(A szerző a Magyar Pedagógiai Társaság Pályaorientációs Szakosztályának titkára. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A középiskolai felvételi eljárás első szakaszának lezárása után évről évre számos hivatalos nyilatkozat, cikk és szakértői elemzés jelenik meg az iskolatípusok népszerűségéről. Sajnálatos módon ezek következtetései gyakran értelmezési hibákon alapulnak. Hol annak örvendeznek, hogy a nyolcadikosok közül többen kerültek érettségit adó szakképzésbe, mint gimnáziumba, holott ez mindig így volt; hol a valóságosnál több felvettet jeleznek a hároméves szakképzésben; van, hogy a technikum népszerűségnövekedését túlozzák el, és van, hogy a rendelkezésre álló férőhelyek számát vagy a szakképzésben lévő állami férőhelyek arányát becsülik alá.^*A cikkben – a 2019-es arányok helyes bemutatása mellett – szerepel egy olyan ábra is a különböző intézménytípusok tulajdonviszonyairól, amelyhez az Oktatási Hivatal (OH) 2020. októberi statisztikai adatai szolgálnak alapul. Ehhez kapcsolódva a szerző kijelenti, hogy a technikumi és szakgimnáziumi diákok 43 százaléka ma már egyházi intézmények tanulója, ami még a gimnáziumokénál is rosszabb arány. A valóság azonban az, hogy a 2019-es OH-s közoktatás-statisztikai adatok szerint az állami arány 85 százalék, az egyházi 12 százalék, az alapítványi pedig az ábra vidéki 26, fővárosi 15 százalékával ellentétben 3 százalék körüli. 2019 és 2020 között nem volt lényegi tulajdonosváltás, csak – mint arról később szó lesz – a köznevelési statisztikából kerültek ki néhány kivétellel a minisztériumi fenntartású technikumok (amelyekbe tavaly a tanulók mintegy háromnegyede járt). Így aztán a statisztikából nem lehet semmilyen következtetést levonni.

Idén és két évvel ezelőtt is foglalkoztam egy-egy cikkben a hivatalos nyilatkozatok hibáival, azonban érdemesnek látom általánosabban is elemezni, hogy mi okozhat ezen a területen még szándékos ferdítés hiányában is félreértelmezéseket. Ehhez először át szükséges tekinteni a középfokú továbbtanulás rendszerét.

A nyolcosztályos általános iskola 1946-os bevezetése óta a tanulók túlnyomó többsége három iskolatípusban folytatja középfokú tanulmányait. Az egyik a szakmát nem, csak érettségit adó gimnázium, a másik a szakmát és érettségit adó technikum (korábbi nevén szakgimnázium, illetve szakközépiskola, még korábban technikum), a harmadik az érettségit nem, csak szakmát adó szakképző iskola (korábban szakiskola, előtte szakmunkásképző, egy rövid ideig szakközépiskola).

Az iskolatípusoknak nemcsak az elnevezése, hanem a hossza és néhány egyéb jellegzetessége is változott az idők folyamán – ez a változáscunami az utóbbi években még a szakemberek számára is követhetetlenné vált. A lényeg azonban az, hogy

a fő iskolatípusok közül kettő érettségit ad, egy pedig nem; kettőben folyik szakképzés, egyben pedig nem.

A gimnázium hossza tipikusan négy év. Vannak azonban 6, illetve 8 évfolyamos gimnáziumok is, ahova az általános iskola 4., illetve 6. évfolyamára járó tanulók jelentkezhetnek. A technikumok hossza a most kezdőknek 5 év (korábban 4+1 év volt). A szakképző iskola hároméves, amelyet újabban megelőzhet egy előkészítő (orientációs) évfolyam.

