Elszabaduló energiaárak, gázkrízis, energiabiztonság, energiapiac és energiamix – csak néhány azok közül a kulcsszavak közül, amelyek jelen véleménycikk-sorozat középpontjában állnak. A témák legtöbbje az energiaellátásról, a termelési oldalról szól, kevés figyelem irányul az energiafogyasztás csökkentésére.

Bár ma már szinte nincs olyan energiapolitikáról szóló írás, cikk, amely ne az energiahatékonyság növelését nevezné meg az egyik legfontosabb feladatnak, mégis sok esetben hátrébb szorul a prioritási listán. Hazai szinten is leginkább az energiatermelés dekarbonizációjáról, a fosszilis energiaforrások megújulókkal történő kiváltásáról esik szó, akár stratégiai szinten is, jóllehet a stratégiákban megfogalmazott célok – energiaszuverenitás, ellátásbiztonság, rezsicsökkentés, dekarbonizáció – mindegyikére

első számú megoldást tudna nyújtani az energiahatékonyság növelése.

Ehhez társulnának még azok a járulékos előnyök, amelyek konkrét – nemzetgazdasági, munkaerőpiaci, egészségügyi, környezeti – hasznot jelentenének az országnak.

„Az energiahatékonyság az első” elve

A címben szereplő elvet (Energy Efficiency First Principle) az Európai Bizottság fogalmazta meg 2015-ben az Energia Unió egyik alapelveként, és azóta több állásfoglalásban, javaslatcsomagban és irányelvek egyik vezérelveként is megjelenik. Nem véletlenül: az energiahatékonyság növelését stratégiai jelentőségű eszköznek tartják, többek között a fenntartható energiagazdálkodás, a kibocsátáscsökkentés, az ellátásbiztonság és nem utolsó sorban a versenyképesség szempontjából.

Az „energiahatékonyság az első” elv azt jelenti, hogy az energiapolitika alakítása és a vonatkozó beruházási döntések meghozatala során a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell venni a költséghatékony energiahatékonysági intézkedéseket. Ez egy messzemenő irányadó elv, amelynek ki kell egészítenie az egyéb célkitűzéseket is.

Az energiahatékonyság versenyképesség-növelő potenciáljáról nemrégiben a Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy Agency, IEA) adott számot a 2019-es Energiahatékonysági piaci jelentésében. Az IEA számítása szerint 2018-ban mindössze 1,2 százalékkal csökkent a globális energiaintenzitás, vagyis az egységnyi előállított termékekhez és szolgáltatásokhoz szükséges primer energia mennyisége. Ez azonban 2010 óta a legalacsonyabb érték, ami egy olyan trendet körvonalaz,

aminek súlyos következményei lehetnek a globális klíma- és energiacélokat tekintve.

Ennek pedig nem kellene így lennie: az Energiahatékonysági piaci jelentés sorozat 2018-as kiadványában publikálta az IEA a Hatékony világ stratégiáját, amelyben bemutatta, hogy számításai szerint a már ma is létező, költséghatékony megoldásokkal a különböző technológiák és folyamatok energiahatékonysága évi 3 százalékos javulása elérhető lenne – ami több mint duplája a jelenlegi értéknek.

Az elmúlt évtized legrosszabb évét követően, 2020-ban – amikor a Covid-19 világjárvány a gazdasági tevékenység központját a szolgáltatásoktól az ipar felé helyezte át – a globális energiaintenzitás javulásának üteme 2021-ben 1,9 százalékra nőtt. Ez összhangban van az elmúlt 10 év átlagos éves javulási ütemével, de jóval elmarad a 2020 és 2030 között szükséges 4 százaléktól, amely az IEA 2050-ig tartó, nettó nulla kibocsátáshoz vezető útjához szükséges.

Nem véletlen ezek után az IEA azon következtetése, hogy az energiahatékonyság ösztönzését az energiastratégiai tervezés központi elemévé szükséges tenni.

