A növekedést erőltető magyar költségvetési és jegybanki politika a járványra adott válaszokkal elszabadult hajóágyúvá vált, ez az egyik legfontosabb oka a 410 forintos euróárfolyamnak és a 10 százalékot meghaladó inflációnak – mondja Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatósági elnöke. A közgazdász szerint a nyár még egy kegyelmi állapot, de ősszel jön a felismerés, hogy az infláció megette a jövedelmek növekedését, sőt már a 2020 előtti szintekre megyünk vissza. (Az interjút azelőtt vettük fel, hogy tegnap a jegybank jelentősen megemelte az irányadó kamatot, a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely pedig bejelentette, hogy több kérdésben is enged a kormány az Európai Bizottságnak. Ennek hatására a forint történelmi mélypontjáról viszonylag sokat erősödött.)

Visszaadta már az iparengedélyét?

Mire vonatkozóan?

A 24.hu-nak azt mondta április közepén, hogy ha a következő hetekben nem változik meg jelentősen a magyar külpolitika és a politikai kommunikáció, akkor visszaadja.

Elég jelentősen megváltozott. Most már teljesen egyértelmű, hogy mindent meg szeretne tenni a kormány, hogy békét kössön az európai pénzek érdekében Brüsszellel. És ez már nem akarat, hanem kényszerűség kérdése. A kormányzati struktúra is ennek megfelelően változott. És amiről nem a Kossuth Rádióban vagy a M1-en kapunk megfelelő híradást, hanem mondjuk Brüsszelben dolgozókkal beszélgetve, hogy a stílus is megváltozott. És a tét nagyon megváltozott: nagyon nagy baj van.

Mekkora?

Nekiindultunk ennek az évnek azzal, hogy lesz pár százalék infláció és 5-6 százalékos gazdasági növekedés. Most ott tartunk, hogy lesz tizenvalahány százalék infláció és a vártnál sokkal kisebb növekedés. És ehhez a szerény növekedéshez kellett ez a magas infláció, a fizetési mérleg, illetve a költségvetési helyzet jelentős romlása. Az utóbbi annak ellenére következett be, hogy az infláció jó a költségvetési bevételek szempontjából. Adóbevételben rekordokat döntöget a kormány, de kiadásban is.

Az uniós pénzeknél arra számít, hogy még idén lesz megállapodás? A helyreállítási alapnál ez egy kemény határidő.

Kizártnak tartom, hogy falnak akarná vinni a magyar kormány a rendszert. Nyilván a cél az, hogy a pénzek döntő többségét megkapja anélkül, hogy nagymértékű kompromisszumot kelljen kötni akár külpolitikai, akár belpolitikai szempontból. Arra számítok, hogy egy középutas megegyezésnek van realitása, egyik fél sem diktál a másiknak. Magyarországnak nagyon rossz lenne az alkupozíciója, ha nem tudna alkalmazni néha olyan eszközöket, mint amit például az olajembargó kapcsán, hogy időnként bedugja a küllők közé a vasbotot. Nyilván ezzel nem lehet korlátlanul visszaélni, mert egy idő után felmerül a kérdés, hogy biztosan érdeke-e az Európai Uniónak, hogy a leggyengébb láncszem rángatja az egyébként szintén gyengülő teljes láncot. De pillanatnyilag ez az eszköz működik, ráadásul azért hasznos, mert valós magyar érdekeket jelenít meg. Persze, hogy érdekünk, hogy ne kelljen embargózni a csővezetékes orosz olajszállítást, hiszen onnan kapjuk az olajat.

Nem is számít arra, hogy akár a kormány szándékából, akár az előbbiek miatt Magyarország egy kilépésszerű forgatókönyv felé sodródjon?

Azt sohasem zárnám ki, hogy valamikor a távolabbi jövőben ilyen helyzet előállhat, és ha a hatalmi struktúra lényegesen nem változik Magyarországon, akkor Magyarország kilép, vagy elfogadja, hogy kiléptetik az Unióból. Ma nincs ilyen helyzet, a közelében sem vagyunk. Magyarország szerves része az európai gazdaságnak, 80-90 százalékos külkereskedelmen keresztüli bekötöttséggel. Előfordulhat viszont, hogy elvesztünk bizonyos lehetőségeket, jogosultságokat, a tagság pozitív oldalát, nagyobb szabadságért cserébe, ami most például az árfolyam kapcsán megvan. Nem véletlen, hogy az euróról nagyon-nagyon elzárkózó nyilatkozatokat kaptunk az újonnan felálló kormány több tagjától. Ezt ki lehet terjeszteni a gazdaság és különösen a hatalmi működés más területeire.