A jelenlegi középfokú oktatási rendszer

(Dőlt betűvel a szakképzés, állóval a köznevelés)

Az általános iskolába járó, tanköteles nyolcadikosoknak kötelező részt venniük a középfokú felvételi eljárásban. Rajtuk kívül felvételizhetnek azok is, akik kilencedik után úgy döntenek, hogy inkább más iskolát választanak, és újrajárják a kilencediket. A felvételizőknek februárban meg kell jelölniük azokat a középiskolai osztályokat, csoportokat (hivatalosan tanulmányi területeket), ahol tovább szeretnének tanulni. Akárhány iskola akárhány tanulmányi területe megjelölhető, a tanuló preferenciájának megfelelő sorrendben.

Az iskoláknak előre meg kell határozniuk azokat a szempontokat, amelyek alapján túljelentkezés esetén választanak a jelentkezők közül. Rangsorolhatnak kizárólag az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján, de megkövetelhetik a központi írásbelit, és emellett szóbelit is tarthatnak. A követelmények alapján minden osztályban kialakul egy felvételi sorrend. Ennek felhasználásával egy központi program meghatározza, kit vesznek fel az általa megjelölt első helyre, és kinek kell beérnie a másodikként vagy többedikként megjelölt lehetőséggel. (Az eljárás hasonló a felsőoktatási felvételnél követettel.)

A tanulók néhány százaléka ebben az úgynevezett általános felvételi eljárásban egyik általa megjelölt helyre sem jut be. Ők a tanévkezdésig az úgynevezett rendkívüli felvételi eljárásban válogathatnak a megmaradt, betöltetlen helyek között.

Az eljárás lezárta után az Oktatási Hivatal közzéteszi az általános felvételi eredményét. Nyilvánosságra hozzák,

• hányan vettek részt a felvételi eljárásban,
• hányan írtak központi írásbelit,
• hányan és milyen arányban jelölték meg a jelentkezési sorrend első helyén a különböző iskolatípusokat,
• milyen a felvettek között az iskolatípusok és szakképzési ágazatok aránya,
• hányan kerültek be az általuk elsőként, illetve második-harmadikként jelölt helyre, és
• hányan nem jutottak be sehova, és azt is,
• összesen hány hely áll rendelkezésre, illetve maradt üresen a különböző iskolatípusokban.

Ezek a statisztikák képezik az azonnali nyilatkozatok alapját. A mélyebbre ásók számára elérhető az októberi köznevelési statisztika is, amely megadja az összes iskola adatait, közte a fenntartó típusát, az iskolatípust, a létszámot, a hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű tanulók számát. Az Oktatási Hivatal kereshető adatbázisában emellett minden iskolánál megtalálható, hogy mekkora volt a túljelentkezés az egyes osztályokban.

Ha ilyen jól elérhetők az adatok, mi okozza a keveredést? Alapvetően az adatok és a fogalmak helytelen értelmezése. Idén azonban ehhez speciális problémák is járultak.

A leggyakoribb tévedés, hogy a felvettek arányából következtetnek a népszerűségre. Ez azonban eltér a népszerűséget többé-kevésbé tükröző első helyes jelentkezési aránytól, hiszen többen vannak, akik gimnázium helyett csak a többedik helyen megjelölt technikumba jutottak be, mint fordítva, érettségit nem adó szakképzésbe pedig nagyon sok olyan tanuló kerül, aki igazából magasabb presztízsű iskolába szeretett volna menni. Az eltérés jól látható a következő táblázatokból:

Az első helyes jelentkezések iskolatípus szerinti megoszlása (ezer fő, ill. százalék)

A középfokú felvételi eljárás első szakaszában felvettek iskolatípus szerinti megoszlása (ezer fő, ill. százalék)

A táblázatok alapján látható, hogy

míg a szakképzés népszerűségnövekedését korábban csak az adatok félreértelmezésével lehetett kijelenteni, idén valós növekedés következett be:

valamivel csökkent a gimnáziumba jelentkezők aránya, és nőtt a technikumot preferálóké. Látható az is, hogy a szakképzésen belül tovább csökkent az érettségit nem adó szakképzés népszerűsége.

