(A szerző a Raiffeisen vezető elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

A német gazdaság gyengélkedik. Két egymást követő negatív negyedéves GDP adat után a harmadik, 2023 második negyedéves mutató, sem tudott a pozitív tartományba kerülni. A rövidtávú kilátások kedvezőtlenek, egyre több ok miatt és egyre többen aggódnak a német gazdaság miatt. Közhely, de érdemes megismételni: ha Európa legnagyobb gazdasága köhög, akkor a tőle ezer-szálon függő kisebb európai országok megfáznak. Ez Magyarországra hatványozottan igaz: Németország a legnagyobb exportpiacunk, többet exportálunk oda, mint a sorban következő öt legfontosabb exportpiacunkra összesen. Ezért is fontos foglalkozni azzal, hogy milyen okok állhatnak a német gazdaság jelenlegi problémáinak a hátterében, van-e kiút ebből a helyzetből, továbbá mit jelent mindez a magyar gazdaság számára? 

Németország nincs egyedül a bajban – de ez nem megnyugtató

Németország Európa legnagyobb gazdasága, a világ egyik legnagyobb exportőre, ipari nagyhatalom. Azonban nem megy mostanában túl jól a szekér. Az ipari termelés hanyatlik, az infláció az euró-övezeti átlag fölött van, a kiskereskedelmi forgalom pedig éves összehasonlításban hónapról hónapra zsugorodik. Ezek nem ismeretlen makrogazdasági trendek, a magyar gazdaságról például pont ugyanezek mondhatók el, azzal a különbségtétellel, hogy a mínuszok mögött rendre nagyobb számok állnak, tehát a mélyrepülésben egyelőre túlteszünk a németeken. Ha az európai iparstatisztikára nézünk, akkor azt látjuk, hogy az egész EU-ban mindösszesen három olyan tagállam volt júliusban, amelyik az ipari teljesítményét növelni tudta volna júliusban (Málta, Franciaország és Dánia). Tehát Németország nincs egyedül a bajban, de ez a legkevésbé sem megnyugtató.  

Ami a közeljövőt illeti, sajnos Németország esetében, a múltról szóló két-három hónapos késéssel érkező kedvezőtlen makrogazdasági statisztika mellet

sokasodnak a következő hónapokat is borúsnak ígérő információk.

Az előremutató képességgel is rendelkező konjunktúra-mutatókból, illetve a különböző hangulat-indexekből ugyanis nem olvasható ki egy közelgő pozitív fordulat. A beszerzési menedzser index az egyik leggyakrabban hivatkozott előremutató indikátor, hiszen a vállalatok működéséről (termelés, megrendelés, foglalkoztatás, költségek stb.) és azok várható változásáról ad információkat, meglehetősen naprakészen. Ez a mutató több mint egy éve jelez visszaesést a német feldolgozóiparban (ami ugye be is következett), de most már a szolgáltatóágazatokra vonatkozó német beszerzési menedzser index is szűkülő teljesítményre utal. Mindeközben a többi konjunktúraindex – így az IFO, vagy a ZEW – is hasonló képet fest. Rövid távon nagyon meglepő lenne egy pozitív fordulat. A legnagyobb német üzleti érdekképviselet, a BDI (Bundesverband der Deutschen Industrie) felmérése szerint a német ipari vállalatok 16 százaléknál van folyamatban (vagy már meg is valósította), hogy a tevékenységét legalább részben külföldre viszi, és további 30 százaléka pedig ezt tervezi. 

Mindazonáltal, a különböző statisztikák és felmérések, bár sok dologra fényt derítenek, de önmagukban nem feltétlenül alkalmasak arra, hogy messzemenő következtetéseket levonjunk belőlük. Németországot nem először hívják az újságok címlapjain Európa beteg országának. Bő két évtizeddel ezelőtt hasonlóan gyengén muzsikált a német gazdaság, és hasonló hangulatú újságcikkek jelentek meg. Érdemes feltenni a kérdést, mi magyarázza a jelenlegi helyzetet? 