Az említett árfolyamszabadság ma, amikor beszélgetünk, azt jelenti, hogy a forint 410 közelébe gyengült az euróval szemben. Jobb lenne a magyar gazdaságnak euróval? Már az exportőrök is panaszkodnak, mert túl gyorsan változik az árfolyam.

A fundamentális gazdasági oldalát tartom fontosnak: meg tudja-e teremteni és fenntartani a magyar gazdaság a hosszú távon stabil fejlődés feltételeit? Hab a tortán, hogy ebből következik az, hogy be tudja vezetni az eurót. Ma a magyar gazdaság fényévekre van ettől, és politikai szándék sincs a bevezetésre.

Ha a gazdasági minisztert Jaksity Györgynek hívnák, ő támogatná az euró bevezetését?

Én azt támogatnám, hogy egy olyan országot csináljunk, ami a maival szemben stabil, kiszámítható, jól szabályozott, de piaci alapon működő, modern gazdaság növekedési feltételeit teremti meg, és ennek rendelődik alá minden más. De ez politikai szempontból a mesevilág, ilyen nincs.

Volt helyette az elmúlt években magas nyomású gazdaság, sokak szerint túlpörgetett növekedés. Most jönnek a szűk évek?

A magas nyomású gazdaságpolitika egy jól hangzó dolog volt a 2010-es években, és nekünk nagyon kapóra jött, mert az évtized első felében gyakorlatilag stagnált az ország. Ezzel valamit kellett tenni, 

jött egy nagyon prociklikus költségvetési és jegybanki politika, ami a járványra adott válaszokkal elszabadult hajóágyúvá vált. A jegybank mérlege például megduplázódott egy év alatt, ez azért viszonylag ritka. Még a forinttal együtt is, ami most már tényleg a játékpénz kategóriája felé halad,

tizenvalahány százalékos inflációnál gyorsan duplázódnak a dolgok, de azért nem egy év alatt. És akkor még nem volt ekkora infláció. De most lehet, és a kettő összefügg. A jegybanki és költségvetési programok, mint a növekedési hitel- és kötvényprogram, a különböző kedvezményes hitelek óriási és rövidtávú ugrást hoztak a magyar privátszektor és a kormányzat eladósodottságában. Szerintem ez túl gyorsan túl nagy lépés, ez az egyik legfontosabb tényezője annak, hogy 410 forint az euró.

Fotó: Bertalan Ádám

A magas nyomású gazdasággal kapcsolatban az a kérdés, hogy létezik-e ez a münchauseni dolog a valóságban, hogy beülünk a vasszekérbe, és a mágneses golyóbist felfele dobálva eljutunk a Holdra. A magas nyomású gazdaság kicsit ilyen, azt a látszatot kelti, hogy egy gazdaság a hosszú távú növekedési potenciáljánál éveken át vagy évtizedes távlatban jobban tud növekedni. De hogyan, ha nem tud bevonni plusz munkaerőt, ha nem tudja gyorsan növelni a termelékenységet? Márpedig ez nehéz. A GDP valahány ember szorozva a produktivitással, hogy a fenébe tud akkor több GDP-t termelni? Nyilván annak az árán, hogy később majd visszaadja ezt a többletet, ez fog zajlani most, háborútól, Brüsszeltől, mindentől függetlenül. És ez zajlik máshol is.

Jön a globális recesszió?

Klasszikusokat idézve, nem oda kell menni, ahol a korong van, hanem ahova várjuk, hogy érkezik. Ahova várjuk, az a recesszió, és ahol most van, az az infláció. Az utóbbi ellen küzdő jegybankok a kamatemelésekkel kiveszik az oxigént a gazdaságból. Az optimista forgatókönyv szerint ezt meg tudjuk úszni két, rosszabb esetben három negyedévnyi nulla körüli vagy enyhe mínuszos növekedéssel az Egyesült Államokban és az EU-ban, Kína és más korábban gyorsan növekvő gazdaság esetében pedig pár százalékosra visszaeső gazdasági növekedéssel. Nyilván tudunk gyártani nagyon pesszimista forgatókönyveket is, kiindulva a háborúból és annak a hatásaiból. Európa esetében az energiahelyzet nagyon durva. Szinte biztos, hogy az ipar számára nem lesz elég gáz, sőt lehet, hogy a fűtést is korlátozni fogják. Már lehet látni társasházi hirdetményeket Németországban, hogy korlátozzák a melegvíz-használatot, most nyáron. Akkor mi lesz ősszel meg télen? Az oroszok bármikor „karbantarthatják” a vezetéket, még jobban visszafoghatják a szállítást. Most mindenki karbantart, az OMV is, akkor nem kell nagykereskedni Magyarországon üzemanyaggal.

