Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. április 16. 15:42 Pénz

Sosem találnád ki, melyik az évszázad legsikeresebb részvénye Amerikában

Valószínűleg kevesen találnák el, hogy melyik részvénnyel lehetett a legtöbbet keresni az S&P 500 indexben szereplők közül ebben az évszázadban. A legtöbben talán az Amazonra és az Apple-re tippelnének, hiszen figyelemreméltó a 2300, illetve 5300 százalékos emelkedésük.

Valójában azonban ezek közel sincsenek az energiaitalaival sok magyar bolt polcain is jelen lévő Monster Beverage-hez képest, amely 60 ezer százalékos árfolyamnyereséget tud felmutatni 2000. január elseje óta.*Igaz, az új évezred igazából csak 2001. január 1-jén kezdődött, az ilyen összehasonlításokat mégis gyakran 2000. év elején kezdik. Erre az összevetésre azonban ennek az egyéves eltérésnek nincs érdemi hatása. Ez első ránézésre elég furcsának tűnhet, de van pénzügyi alapja, hiszen 2008 óta minden évben minimum 9 százalékkal nőtt a vállalat árbevétele.

„Az energiaitalok azt jelentik a mostani generációnak, mint a szénsavas üdítőitalok a korábbiaknak”

– mondta a Bloombergnek Caroline Levy, a Macquarie Capital elemzője.

Az amerikai hírügynökség azonban ezúttal nem azért vette elő a vállalat sikersztoriját, mert újabb mérföldkőhöz érkezett volna, hanem mert egyre inkább úgy tűnik, hogy megtorpant a diadalmenet. A részvényárfolyam tavaly januárban futott eddigi csúcsára, azóta hullámvasútszerűen mozog, az utóbbi hetekben körülbelül 18 százalékot veszített értékéből.

Ennek egyik oka, hogy egyre több a konkurens.

Az Amazon saját márkás energiaital forgalmazásába fogott, a Coca-Cola pedig Coca-Cola Energy néven dob piacra új terméket.*Az óriásvállalat persze eddig is jelen volt a szegmensben, hozzá tartozik például a Burn. Ez az utóbbi fejlemény azért különösen figyelemre méltó, mert a Coca-Cola 19 százalékos részesedésével a Monster legnagyobb tulajdonosa, és disztribúciós hálózata teríti is az utóbbi termékeit. Emiatt sok elemző arra számított, hogy a Coca-Cola előbb-utóbb felvásárolja a közel 30 milliárd dollárra értékelt Monstert. Ahogy tette azt 5,1 milliárd dollárért tavaly nyáron a Costa Coffee-val. A Coca-Cola Energy elindítása azonban nem ebbe az irányba mutat.

A fentiek mellett az 50 milliárd dollárosra becsült amerikai energiaital-piacon megjelent egy új versenytárs is, a Vital Pharma Bang nevű termékcsaládja, amely márciusi adatok szerint már 8,3 százalékos részesedést szerzett. A Red Bull 38,2, a Mondster 35,4 százalékot tudhat magáénak, az utóbbi 3,5 százalékpontos csökkenés egy év alatt.

Az elemzői vélemények megoszlanak a Monster kilátásaival kapcsolatban. Vannak, akik továbbra is vételre ajánlják a részvényt – például a Credit Suisse –, míg a Citi éppen csökkentette a célárat a társaság papírjaira.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA világ negyedében kapható a 12 éve indult borsodi energiaitalA Hell Energy termékei a világ mintegy ötven országban kaphatóak, Azerbajdzsánban piacvezető, de Angolában, Venezuelában és Kambodzsában is árulják.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Coca-Cola energiaital Monster Beverage tőzsde Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Vámosi Ágoston
2025. május 15. 15:19 Pénz

Egy százaléknál magasabb GDP-növekedés idén csoda lenne

A járműgyártás stabilizálódhat, de visszapattanni nem fog – vélik a CIB Banknál.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Pletser Tamás
2025. május 14. 05:50 Pénz, Tech

A jelenlegi nukleáris technológia egy üzleti zsákutca

Az atomenergia reneszánszához technológiai áttörés kell, a hagyományos erőművek építésével az államok veszteséges projekteket támogatnak.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.