Európai tervek – a Fit for 55 csomag

Az Európai Tanács 2020 decemberében megállapodott arról, hogy az EU-ban a kibocsátást 2030-ig legalább 55 százalékkal kell csökkenteni az 1990-es szinthez képest. A cél (40 százalékról történő) emelésére azért volt szükség, mert a tagállamok felismerték, hogy e nélkül nem lehet teljesíteni a 2015-ös párizsi megállapodásban kitűzött célt, amely szerint a globális felmelegedést 1,5-2 Celsius-fokon belül kell tartani.

Az Európai Bizottság által 2021 folyamán előterjesztett Fit for 55 jogalkotási javaslatcsomag részletezi, hogy az EU hogyan tudja teljesíteni a tagállamok kormányai által közösen meghatározott célokat. A javaslat értelmében számos irányelvet és jogszabályt módosítanának, illetve újakat hoznának létre.

Az épületek az összes európai energiafogyasztás 40 százalékáért felelősek, és ezzel a legnagyobb kibocsátó ágazat is az övé; itt elkerülhetetlenül jelentős kibocsátáscsökkentést kell végrehajtani. Az 55 százalékos cél és a 2050-re kitűzött klímasemlegességi cél

nem teljesíthető az épületállomány kibocsátásainak csökkentése nélkül.

Az épületeket leginkább érintő szabályozási intézkedések (az Energiahatékonysági irányelv, az Épületenergetikai irányelv, a kibocsátáskereskedelmi rendszer kiterjesztése az épületekre), amelyekkel e javaslatok foglalkoznak, határozott kötelezettségvállalást igényelnek a tagállamoktól az energetikai felújítások makacsul alacsony arányának és mélységének^*A szigetelés és nyílászárók cseréje együtt például „mélyebb” beavatkozásnak számít, mint önmagában az utóbbi, mert úgy több energia spórolható meg. fellendítése érdekében az egész EU-ban.

Az Európai Bizottság az „energiahatékonyság az első” elv világosabb prioritását javasolta az átdolgozott energiahatékonysági irányelvben, amelyet az uniós országoknak szóló hivatalos ajánlás és az alkalmazásáról szóló részletes iránymutatások kísérnek. Az energiahatékony épületekre vonatkozó új minimum energetikai követelmények bevezetése a felülvizsgált épületekről szóló irányelv (Energy Performance of Buildings Directive, EPBD) központi eleme. Ez a szabályozási eszköz, valamint az erős technikai segítségnyújtási és finanszírozási komponens az EPBD-t a Fit for 55 csomag egyik központi elemévé teszi.

Az Európai Bizottság által javasolt megközelítés, amely szerint az EU összes legrosszabb teljesítményű épületének legkésőbb 2030-ig (vagy az épület rendeltetésétől függően 2033-ig) javuljon az energiahatékonysága, a rendszerszintű változás kiindulópontja. Azonban még sokat kell tenni annak biztosítása érdekében, hogy az ambiciózus energetikai felújításokat időben és stratégiai módon hajtsák végre a teljes épületállományban.

Mit kellene tennie Magyarországnak?

Ha energiahatékonyságról van szó, akkor Magyarországon is a legnagyobb megtakarítási potenciálról az épületek kapcsán beszélhetünk. Az országos primerenergia-felhasználás körülbelül 40 százaléka köthető az épületek, egyharmada a háztartások energiafogyasztásához. A lakóépületek közel kétharmada energetikai szempontból elavultnak számít, a háztartások végső energiafogyasztásának 72-74 százaléka fűtésre fordítódik Magyarországon, ami a még 28 tagú EU 64 százaléka körüli értékhez képest az egyik legmagasabb.

Magyarország energiaintenzitása 2018-ban az EU-28 átlagának 1,8-szorosa volt.