Egyébként mi egy zseniális ország vagyunk, ugyanúgy lehet tovább autózni, mintha semmi gond nem lenne.

Európában kevesebbet használják az autót az emberek, mert drága a benzin, ettől még nem dől össze a világ. De vacogni egy 15 vagy 10 fokos lakásban, ne adj isten megfagyni benne? És ezek most már nem a történelemkönyvekbe messze visszalapozva előkerülő képek, hanem az európai realitás várható mindennapjai.

Fotó: Bertalan Ádám

Maradva még kicsit a korong jelenlegi helyzeténél: nagy visszhangot keltett a napokban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nyilatkozata, miszerint a fenyegető ár-bér spirált csak az állíthatja meg, ha az inflációtól elmaradó béremelést kapnak a dolgozók. Tényleg fenyeget ez a jelenség idehaza, vagy úgyis csökken majd az infláció?

Mi itt a cégben azt szoktuk mondani, hogy a magas árak megoldására a magas árak a legjobbak. Ezek egy idő után elveszik a vásárlóerőt az emberektől, és akkor lefordul az árindex. Szerintem

Magyarországon a nyár egy kegyelmi állapot, mindenki elutazott, elkölti az utolsó szabad forrásait, és ősszel jön a felismerés, hogy az infláció megette a jövedelmek növekedését. Sőt, most már vastagon beleharap, tehát megyünk vissza 2020 előtti szintekre.

Most még ott tartunk, hogy egy ismerősünk bezárta talán nem is az első éttermét, mert nettó 800 ezer forintos hirdetésre nem jelentkezett szakács. De amikor majd visszajönnek az emberek a szabadságról, rá fog jönni egy részük, hogy nem is tud elmenni az étterembe. Nem tudja megfizetni, mert 4-5 ezer forintba kerül egy egyszerű főétel, mondjuk egy kicsit felturbózott tészta vagy rizottó, esetleg egy egyszerűbb húsétel. Azért ezek erős számok. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen árrobbanás mellett ne kezdjen el a gazdaság minden pontján hatni az, hogy a magas ár lehozza a magas árat, egyszerűen azért, mert elveszi a vásárlóerőt az emberektől.

Kivéve az árstoppos termékeket, amelyeknél viszont az ellátás akadozik, az üzemanyagoknál kifejezetten látványosan, de kisebb mértékben már a boltokban is. Meglepte, hogy az árbefagyasztás ilyen gyorsan szétrombolta az ellátásbiztonságot?

Semmi meglepő nincs, Kornai János a fél életét ennek szánta, úgy hívják, hogy hiány. Negyven év szocializmus alatt nem tanultuk meg, hogy az árszabályozásnak ezek az extrém formái mit okoznak? A termelő, nagykereskedő, kiskereskedő közül valakinek el kell vinnie a balhét az árstopból fakadó veszteség miatt. Nyilván más egy kis bolt és más a Tesco, más egy nagy termelő, mint egy kisebb mezőgazdasági üzem, de valahol ez a veszteség megjelenik. Nyilván mindenki kézzel-lábbal próbálja csökkenteni. Kevesebb lesz az olcsóbb termékből, és több a helyettesítőiből, azok ára jobban fog emelkedni. Tudom, hogy a monetarizmus sokak szerint hülyeség, de leegyszerűsítve arról szól, az egyik oldalon van áru és szolgáltatás, amit meg lehet venni, a másik oldalon meg van egy pénzmennyiség. Ha az utóbbi elszáll, és nem megy vele a kínálat, akkor az az inflációban és a fizetési mérlegben jelentkezik. Amíg ez a pénzmennyiség megvan, addig legfeljebb valami másra költik, és ugyanúgy lesz infláció, illetve fizetésimérleg-deficit.

Fotó: Bertalan Ádám

Amikor az új kormány miniszterei bemutatkoztak, többen is említették, hogy egy főre eső GDP-ben megelőztük Portugáliát. Hogy látja az ország EU-n belüli felzárkózási esélyeit?

