Németországban nagyon sokan gondolják, hogy az 1923-as hiperinfláció jelentősen hozzájárult a nemzetiszocialista párt felemelkedéséhez. Egy idén publikált kutatás viszont több mint 500 német város inflációs és választási adatait vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a nácik nem értek el jobb eredményt a választásokon 1924 és 1933 között azokban a városokban, amelyeket jobban sújtott a hiperinfláció.
1923 januárjában 17 ezer német márkába került egy amerikai dollár. Júliusra már 353 ezer márka volt egy dollár ára, novemberben már 2,193,600,000,000, decemberben pedig 4,200,000,000,000.
A német történelmi emlékezetben ez máig is meghatározó tapasztalat, ami a német szavazók gazdaságpolitikai preferenciáira is hatással van. Németországban az inflációt sokan a mai napig a szélsőséges politikai pártok megerősödésének és a demokrácia leépülésének veszélyével kötik össze. Hans-Werner Sinn, Németország egyik legbefolyásosabb konzervatív közgazdásza nemrég például a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjújában kötötte össze a hiperinflációt Adolf Hitler 1933-as megválasztásával. Ez alapján érvelt amellett, hogy az Európai Központi Banknak szigorúbb pénzpolitikát kellene folytatnia, és hogy hasonló okokból kellene kordában tartani a járvány alatt szabadjára engedett költségvetési költekezést.
De szintén egy ilyen példa a közelmúltból a 2008-as gazdasági válság, amikor Angela Merkel és a trojka*Európai Bizottság, Nemzetközi Valutalap és Európai Központi Bank. többek között az inflációtól tartva nem volt hajlandó közös európai hitelfelvételre, ennek pedig megszorítások és defláció lett az eredménye a déli tagállamokban.
De nemcsak Németországban elterjedt ez a felfogás. Olyan híres történészek, vagy közgazdászok is osztják vagy osztották ezt a nézetet, mint például Niall Ferguson, vagy Daron Acemoğlu. Frederick Taylor 2013-as könyvében is szerepel ez az összefüggés, bár csak egy része a magyarázatnak. És olyan nagy presztízsű médiumok cikkeiben is megjelenik ez a narratíva, mint például az Economist, vagy a BBC.
Gregori Galofre-Vilá, a Navarrai Egyetem kutatójának idén márciusban közzétett műhelytanulmánya ugyanakkor elég alapos adatelemzés alapján
nem talált bizonyítékot arra, hogy kapcsolat lett volna a helyi szintű hiperinfláció és a nácik támogatottságának egy évtizeddel későbbi szintje között.
Ahogy az a tanulmányban szereplő térképeken is látszik, az összefüggés hiánya egyértelmű: az 1920 és 1923 közti lokális infláció erősségét mutató ábrákon a magas inflációt jelző piros részek máshol vannak, mint az 1933-as, magas náci támogatottságot jelző választási eredményeket mutató vörös részek.
Forrás: Gregori Galofré-Vilà – The Costs of Hyperinflation: Germany 1923
Volt ugyanakkor olyan párt, amely politikai tőkét tudott kovácsolni az inflációval való elégedetlenségből. Csakhogy ez nem a náci párt volt: Galofre-Vilá elemzése alapján a magasabb helyi infláció erős kapcsolatban állt az infláció károsultjaiból létrejött civil szervezetből 1928-ban párttá alakult Volksrechtspartei támogatottságával.
Korabeli újságok és politikai pamfletek elemzése alapján a tanulmány azt is megmutatta, hogy a nácik inflációellenes retorikája ellenére 1931-től kezdve a szociáldemokraták és a kommunisták is a nemzetiszocialisták hatalomra kerülése esetén visszatérő inflációval riogatták a választókat a beszédeikben. Ráadásul az adatok alapján az 1933-as választásokon a munkásokat képviselő szociáldemokratákra szavazók számára fontos tényező volt a hiperinfláció.