Az átrendeződés mértéke azonban nem felel meg a nyilatkozatoknak: nem igaz, hogy a gimnáziumi jelentkezési arány 41 százalékról 34 százalékra csökkent volna, és szerencsére az sem, hogy a tavalyinál lényegesen több, 20 ezer tanuló kezdené meg idén a szakképző iskolát.

A szakképzés népszerűségének hangsúlyozásakor szinte mindig elfeledkeznek azokról, akik nyolcadikban azért nem jelentkeznek gimnáziumba, mert már ott vannak. A 9. osztályos gimnazisták mintegy 20 százaléka ugyanis 6 vagy 8 osztályos gimnáziumba jár.^*Érdekes analógiája ennek a tévedésnek, amikor Pölöskei Gáborné az osztrák szakképzési arányt hozza fel követendő példának, ahol a nyolcadikosoknak csak 21 százaléka választja a gimnáziumot. Ez azonban csúsztatás, hiszen az osztrák iskolarendszerben a negyedik évfolyamon kell választani a nyolcéves gimnázium és a négyéves alsó középiskola között. Nyolcadikban csak az utóbbit választók kerülnek újabb választás elé, megadva nekik a „vigaszágon” gimnáziumba bekerülés lehetőségét.

A nyilatkozatok megtételekor egyébként sem lehet ismerni a 9. osztályt kezdők pontos arányait, hiszen néhány százalékot változtathatnak azok, akiket csak a rendkívüli eljárásban vettek fel. Emellett zajlanak még a fellebbezések, és a nem hivatalos mozgás is nagy. Hivatalosan ugyan mindenkinek oda kell beiratkoznia, ahova felvették, de beiratkozás után már az igazgató joga eldönteni, hogy kit vesznek át az osztályokba.

Tipikus hiba az arányok és az abszolút számok keverése. A jelentkezők számának növekedése nyilván csak akkor jelenti a népszerűség növekedését, ha az arány növekedésével is jár. Általában ez nem jelent gondot, hiszen évről évre nagyjából azonos a felvételizők száma, idén azonban nem ez a helyzet. Ugyanis amikor a mostani nyolcadikosok 2013-ban iskolába léptek, megváltozott a tanköteles kor alsó határa. Addig azok lettek elsősök, akik május 31-éig betöltötték a hatodik életévüket, onnantól viszont a június 1. és augusztus 31. között születettek is tankötelesek lettek. Így

a mostani jelentkezők száma majdnem egytizedével nagyobb a szokásosnál.

Nehezen követhető az üres helyek száma is. Egyrészt alulbecsüli az üres helyek számát, aki a rendkívüli felvételiben felajánlott helyekkel azonosítja azt – a szabad helyeket felvételi meghirdetése nélkül is be lehet tölteni. Másrészt az üres helyek közzétett számai túlbecsülik a kapacitásokat: a statisztikákból úgy tűnik, hogy másfélszer annyi (140 ezer) hely áll rendelkezésre, mint ahányan felvételiznek, és nagyon nagy a különbség az iskolatípusok között a felvételi után is betöltetlen helyek számában (a gimnáziumi 8 ezerrel szemben technikumban 16, szakképző iskolában 22 ezer).

Ez azonban csak a látszat. A szakképző intézmények minden szakmában meghirdetik a maximálisan elindítható létszámot, amelyet indítani szeretnének. Tehát ha összesen száz tanulót tudnak fogadni 10 szakmában, mindegyikre meghirdetnek egy 15 fős létszámot, tudván, hogy a szakmák nagy részében ez a létszám nem fog betelni. A gyakorlat az, hogy a csoportok nagy része nem tud elindulni kellő számú jelentkező hiányában. Sok gyereknek jelent csalódást, hogy hiába vették fel a választott szakmára, egy másikra fogják őt átirányítani.