Az EU-átlag még egy reálisabb összehasonlítási alap, de mi nagyon sokszor Ausztriát szeretnénk utolérni. Úgy tűnik, hogy 100-150 éve próbálkozunk, de nagyjából ugyanaz a lemaradásunk aránya. Most jobb viszonyítási pontot találtunk, úgy hívják, hogy Portugália. Így egészen fantasztikus eredményeket lehet elérni, de azért nagyon sok mutató már nem ennyire fényes. Egy dolog az egy főre jutó GDP, de mondjuk mennyi az egy főre jutó fogyasztás, amely alapján a sor végén vagyunk? Nagyon jól hangzik az, hogy 9 százalék a társasági adó, csak ha összeadjuk az összes többit, akkor ott vagyunk vállalati adóterhelésben az élvonalban. Nagyon jól hangzik, hogy a sokgyermekes családoknál az egyik kereső szinte nulla adót fizet, de egy felnőtt gyerekes vagy gyermektelen átlagos háztartás ott van a top adóék kategóriában nemzetközi viszonylatban. Tehát sajnos a kép nem olyan vidám, mint ami abból fakadna, hogy lehagytuk Portugáliát.

Miben látná a valós feltételeit annak, hogy inkább az Ausztriához való közeledésről beszéljenek a politikusok?

A GDP említett összetevői közül a termelékenység növelésében nem járunk élen, a demográfiában pedig sajnos az egyik legrosszabb Magyarország. Itt két fontos terület van: az egyik az a szám, hogy hányan vagyunk munkaképes állapotban, amit jelentősen meghatároz a magyar munkaerő kivándorlása külföldre. A minőségi ismérvek között pedig a legfontosabb az oktatás és az egészségügy. Az oktatás problémáiról eleget lehet olvasni a napi sajtóban, ahhoz pedig elég csak betegnek lenni, hogy tudjuk, milyen problémák vannak az egészségügyben. Tehát a két legfontosabb minőségi tényező katasztrofális, és ezekbe évtizedes távlatban kell befektetni. Ha az egészségügyben 10-15 évvel ezelőtt egy jó modell felé tartó reformok indultak volna, már ma jelentős javulás lenne a halálozásban. Ha pedig kevesebben halunk meg, és kevesebb időt töltünk betegségben, akkor többen és többet fogunk dolgozni, magasabb lesz a növekedés. Ebben azért már kellett volna látni előrelépést, de csak rá kell nézni, hogy ment át rajtunk ez a járvány, és mindenki eldöntheti, hogy ebben milyen fényes jövőt lát Magyarországnak.

Pedig a kormány azt lát, modellek szintjén időnként előhozzák a fejlesztő államokat, például Dél-Koreát. Ez egy reális út lehet Magyarország számára, vagy inkább az olyan félig-meddig bukott próbálkozásokhoz leszünk közelebb, mint ami mondjuk Malajzia vagy Törökország?

Törökország népessége nagyon fiatal, tehát ezt rögtön levehetjük a modellek közül, amúgy évek óta a fizetésképtelenség szélén táncolnak, remélem nem ez a követendő példa. Ázsia demográfiai szempontból közelebb van, hiszen öregedő a népessége. De egyébként semmilyen más hasonlóság nincs. Malcolm Gladwell Kivételesek című könyvében az egyik klasszikus példa, hogy ahol ezeréves hagyományai vannak annak, hogy a rizsföldet egész évben művelik, ahhoz vannak szokva az emberek, hogy iszonyú sokat dolgoznak. Európában nem ehhez vagyunk szokva. Nem vagyunk és nem is leszünk olyanok, mint a dél-koreaiak. Hol vagyunk mi a dél-koreai oktatási rendszertől vagy az innovációs kultúrától? Dél-Korea technológiai, nem pedig bérmunkás nagyhatalom. Mellesleg még hajót is gyártanak, tehát egyszerre él a XIX. és a XXI. század. Mi megragadtunk gondolkodásban valahol a XIX. században. És tökmindegy, hogy hány akkumulátorgyárat rakunk ide, az nem a mi innovációnk, az nem a mi tudásunk, az nem a mi eszmei fejlődésünk. Az a mi kétkezi munkánk, ha lenne hozzá még hadra fogható képzett magyar munkaerő, de nincs, ezért szeretjük vagy sem, de külföldről importálunk munkaerőt, hogy a jól ismert fogalommal éljünk, „migránsokat”. Meg persze sok robotot.

Fotó: Bertalan Ádám

Az ezekhez hasonló termelő cégeket a kormány segíti, pénzügyi támogatással, a munkaerőimport engedélyezésével, kedvező adórendszerrel, laza munkaerőpiaci szabályozással. Az ország piacához kötött multikat viszont erősen adóztatja, ki akarja szorítani. Mi lesz az eredménye ennek a modellnek?