Csapdából ki, csapdába be

Egyrészt az energiaválság, pontosabban a speciális német energiakrízis. A korábbi nagy arányú orosz energia import csapdájából ugyan sikerült Németországnak kimenekülnie, de a zöld energiára történő erőltetett ütemű átállásból, és az atomenergiáról való lemondásból fakadó problémák versenyhátrányt jelentenek. Ez pedig minden német cég számára probléma, de az energiaintenzív tevékenységet folytató nagyvállalatok számára lassan létkérdéssé válik. Azt pedig aligha lehet várni, hogy egyhamar forduljon kocka: általában Európa és azon belül kiemelten Németország továbbra is nettó energia importőr marad (tehát megmarad a külső energiafüggés), a saját maga által előállított energia ára (különösen a beruházási költségek miatt) pedig belátható ideig meghaladja a globális versenytársak általános energiaár-szintjét. Tehát amiben egyáltalán bizakodni lehet az nem több annál, mint hogy idővel – inkább évtizedes, mint néhány éves távlatban – ez a versenyhátrány valamelyest mérséklődik.

A másik probléma geopolitikai. Németország kétségtelen erőssége az ipari export, köszönhetően a német termékek hagyományosan kiváló minőségének. Mindeközben az exportkilátások nem a legkedvezőbbek. Az orosz exportpiac nagyjából elveszett: miközben a Krím megszállása előtt Oroszország részesedése a teljes német exportból 3,5 százalék volt, ez mára 0,5 százalékra zsugorodott. Kína – amelyik az egyik legnagyobb exportpiaca a német termékeknek, néhány éve még a második volt, jelenleg a harmadik-negyedik helyen szerepel – külön fejfájást jelent. Egyrészt a jelenlegi kínai gazdasági újraindulás a vártnál gyengébb, így az importkereslet is mérsékeltebb. Másrészt a kínai gazdaság felemelkedésével egy gyakoribb jelenség, hogy a kínai cégek termékei a német cégek versenytársai, és már nem csak a kínai belpiacon, hanem az exportpiacokon, sőt akár magában Németországban is. Theresa Fallen, a brüsszeli CREAS (Centre for Russia, Europe and Asia Studies) fogalmazott úgy Kínával kapcsolatban, hogy

„egy olyan bébi-cápát neveltünk, amelyikből gyilkos bálna lett, miközben azt hittük, hogy delfin válik belőle”.

Az időközben felépülő kínai szupremácia számos termékcsoport esetében veszélyezteti az európai (és ezen belül a német) érdekeket. Ezt a történetet láttuk már egyszer a napelemeknél, és ezt szeretné az EU elkerülni most az elektromos autóknál. Azonban Kína versenyelőnye nem feltétlenül hozható be (egyhamar biztosan nem), hiszen olyan hatalmas ökoszisztémát épített fel az elmúlt években, amely a nyersanyag-lelőhelyek bebiztosításától kezdve az innovatív kutató-fejlesztő tevékenységig minden kritikus elemet magában foglal. Jó példa a Kína technológiai képességeire az az adat, miszerint a világ 100 legjobb műszaki egyetemének a listáján 31 kínai és 5 Hong-Kong-i szerepel. Ezzel szemben Euróbából csak 20 van ott, de abból is csak 11 az EU-ból (a maradék kilenc zömében brit, illetve svájci). Ezen a listán csupán két németországi egyetem szerepel (de egyetlen közép-kelet-európai sem). Ha már geopolitika: nem lehet szó nélkül elmenni az USA stratégiája mellett sem: az IRA (Inflation Reduction Act) komoly ösztönzőket kínál az USA-ban beruházó vállalatok számára, ami az alacsony amerikai energiaárakkal, és a helyben adott nagy és fizetőképes piaccal együtt komoly vonzerőt jelent. Európának és ezen belül Németországnak sajnos meg kell barátkoznia azzal, hogy a geopolitikai tömbösödés korában nem neki kedvez a lapjárás. A két globális mamut (USA, Kína) mellett nem lehet nevető harmadik – az egyik felé egyre inkább el kell köteleződni – ez a fél pedig nem lehet Kína. Így azoknak a gazdasági előnyöknek egy tetemes részéről le kell mondani. amelyek a korábbi évtizedekben a Kínával történő kereskedelem révén élvezett. Németország pedig alighanem a legnagyobb haszonélvezője volt ennek. 

