Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2023. október 19. 04:34 Közélet

Nagy vihart keltett Vitézy kijelentése, most itt vannak a számok

Nagy port vert fel a sajtóban, amikor Vitézy Dávid a G7 podcastjában arról beszélt, hogy a tíz legjobb vasútfejlesztési szakember közül kilenc távozott Lázár János miniszteri színre lépése kapcsán. A nyilatkozatot a minisztérium félreértette vagy rosszul interpretálta, pedig a műsorból egyértelműen kiderült, hogy a BKK egykori vezérigazgatója, korábbi közlekedési államtitkár nem általában a vasúti dolgozókról, hanem a fejlesztési terveket kidolgozó szakemberekről beszélt, azon belül is a vezető pozícióban lévőkről.

Kíváncsiak voltunk a tényekre, ezért megkerestük az Építési és Közlekedési Minisztériumot (ÉKM). Közérdekű adatigénylésünkre csak részben, több emlékeztető után válaszoltak. Azt kérdeztük meg, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) és a többi, év elején a minisztériumba integrált állami vállalat esetében mennyien dolgoztak 2023. augusztus 31-ével is az ÉKM-nél azok közül, akik 2022. december 31-én az adott cégnél dolgoztak, és mennyien voltak közülük vezető munkavállalók.

A megadott adatok szerint nincs komoly probléma: a NIF-en kívül négy társaságot*BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. – BMSK Beruházási Zrt.
BMSK Sport Közhasznú Nonprofit Kft. – BMSK Sport Nkft.
NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. – NFP Nkft.
Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság -Sopron-Fertő Turisztikai Zrt.
olvasztottak a minisztériumba január 1-jén, és az 857 fős állományból 762 fő fogadta el az ÉKM ajánlatát a tárca közlése szerint. Közülük augusztus 31-én még 680-an dolgoztak a minisztérium kötelékében. Ez messze áll a tömeges felmondástól, de

az ÉKM szerint is nyolc hónap alatt minden ötödik munkavállaló felállt az egykori állami cégektől.

Érdekes volt azonban a közérdekű adatkérésre megadott adatokat a cégnyilvántartással összevetni. Az ÉKM által vállalatonként megadott munkavállalói létszám 30 százalékkal volt alacsonyabb, mint – a még a cégek különállása idején – hivatalosan a NAV-nak leadott foglalkoztatotti adatok. A hivatalos decemberi adatokkal összevetve augusztus végéig a munkavállalók 44 százaléka hagyta ott Lázárékat.

Az alábbi grafikonon megjelenítettük a cégnyilvántartás szerinti munkavállalói létszámot és a minisztériumi adatközlést is. Az eltérés oka lehet, hogy például a már felmondási idejüket töltő kollégákat nem vették figyelembe. Információink szerint ugyanis már 2022 őszén látni lehetett, hogy egyelőre nem érkeznek be az uniós pénzek, illetve várható volt, hogy átadják a közlekedési területet Lázár Jánosnak, és maguktól is egyre többen indultak el.

A minisztériumba olvadt vállalatok közül azonban csak a NIF közlekedésfejlesztési társaság. Érdemes azonban még egy korábban közel háromszáz fős vállalatot is figyelembe venni. A korábban Vitézy Dávid által vezetett Budapesti Fejlesztési Központ jogutódjaként létrejött NKK Nemzeti Közlekedési Központ Nzrt. feladatait november 1-jével átadták az ÉKM-ba integrált cégeknek, a vállalat végelszámolását január 1-jén kezdték meg. A – részben a volt dolgozóktól származó – információink szerint innen csak a munkatársak töredéke ment tovább az ÉKM-be. Ezt erősíti meg, hogy a vonatkozó kormányhatározat szerint se kellett őket átvenni, továbbá az ÉKM létszámának alakulása is erre utal.

