A személyes jövedelmek között lévő egyre nagyobb egyenlőtlenség egyre több embert kínzó probléma. Közgazdászok jelentős része gondolja úgy, hogy például Európában a második világháború utáni pár évtized kivételes időszaknak számít, mert akkor a jelentős mértékben növekedő jövedelmek a társadalom széles rétegei között oszlottak meg, vagyis csökkentették a gazdasági egyenlőtlenséget. Ez azonban csak körülbelül 1980-ig tartott, utána visszaállt a kapitalista gazdaságokra jellemző trend, az egyenlőtlenségek növekedése.
Két kutató, Joan Rosés és Nikolaus Wolf most érdekes új adalékokat tárt fel a témához, eredményeiket a Voxeu-n ismertették röviden. A kérdést nem csak az egyén szintjére próbálták értelmezni (a vagyonosok gazdagodnak, a szegények még szegényebbek lesznek), hanem területi alapon is vizsgálódtak. Összesen 173, döntően nyugat-európai régió GDP és egyéb adatait hasonlították össze 1900-tól napjainkig.
Értékelésükhöz a Gini-indexet hívták segítségül, amely azt mutatja meg, hogy mekkora az egyenlőtlenség/egyenlőség mértéke egy bizonyos adatsorban. A Gini-index 0 és 1 közötti értéket vehet fel, minél inkább közelít a nullához, annál egyenletesebb az adatsor megoszlása, vagyis jelen esetben annál nagyobb a jövedelmek közötti egyenlőség Európa régiói között. Minél közelebb van az index a maximális 1-es értékhez, annál kisebb az egyenlőség.
Az alábbi ábra azt mutatja, hogy a GDP és a népesség régiók alapján számolt összesített Gini-indexe hogyan változott 1900 óta Nyugat-Európában. A két adatsor egészen 1980-ig közelít egymáshoz, ami arra utal, hogy a népesség és a jövedelmek eloszlása egyre inkább közelített egymáshoz. Utána azonban a trend megszakadt.
A GDP és a népesség régiók szerinti Gini-indexének változása Európában.
Mi történhetett? A kutatók szerint a 20.század első 80 évének a háborús időket kivéve egységes kiegyenlítődése mögött elsősorban az a szerkezeti változás áll, hogy a korábban inkább csak mezőgazdasági termeléséről ismert régiók az ipari termelésben is felzárkóztak.
1980 után azonban bizonyos régiók sokkal jobban kezdtek teljesíteni, mint mások, a trend megfordult, és az egyenlőtlenség irányába kezdett haladni Európa. Vannak olyan régiók, amelyek (vásárlóerő-paritáson és infláció, illetve árfolyam változások nélkül számolva) 1900-ban és ma is kimagaslóan teljesítenek, ilyen például Párizs vagy Stockholm környéke, Luxemburg vagy a brabanti régió.
Európa erős ipari régiói azonban nem teljesítettek egyenletesen. A századelőhöz hasonlóan megtartotta nagy GDP termelő képességét például Katalónia, Lombardia, vagy a Stuttgart környéki régió, ami a kutatók szerint talán azzal magyarázható leginkább, hogy ezek a szénbányászattól és a nehézipartól meglehetősen függetlenül működő, leginkább a gépgyártásra koncentráló területi egységek voltak. A belgiumi Hainaut régió azonban a hanyatlás mintapéldája, míg 1900-ban még a hetedik leggazdagabb körzet volt, 2010-ben már csak a 153. helyen állt az egy főre jutó GDP-t nézve.
Szintén a vesztesek között van egész Vallónia, Wales, Normandia, Észak-Franciaország és Szászország keleti része is. Ezek a területek régen sokkal nagyobb mértékben függtek a szénbányászattól és a nehézipartól, mint a történelmi távlatokban nézve őket leköröző társaik.
Az ipari foglalkoztatottság 1970 körül érte el a csúcsát ezekben a régiókban, utána csökkenésnek indult. Európa fokozatosan elvesztette a munkásait, miután a termelés elkezdett áthelyeződni a világ más tájaira, különösen a fejlődő országokba. Az ipari körzetek helyett a pénzügyi és szolgáltatási központok GDP termelő képessége erősödött meg, sokan ezekre a helyekre költöztek, vagyis tipikusan a fővárosok vagy nagy régiós központok környéke került nyerő helyzetbe. Ez a folyamat hozzáadott ahhoz, hogy a GDP és a népesség a korábbinál egyenlőtlenebbül oszoljon meg.