Amikor az idei, a tavalyi és a tavalyelőtti évet szeretnénk összehasonlítani, az elmondottakon túl nehézséget okoz a szakképzés 2020 szeptemberében történt gyökeres átalakítása. Az értelmezési bizonytalanságok szempontjából csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy az idei tanévben az érettségit adó szakképző intézmények (a korábbi szakgimnáziumok) legnagyobb része technikummá alakult, azokat azonban, amelyek oktatási, közművelődési vagy művészeti területen folytatnak szakképzést, továbbra is szakgimnáziumnak hívják. Így, ha a korábbi és az idei jelentkezéseket akarjuk összehasonlítani, a szakgimnáziumok és a technikumok idei együttes számait kell összehasonlítanunk a korábbi szakgimnáziumi számokkal. (Azt már csak zárójelben merem hozzátenni, hogy mivel a tavalyi évben ez a distinkció csak a felvételi eljárás elindítása után derült ki, a tavalyi statisztikában mindkét iskolatípus technikumként szerepel. Emiatt egyes nyilatkozók – tévesen – az idei technikumi számokat vetik össze a tavalyiakkal, holott annak a technikumok és a szakgimnáziumok együttes adata felel meg.)

További zavart okozhat, ha a különböző iskolatípusokba járó tanulók számát hasonlítjuk össze a KSH statisztikái szerint. Az iskolatípusok évfolyamszámának különbségéből következően ugyanis a technikumba járók aránya nagyobb, az érettségit nem adó szakképzésbe járóké viszont kisebb lesz annál, mint amilyen arányokat kilencedikben tapasztalunk. Emellett az évenkénti változás nem az egymás utáni évek felvételi számainak a különbségét tükrözi, hanem a végzettek és a most kezdők számának különbségét.

A tavalyi év nagy változása, hogy 2020. július 1-jén a szakképzés és a köznevelés szervezetileg és szabályozásilag teljesen különvált. Ez többek között azzal jár, hogy annak, aki a felvételi statisztikáknál mélyebben kívánja elemezni a továbbtanulási adatokat – mint tette ezt a G7 cikke –, szembesülnie kell azzal a problémával, hogy a 2020/21-es tanévtől a köznevelési statisztikából a szakképző iskolákra, és ezzel a középfokon tanulók mintegy kétharmadára vonatkozó statisztikai adatok nagyrészt kimaradtak. E tanévtől ugyanis a szakképző, illetve a köznevelési intézmények más-más rendszerben kell jelentsék adataikat: előbbiek továbbra is a köznevelés információs rendszerébe (KIR), utóbbiak viszont a Szakképzési Információs Rendszerbe (SZIR). A köznevelési intézmények létszámadatai továbbra is megtalálhatók az Oktatási Hivatal által közzétett adatbázisban, a szakképző intézmények létszámadatai viszont jelenleg nem elérhetőek. Hab a tortán, hogy a változás nem szembetűnő, mivel az úgynevezett többcélú intézmények – tehát ahol például gimnáziumi és technikumi képzés is van ­– egy része továbbra is a KIR-ben szerepel.

A tendenciák és a kormányzati törekvések értékelésénél gyakori hiba, hogy a szakképzést azonosítják az érettségit nem adó „szakmunkásképzéssel”, pedig a szakképzésbe járók többsége érettségit adó iskolába jár. A szakképzéssel kapcsolatos megközelítések árnyalása azonban – csakúgy, mint a felvételi tendenciák értelmezése és értékelése – túlmutat ezen cikk keretein. Ezekkel a témákkal külön cikkben foglalkozunk majd.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJavítani nem sikerült a magyar oktatási rendszeren a 2010-es években, csak felforgatniAz elmúlt tíz év magyar kormányai bátran nyúltak a sok sebből vérző magyar oktatási rendszerhez, de nem lett jobb a helyzet, sőt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet középfokú oktatás közoktatás szakképzés Olvasson tovább a kategóriában