Gazdasági vagy hatalmi logikája egyértelműen van annak az útnak, amin 12 éve járunk. Az, hogy hosszú távon szerencsés logika-e, azon már van mit vitatkozni. Én nem hiszem, nem láttam ilyet a történelemben, nem olvastam ilyet a közgazdasági tanulmányaimban. Ha a kormányhoz közel álló körök el akarnak foglalni bizonyos pozíciókat a gazdaságban, akkor az adórendszeren, árképzésen, szabályozáson keresztül el lehet venni az oxigént egy-egy szektorban. De nem biztos, hogy ez Dél-Korea irányába visz minket.

Magánemberként mennyire hisz Magyarországban? Amikor a saját megtakarításait, vagyonát, jövőképét elrendezi, akkor abban mennyire súlyozza Magyarországot?

Az anyagi lehetőségeim miatt megtehetném, hogy ha valami nem tetszik, akkor sokkal kevesebb időt töltsek itt, de családi okokból erősen ide vagyok láncolva. Én szeretek itt élni, örömmel fizetek adót még ebben a helyzetben is, kis túlzással még a most kapott adókat is. Az a bajom, hogy ha nem az történik az adómmal, amit egyébként egy normális állampolgár szeret látni, tehát hogy felelősen gazdálkodik vele az állam. Nem szívesen költöznék el Magyarországról, de minden ügyfelünknek azt tanácsoljuk, hogy diverzifikáljon. Szolgáltatók között, devizák között és országok között is. A történelemkönyveket mindenki olvasta. Nehéz olyan családot találni Magyarországon, akit ne érintett volna a kommunista korszak államosítása valamilyen szinten. Azért az nem a régmúltban volt.

Fotó: Bertalan Ádám

Fut a G7-en az „Oroszország nélkül?” című cikksorozatunk. Mennyire ért egyet ennek az alapfeltevésével, miszerint Oroszország a nyugati világból jó időre kiiratkozott az Ukrajna elleni háborújával?

Civilizált emberként elfogadhatatlannak tartja mindenki, ami ott zajlik. Arra vágyunk, hogy akik ezért a pusztításért, gyilkolásért felelnek, bűnhődjenek. A realitás, és különösen a politika logikája viszont sajnos sokkal komplikáltabb. Egy globális gazdaságban nem lehet a sarokba küldeni egy ilyen országot. Azzal együtt is, hogy szinte alig van valami, amit termel, mert az a pár termék viszont nagyon fontos a világgazdaságnak. Egy dolog, hogy mit gondol erről a nyugati kultúra, és nyilván a kínai elvtársak sok mindent gondolnak, amit nem mondanak ki, és közelebb áll a Nyugat véleményéhez, viszont kimondani meg más dolgokat kénytelenek. Itt jön be a politikai oldala a dolognak. Vagy India, ami alapvetően egy nagyon szegény ország. Ki mondja meg nekik, hogy ne vegyenek orosz olajat, hogy magasabb szintre jussanak, ahol például biztonsággal élelmezni tudnak másfél milliárd embert? Úgyhogy én nem látom az Oroszország nélküli világot, és az orosz rezsim szemmel láthatóan ügyesen manőverez most már évtizedes távlatban. Nekem erről mindig az jut eszembe, amikor a magyar elvtársak a repülőtéren várták Kadhafit. Nyár volt, folyt róluk a víz. Az hiszem Maróthy elvtárs kérdezte, hogy Kádár elvtárs, hát hol van a líbiai vezető, órák óta várjuk. Nincs nekünk önérzetünk? Erre Kádár elvtárs azt mondta, hogy Maróthy elvtárs, önérzetünk van, de olajunk az nincs.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJöhet a kétszámjegyű magyar kamat Gyakorlatilag a török lírával és az argentin pesóval versenyeztünk az utolsó helyért.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért nem gondolta senki, hogy ennyire elszáll az infláció?Olyan sokáig nem volt gond a pénzromlás ütemével, hogy az elemzők, jegybankárok és befektetők emlékezetéből is kikoptak a korábbi inflációs időszakok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem várható erősebb forint, és ez tovább fűti az inflációtSokkal rosszabbul teljesít idén a forint, mint a cseh korona és a lengyel złoty, az ezt okozó tényezőkben pedig egyelőre nem várható pozitív fordulat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz demográfia euró Európai Unió felzárkózás forintárfolyam infláció kormány orosz-ukrán háború termelékenység Olvasson tovább a kategóriában