A közlekedésfejlesztésben szinte az összes vasúti, közúti, intermodális projektet, továbbá a nagyobb kerékpárút-építéseket előkészítő NIF és NKK 2022 augusztusában még 914 főt foglalkoztatott. Az ÉKM közlése és a cégadatbázis alapján közülük egy évvel később 350-en dolgoztak az ÉKM kötelékében. Ha eltekintünk a cserélődéstől, akkor ebből az derül ki, hogy 

a közlekedésfejlesztési vállalatok munkavállalóinak csak a 38 százaléka dolgozik ma az ÉKM-nél és az NKK-nál.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a vezető állású kollégák közül mennyien maradtak az ÉKM-nel, de erről nem adott ki adatokat a minisztérium. A NIF-re vonatkozóan igazgatóságonként is kértük az adatokat – ezt sem kaptuk meg. Különösen a vasúti igazgatóság vezetői esetében volt nagy a lemorzsolódás: a szakmai körökben elérhető információk szerint a vasúti vezetők és tapasztalt szakemberek harmada, ha a helyén maradhatott. Az NKK esetében még rosszabb az arány.

Az összes integrált vállalat és a minisztérium munkavállalói létszámát összegyűjtöttük az alábbi grafikonban 2022 januárjától kezdve. Az adatok arra utalnak, hogy jelentős számban hagyták el a dolgozók Lázár minisztériumát. 2022 első felében még nem létezett az ÉKM, így júliustól lehet az érintett cégek és a tárca alkalmazotti létszámát végigkövetni.

2022 júliusában az ÉKM és az érintett vállalatok 1838 főt alkalmaztak, és decemberben is még 1541 főt. 2023 januárjában azonban már csak 1247 fő dolgozott a szervezeteknél – fél év alatt így eltűnt a munkavállalók harmada. Pedig ebben természetesen az is benne van, hogy egyes távozók helyére időközben új munkavállalókat vettek fel.

Igaz, ez a nagy különbség átmenetinek bizonyult, és idén augusztusra már csak 4 százalékkal maradt el a létszám a korábbi alkalmazási szinttől. Már csak az a kérdés, hogy minőségileg hogyan sikerült a csere.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTízből kilenc vasútfejlesztési szakember elhagyta a szakmát Lázár János érkezése ótaMagyarország az egyetlen uniós ország, ahol nincsen folyamatban vonatok beszerzése, a következő években még több probléma lesz a MÁV-Start vonataival. Vitézy Dávid a G7 Podcast vendége.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTúlszaladt a költségvetési olló, 90 milliárdot kell kérnie Lázárnak vonatokra és buszokraFolytatódik a tűzoltás a közösségi közlekedési ágazatban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEurópa egyik legtöbbet késő vasútja lett a MÁVAz utóbbi hónapokban látványosan romlott a menetrendszerűség, és az elhibázott kormányzati döntések miatt a következő években még többet késnek majd a vonatok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElhanyagolták az ország legfontosabb vasútvonalát, de az Orbán-bányák kövének átrakodójára jutott 10 milliárdKönnyen meg lehetett volna előzni a vészhelyzetet, de az ehhez szükséges pénzt inkább jelentéktelen projektekre költötte a kormány.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet építési- és közlekedési minisztérium közlekedés közlekedésfejlesztés közlekedéspolitika közlekedéstervezés Lázár János vitézy dávid Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2025. február 14. 06:09 Közélet, Vállalat

A szétadóztatott magyar webáruházak nem bírják a nemzetközi versenyt

Miért tud egy cseh, román vagy lengyel kereskedő jobb feltételekkel Magyarországra szállítani, mint egy magyar? Miért nem fordítva következett ez be?

Bucsky Péter
2025. február 12. 06:06 Közélet

Nem veszít semmit a kormány a mini Dubaj elengedésével, a NER annál többet

A gazdaságot a választásokig úgysem pörgette volna fel a projekt, a költséges közlekedési fejlesztésekkel pedig aligha fog most már sietni a kormány.

Jandó Zoltán
2025. február 11. 16:40 Élet, Közélet

Védjegyharc indult Bindzsisztánért, és nem biztos, hogy lesz vesztes

Majka és egy budapesti vállalkozó is levédetné a „bindzsisztán” kifejezést. Előfordulhat, hogy a hivatal mindkét esetben pozitív döntést hoz.

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.