(A szerző az Accorde Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója, legutóbbi podcastunk egyik megszólalója.)
A ma megszokott árakat és az alacsony inflációt jelentős részben a globalizációnak köszönhetjük. De a vírus utáni világ lényegesen drágább lesz, mivel várhatóan felborul az eddig megszokott globális munkamegosztás és a beszállítói rendszerek, és számos hétköznapi megszokás – például az éttermi standardok – is átalakulnak. Az infláció a legnagyobb lökést mégsem a várható áremelkedések, hanem az államok szükségszerű eladósodása miatt kaphatja.
Miközben a világ még javában küzd a koronavírus-járvánnyal, azzal is érdemes elkezdeni foglalkozni, hogy mi lesz a járvány után. Annál is inkább, mivel erős meggyőződésem, hogy civilizációnk túléli a vírust, ugyanakkor a vírus utáni világ némileg más lesz. Nyilván sok ponton igaz lehet ez az állítás, de itt elsősorban a gazdaságot érintő szempontokra gondolok.
Régóta téma, hogy a globalizáció szekere túljutott a csúcson, és a globalizált világ visszarendeződése várható, ezt angolul ma deglobalization néven emlegetik egyre gyakrabban. A folyamat politikai támogatást is kapott még jóval a vírus megjelenése előtt Donald Trump elnökké választásával, aki lehet, hogy véletlenül, de lehet, hogy tudatosan érzett rá erre a trendre.
A vírus a deglobalizációs folyamat szempontjából katalizátorként fog működni.
A posztkorona időszak egyik legnagyobb tanulsága az lesz, hogy a vírus jóval nagyobb gazdasági károkat okozott, mint bárki valaha gondolta volna.
Ennek okaként sokan a túlzottan globalizált feldolgozóipari logisztikai láncokat és a just in time termelési logikát fogják kárhoztatni. A just in time termelési rendszerek azt jelentik, hogy a termelés adott pontjain minimális raktárkészletet tartanak az alapanyagokból/alkatrészekből, mivel a beszállítói/logisztikai rendszerek hajszálpontosan szállítják az összetevőket (alkatrészek, nyersanyagok és a többi). A nagy ipari leállást is pont ez okozza vagy okozhatja: egész egyszerűen a fenti termelési láncokban nincs készlettartalék. Néhány hét alatt iparágak sora kerül padlóra, ha az áruforgalom akadozni kezd. Ennek a kockázatára a koronavírus-járvány világít rá egyértelműen.
Ami a befektetéseinket illeti, a globalizáció 40 éve tartó gyorsuló trendjének kellemes mellékhatásai az alacsony inflációs mutatók voltak. Az infláció visszaszorult, mert az olcsó kínai és kelet-európai munkások beléptek a globalizált munkaerőpiacra, és így alacsonyan tartották vagy lenyomták a termékek árait. Ha a koronavírus miatt a globalizáció legalábbis részben visszájára fordul, akkor lényegesen magasabb inflációt fogunk érzékelni a korábbiakhoz képest.
Ha a just in time túlságosan kockázatos, akkor több készletet kell tartani, ez két oldalról drágítja a termelést: egyrészt a raktározásnak van költsége, másrészt a készleteket finanszírozni kell. A fentieken túl a Kína-függőség csökkentése azt is jelenti, hogy legalább részben visszaszervezik a fejlett gazdaságok a kritikus termékek egy részének vagy egészének a termelését a fejlett – vagy legalábbis földrajzilag közelebbi – világba. Ez szintén drágítja a termelést.
Bár könnyen lehet, hogy a turizmus jelentős pofont kap, és lesz egy-két év, amikor a bátrak olcsóbban utazhatnak, itt is drágulással kell számolni a koronavírus-járvány végét követő években. Nehéz megjósolni jelenleg, de a higiéniás standardok emelése fontos lesz a bizalom és a turizmus visszaépítésében. Jó példa lehet erre a svédasztalos étkeztetés a szállodákban. Gondoljunk bele, megfogunk-e ezek után egy szedőkanalat, amit előttünk kétszáz másik ember is megérintett? Ha viszont ez megszűnik, akkor az á la carte étkezéshez lényegesen több pincérre lesz szükség, ez drágít minden szolgáltatást – és ez csak egyetlen, nagyon egyszerű példa.
Az infláció elszabadulásához hozzá fognak járulni az állami költségvetések brutálisan elszálló hiányai is. Egyrészt a megreccsenő gazdaságok miatt a költségvetések bevételi oldala szenved vélhetően rövid távú károkat, ugyanakkor a kármentésre brutális milliárdok fognak elmenni. Csak a cikk írásáig bejelentett állami mentőcsomagok azt jelzik számomra, hogy a kötvénypiacot rendesen ki fogják tömni az államok. Így bár most a részvénypiac esik, és az állampapírpiac szárnyal, hosszú távon úgy gondolom, az államoknak való hitelezés igazi forró krumpli lesz az elszálló infláció miatt.
Egy adott szempontok szerint biztonságosabb, hasonló – és sajnos a tudományos körökben régóta várt – járványok esetén kisebb fennakadásokat elszenvedő, gyorsabban és hatékonyabban reagálni képes világnak komoly ára lesz. Ha az új világban a most látható, és bizonyos fokig akár észszerű bezárkózás erősödik tovább a jobb globális együttműködési megállapodások helyett, akkor ezt az árat régiónként, társadalmi rétegenként eltérő mértékben fogják kifizetni. Az a jövő kérdése, hogy ez kit milyen mértékben és hogyan érint.
Pénz
Tele van kérdőjelekkel az álomszerű utasszám-növekedés, amit a MÁV kommunikál
Egyelőre nem látszik, hogy az ország- és vármegyebérletek bevezetése óta érdemben nőtt volna a közösségi közlekedést választók száma.
Keveset költünk a kormány terveihez képest, és még a megtakarítást sem állampapírba tesszük
A magyar lakosság nem hajlandó jelentősen növelni költéseit, inkább megtakarít, az viszont átrendeződött, hogy hova teszi a pénzét.
Mire számíthatnak a szárnyalás után a befektetők a második félévben?
Meglepően jó eredményeket hozott az első félév a tőkepiacokon, most érdemes megnézni, hogy mi várható az év második félévében.
Fontos
Csak egy rekordot hagyott érintetlenül Magyarország eddigi legdurvább hőhulláma
Végül 15 napig volt érvényben hőségriasztás, de hétfőre is meg lehetett volna hosszabbítani. Az abszolút melegrekord nem dőlt meg, de sok más csúcs igen.
A számok nem indokolják, hogy vendégmunkásokkal dolgoztató beruházót támogasson a kormány Nógrádban
Ha viszont a cég korábbi nyilatkozataival összhangban helyieket vesznek fel, akkor megtérülhet az állami ösztönzés, hiszen majdnem 10 ezren keresnek munkát a megyében.
A pénz már a Molnál van, de jobb lesz-e a magyar hulladékos rendszer?
Fél év alatt elvitte a Mol az ágazati profit harmadát, miközben nőtt a hazai hulladékgyűjtés és kezelés korábban átlagosnak számító költségszintje.