A harmadik nehézséget a digitális gazdaság alulfejlettsége jelenti. Erre sem a német állam, sem pedig a német vállalatok nem fordítottak elegendő figyelmet és erőforrásokat az elmúlt egy-két évtizedben. Szintén általánosabb európai problémáról van szó, de a különböző digitális fejlettséget mutató indikátorok rávilágítanak arra, hogy Németország ebben a tekintetben rosszabbul áll a nyugat-európai átlagnál. Márpedig mostanában ennek a jelentőségét aligha lehet túlbecsülni. Kapcsolódó probléma a fizikai infrastruktúra viszonylag rossz állapota – persze nem Kelet-Európai összehasonlításban, de amikor például Hollandiából valaki közúton vagy vasúton érkezik Németországba, annak szembeötlő lehet a fizikai infrastruktúra minőségének a különbsége. Szintén kapcsolódó téma az állami bürokrácia nehézkessége – még akár a magyarországi sztenderdekhez képest is. A jó hír az, hogy ezt a problémát mind a német állam és a német vállalatok felismerték, és ezeknek a problémáknak a zöme néhány év távlatában orvosolhatónak tűnik. Itt különösen lehet bízni a legendás „Mittelstand” erejében és rugalmasságában. Németország gazdasági erejét az elmúlt évtizedekben is a Mittelstandnak köszönhette, ami jóval több, mint a KKV-kra vonatkozó mennyiségi kritériumok által képzett csoport. A Mittelstand vállalatokra nem elsősorban a méretük a jellemző (lehetnek közöttük ugyanis a KKV kategóriából lefelé vagy felfelé kilógó cégek is), hanem olyan minőségi jellemzők, mint a tulajdonviszonyok (általában generációkon átívelő családi tulajdon), és a közös üzleti ethoszuk (hosszú-távú szemlélet; társadalmi felelősségvállalás; bizalmon alapuló kapcsolat a menedzsment és a dolgozók között; lapos és hatékony szervezeti felépítés; a munkaerő folyamatos képzése; ügyfélközpontúság; innováció és rugalmasság, stb.). A Mittelstand cégek felismerték azokat a versenyhátrányokat, amelyeket az tőzsdei multikkal vagy a feltörekvő start-upokkal szemben szenvednek el, és ezek egy részére vannak válaszaik (például közös beszerzések, képzések, érdekképviselet stb.), másokra azonban nincsenek. Mindazonáltal az életképességüket a Mittelstand vállalatok az elmúlt évtizedek változásai között bebizonyították. Kérdés, hogy a jelenlegi kihívások minőségileg más szintet jelentenek-e a korábbiakhoz képest. 

Összességében, tehát a pohár félig tele, de félig üres közgazdaságtani példázata jól mutatja be Németország jelenlegi helyzetét. Problémáinak egy része orvosolható. Az energiaválság okozta problémák idővel enyhülhetnek, a digitális lemaradás is részben bepótolható. A német vállalatok életképessége az aktuális kihívások tükrében azonban nem teljesen egyértelmű, miközben a geopolitikai változások jelentős és elkerülhetetlen hátrányokkal járnak. Ennek tükrében az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy bár Németország kievickélhet a jelenlegi recesszióból, de gazdasági erejének viszonylagos hanyatlása aligha visszafordítható. Ez egész Európára is vonatkozik. Magyarországi tanulságok? Ha abban reménykedünk, hogy a német cégek majd magyarországi beruházásokat indítanak, akkor legyünk azzal tisztában, hogy ezt csak és kizárólag az alacsony hazai bérszínvonal miatt teszik. Magyarországnak ugyanis nincs más versenyelőnye egy német cég számára. Ha abban reménykedünk, hogy a kínai beruházások fogják a növekedési pályát elhozni Magyarország számára, akkor gondoljunk arra, hogy a geopolitikai tömbösödés korában Európában valószínűleg nem ez az ideális választás. Ha a hazai KKV szektor versenyképességét szeretnénk javítani, akkor célszerű lenne a német Mittelstand vállalati kultúra egyes elemeinek a meghonosítására törekedni. Végső soron pedig, amennyire csak lehetséges érdemes a német export-orientáción lazítani. Ehhez azonban a jelenlegitől eltérő iparszerkezetre van szükség.  

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Európa gazdaság Kína külkereskedelem németország oroszorszég Olvasson tovább a kategóriában