Míg egy átlagos európai otthon 2000-ben 1,63 tonna kőolaj-egyenérték energiát fogyasztott, és 2017-re ez 1,36-ra csökkent, addig a hazai, eleve átlag feletti 1,61 tonna/lakás fogyasztás 2000 és 2017 között 1,68 tonnára nőtt (ami az átlagos európai klímára korrigálva 1,82 tonna/lakás).

Mindezek miatt alapvető fontosságú az épületfelújítások számának és mélységének növelése Magyarországon is,

csak a lakóépületeket tekintve nagyságrendileg évi százezer lakóingatlan energetikai mélyfelújítására lenne szükség.

Ennek megtörténtéhez több olyan segítő intézkedésre is szükség van, amely az épületfelújítások mélységének és arányának növelését tudná támogatni. Így a jelenlegi európai törekvéseknek megfelelően hazai szinten is elsődleges cél kellene, hogy legyen az erre irányuló szabályozási körülmények és a végrehajtást segítő eszközök megteremtése, célhoz rendelése.

Többek között az épületfelújítási projektek fejlesztését támogató technikai segítségnyújtási lehetőségek, például az egyablakos ügyintézési pontok alapvető részét képezik ennek a támogató keretrendszernek. Az utóbbiak az információhiányt, illetve a felújításokkal kapcsolatos bizonytalanságokat, félelmeket segítenek kezelni azzal, hogy egy helyben széleskörű információkat szolgáltatnak a tervezéstől a finanszírozáson át a kivitelezők választásáig. Különösen fontos szerepe lehet az ilyen szolgáltatásnak a lock-in hatás (azaz az energiahatékonysági potenciál kihasználatlansága miatt a kisebb megtakarítás „belakatolása” az épületbe) kiküszöbölésénél, amely ma egy komoly probléma az energiafogyasztás csökkentésének szempontjából.

Az energiahatékonysági beruházások esetében a finanszírozás kulcskérdés. A költségek az egyik oldalon magasak lehetnek, ugyanakkor egyértelműen kimutatható, hogy az épületállomány nagyszabású felújítása révén a magyar gazdaság olyan

gazdasági és társadalmi, energetikai és nem-energetikai előnyökre számíthat, amelyek meghaladják a beruházásokkal járó költségeket.

A MEHI 2021. évi Hazai felújítási hullám című kutatása kimutatta, hogy a következő öt évben egy nagy volumenű lakossági energiahatékonysági piac látszik kirajzolódni, jelentős beruházási értékkel, amely különösen figyelemre méltó. Ezt a felújítási igényt nagyon fontos lenne olyan mederbe terelni, ahol a megtakarítási lehetőségek a lehető legnagyobb mértékben kiaknázhatók.

A kutatás ugyanis azt is kimutatta, hogy mind a múltban, mind a tervezett jövőben bár jelentős számú energetikai korszerűsítés történik – és a múlthoz képest határozottan nőtt a felújítási hajlandóság -, de ezek főleg egyedi/részleges intézkedések, elsősorban nem energiahatékonysági szempontúak, így nem is az energiafogyasztás csökkentését célozzák, melynek eredményeképp valóban nem is jön létre jelentős energiamegtakarítás.

A klímacélok elérése mellett hazai szinten is elengedhetetlen az energiahatékonyság széleskörű hatásainak vizsgálata és számszerűsítése. Ezek a járulékos előnyök konkrét – nemzetgazdasági, munkaerőpiaci, egészségügyi, környezeti – hasznot hoznának az országnak. Ezek figyelmen kívül hagyása rontja az energiahatékonysági intézkedések költséghatékonyságát, és korlátozza a szükséges befektetéseket. A széles körű társadalmi és gazdasági hasznok azonosítása, számszerűsítése elősegíti, hogy az energiahatékonysági beruházások közelebb kerüljenek a társadalmi szempontból optimális mértékhez, és így elfoglalják méltó helyüket a hazai klíma- és energiastratégiában.