyam forint forintárfolyam kamatszint mnb Olvasson tovább a kategóriában