Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. augusztus 22. 18:18 Élet

A protestáns etika helyett a nacionalizmus inspirálhatta Max Weber híres elméletét

A társadalomtudomány, ezen belül is a gazdaságszociológia egyik alapművének számító “A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme” című, 1905-ben kiadott könyvében Max Weber arról írt, hogy a protestáns munkaetika jelentősen hozzájárult a modern piacgazdaság kialakulásához. Az elmélet szerint Észak-Európában a protestantizmus motiválta a kemény munkát, valamint az eszkatikus életmódot, ami a munkával megszerzett jövedelem elköltése helyett a megtakarítást ösztönözte. Mindez pedig megalapozta azt a gazdasági fejlődést, ami az észak-európai országokat gazdaggá tette.

De valóban ennyire sokat számít a vallás a gazdaságban? A könyv írása óta eltelt időben a gazdaságtörténészek jóval több statisztikát gyűjtöttek össze, mint ami a 20. század elején Weber rendelkezésére állhatott, és a statisztikai módszerek is sokat fejlődtek.

Ezért is érdekes a német Humboldt Egyetem három kutatójának friss tanulmánya, amiben porosz tartományok 1870 utáni időszakra vonatkozó adatait elemzve arra jutottak, hogy

a protestánsok nem takarítottak meg többet, és nem is voltak gazdagabbak, mint a katolikusok. 

Protestánsok aránya 1905-ben. Forrás: Kersting et al. (2020).

Egy főre eső megtakarítások 1905-ben. Forrás: Kersting et al. (2020).

A kutatók egy másik kapcsolódó elméletet is teszteltek, mégpedig azt, ami az írástudás magasabb előfordulásával magyarázza a protestánsok gazdagodását. A statisztikák alapján azonban ezt sem látták bizonyítottnak.

Az írástudás és a gazdasági helyzet szempontjából is sokkal relevánsabb volt, hogy egy adott régióban milyen etnikumú népesség élt. Felix Kersting, Iris Wohnsiedler és Nikolaus Wolf tanulmányából az derül ki, hogy a keleti megyékben, ahol jelentős volt a lengyel kisebbség, a magasabb volt az írástudatlanság, a megtakarítások szintje viszont alacsonyabb volt.

1871, tehát a modern német állam létrejötte után ugyanis a német többség nyelvhasználatban, az oktatásban, az államigazgatásban elérhető pozíciók tekintetében és a földosztás szabályozásában is egyre erősödő mértékben diszkriminiálta a lengyel kisebbséget. A kutatók szerint ez magyarázhatja az etnikai alapon jelentős mértékű jövedelmi, megtakarításbeli és írástudatlanságot jellemző egyenlőtlenségeket. Ez a kérdés azonban eddig még alulkutatott, ezért a kutatók szerint érdemes lenne ezt az elméletet részletesebben megvizsgálni.

A tanulmányból készült, Voxeu.com-on publikált összefoglalóban a kutatók emlékeztetnek arra, hogy 1895-ben Max Weber egy előadásában faji különbségekkel magyarázta a lengyelek és a németek közti vagyoni különbségeket, és aktívan támogatta Németország keleti régióinak germanizációját. Weber nacionalista elképzeléseinek ismeretében ezért a szerzők szerint a Protestáns Etikára is érdemes a német közvélemény “politikai nevelése” céljából íródott könyvként tekinteni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet gazdaságszociológia max weber társadalomtudomány vallás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Kolozsi Ádám
2023. június 5. 04:31 Adat, Élet

Évi 600 milliárddal harcoltunk a hőcsapda ellen, de a felét kidobtuk az ablakon

Pedig egy jól átgondolt felújítási programmal nemcsak a lakók, hanem az állam is jól járna pénzügyileg, és még a klímacélok eléréséhez is közelebb jutnánk.

Pálos Máté
2023. május 30. 14:28 Élet

Az alkotóknak óriási siker, a Nemzeti Filmintézetnek kudarc az Arany Pálma

Kategóriájában a világ egyik legrangosabb elismerését kapta meg Buda Flóra Anna rövidfilmje, de szinte rögtön utána kirobbant a vita, hogy mit jelent ebben a kontextusban a „magyar siker”.

Fontos

Kolozsi Ádám
2023. június 5. 13:20 Közélet

Gálvölgyi-hatás a mentőknél: több hívást nyilváníthatnak sürgősnek, de ennek veszélyei is lehetnek

Bekövetkezett, amitől tartottak: olyan esetekhez is rohamkocsit küldenek, ahova nem indokolt.

Hajdu Miklós
2023. június 4. 17:32 Világ

Ki húzza ki a magyar gazdaságot a gödörből? Nem Németország és nem is Kína

Bár itthonról nézve nincsenek súlyos problémáik, a világgazdaság centrumországainak egyikében sem túl fényesek a közeljövőre vonatkozó kilátások.

Kolozsi Ádám
2023. június 4. 04:31 Közélet, Világ

Magyar B-terv: kimenekítenék a gyerekeket az állami iskolarendszerből Kárpátalján

Hivatalosan is őshonos kisebbség szeretne lenni a magyarság Ukrajnában, de már gőzerővel dolgoznak a magyar nyelvű oktatás megmentésének egy másik módján.