Bár az adatok alapján közvetlen kapcsolat nem volt a hiperinfláció és a jobboldalra leadott szavazatok között, a tanulmány 300 város adatait elemezve kapcsolatot mutatott ki a hiperinfláció és az életszínvonal rövidtávú jelentős csökkenésével összefüggésbe hozható halálozások között. Emellett a kutatás azt is megmutatta, hogy azokról a településekről, ahol a hiperinfláció hatása erősebb volt, több levelet küldtek a Der Stürmer nevű antiszemita lapba, és ezeken a településeket magasabb volt a deportált zsidók aránya is. Az 1930-as évek zsidóellenes támadásai és a hiperinfláció között viszont már nem talált a tanulmány kapcsolatot.
Galofre-Vilá szerint több szempontból is paradox ennek az időszaknak a történelmi megítélése. Az 1923 utáni időszak meghatározó trendje ugyanis főleg a baloldali pártok megerősödése és a gazdasági növekedés volt, egészen az 1929-es nagy gazdasági világválság kitöréséig.
Az 1930-as években Heinrich Brüning, az akkori kancellár rendeletekkel emelte az adókat és csökkentette az állami kiadásokat, és ezek a megszorítások a szociális védőhálót sem hagyták érintetlenül. A költségvetési szigor hozzájárult a növekvő munkanélküliséghez, és végeredményben politikai instabilitáshoz vezetett. Az 1929-es gazdasági világválság már ebben az állapotban érte az országot. Mire 1933-ban a nemzetiszocialista párt megnyerte a választásokat, már évek óta defláció, tehát árcsökkenés párosult az akkor már közel 30 százalékos munkanélküliséghez. Éppen Gregori Galofré Vilà egy másik tanulmánya mutatta meg, hogy 1930 és 1933 között a nácik jobb eredményt értek el az ország azon részein, ahol a megszorításokat jobban megérezte a lakosság.
A már emlegetett inflációs félelem tehát egész egyszerűen történelmi tévhiteken alapul.
És ez nemcsak egy következtetés, hanem egy 2019-ben készített közvéleménykutatás is alátámasztja. Eszerint a németek összemossák a 20-as évek elejének hiperinflációs időszakát az 1929 utáni válsággal. A megkérdezettek 50 százaléka szerint az 1929-es válság alatt infláció volt, és csak 5 százalékuk tudta pontosan, hogy valójában nem így volt. Az iskolázottabb németek körében ráadásul elterjedtebb ez a nézet, mint a kevésbé iskolázottak között. A német gazdaságpolitikát a mai napig is meghatározó inflációs félelem tehát egy olyan korszaktól való félelmen alapszik, amikor valójában defláció volt.
Galofré Vilà szerint az is figyelemreméltó, hogy Németországban a hiperinflációs időszak annak ellenére is ilyen mély nyomokat hagyott a történelmi emlékezetben, hogy az első világháború után számos európai országban kilőtt az infláció. Másrészt számos országban (Ausztria, Magyarország, Lengyelország, Oroszország) kifejezetten brutális hiperinfláció volt, de ezekben az országokban ez nem lett a gazdaságpolitikát a mai napig is meghatározó esemény. Végül pedig az is érdekes a kutató szerint, hogy az eladósodástól való félelem is meghatározó lett a német gazdaságpolitikában, miközben a 20-as években épphogy az infláció következtében csökkent le jelentősen a német államadósság szintje.
Közélet
Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?
Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.
Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik
Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.
Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés
A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.
Fontos
Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján
Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.
Ha így megy tovább, az alapkamat helyett a folyók vízállása határozza meg az inflációt
Eddig a globális felmelegedés árakra gyakorolt hatásait többnyire átmenetinek, esetlegesnek tartották az elemzők, de eljött az ideje a szemléletváltásnak.
Amerika részben hátat fordít a fenntarthatóságnak, Európa még kitart
Bár az ESG-célkitűzéseket mindössze néhány évvel ezelőtt állították fel, már annyi feszültséget okoztak, hogy az Egyesült Államokban részben feladták őket.
