Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. május 28. 12:14 Közélet, Vállalat

Egy ábrán a NER üzleti működése

Közzétette 2020-as beszámolóját Csetényi Csaba és Krskó Tibor ügynökségi birodalmának sokáig két legmeghatározóbb tagja, a Network 360 Kft. és Affiliate Network Kft. Ha valakinek sem a cégek, sem tulajdonosok neve nem mond sokat, ne legyen meglepve: egy olyan, néhány évvel ezelőttig kormányközelinek számító birodalomról van szó, amely nagyon rövid idő alatt nőtt hatalmasra, majd néhány év után a „Nemzeti Együttműködés Rendszere” egyszerűen kivetette magából. Ennek következményei pedig épp a ma reggel közzétett beszámolóval lettek teljesen egyértelműek, a csoport története pedig éppen ezért tökéletesen bemutatja a NER üzleti rendszerének működését.

Akinek csak ártott, hogy Rogán szomszédja

Csetényi Csabát sikerei idején a médiában a „Rogán Antal szomszédja” eposzi jelzővel emlegették. Bár egy interjúban azt nyilatkozta: neki kifejezetten rosszat tesz, hogy a miniszter mellett lakik, ennek ellenére cégcsoportja az első pillanattól bekerült abba a szűk körbe, amelyen keresztül az állami intézmények tízmilliárdokat költöttek el kommunikációra. A legtöbb pénz pedig épp Rogán Antal minisztériumától érkezett.

 

A kormány 2014-ben találta ki, hogy központosítja az állami kommunikációt. A hivatalos indoklás szerint spórolási céllal létrehozták a Nemzeti Kommunikációs Hivatalt (NKOH), és ettől kezdve (szinte) minden állami kommunikáció ezen keresztül zajlott. Méghozzá úgy, hogy az NKOH kiírt egy hatalmas, már első körben is 25 milliárdos tendert, amelyen kiválasztott három piaci szereplőt, és a jövőben – amíg el nem fogyott a 25 milliárd – a konkrét megbízásokon már csak ez a három szereplő osztozhatott. Az első, 2015-ben kiírt gigatenderen pedig a Network 360 – Affiliate duó lett az egyik befutó*Egészen pontosan a Network 360 akkor még HG 360 Kft. néven futott..

Csetényiékhez ekkor kezdett el ömleni a pénz. Ők csinálták az első plakátkampányt Rogán Antal minisztériumának, és alig több mint egy év alatt az első 25 milliárdos keret több mint fele hozzájuk került. A Network 360 – Affiliate együttes árbevétele a 2010-es 2,3, majd a 2011-es nagyjából 21 millió forintról 2016-ra 13 milliárd közelébe emelkedett. 

Ez hat év alatt majdnem hatezerszeres ugrás.

Amikor az első 25 milliárd forint elfogyott, az NKOH újabb gigatendert írt ki. Csetényiék ugyan ebbe is bekerültek még, ám nem sokkal később már arról beszéltek a piacon, hogy a korábban a Rogán-Habony körrel kifejezetten jó viszonyt ápoló vállalkozó kiesett a pikszisből, méghozzá a Magyar Nemzet egy 2017-es cikke szerint elszámolási viták miatt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy pillanat alatt csatornáztak át tízmilliárdokat az új kormánykedvenchezNéhány éven belül másodszor szabja át teljesen az állam az ügynökségi piacot, amit egyetlen, a kormányzat által tolt szereplő tarolhat le.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMonopolizálódott az állami kommunikáció, 75 milliárd mehet egy emberhezA három kormányközeli ügynökségből egy maradt. Egyszereplős "piac" jött létre, ahol úgy áraz az egyetlen talpon maradt cég, ahogy csak akar.

Kivetette a NER

A csoport cégei, amelyek korábban taroltak, egyre kevesebb megrendeléshez jutottak, helyüket átvette a vállaltan Fidesz-szimpatizáns Balásy Gyula birodalma. Csetényiék cégei a következő másfél évben állami kommunikációra költött közel 70 milliárd forintból már csak durván 2,7 milliárdot tudtak behúzni. Azaz míg korábban a megrendelések nagyobbik fele náluk landolt, ebben az időszakban már csak összes költés 4 százaléka került a csoport cégeihez.

A végső csapás pedig csak ezután következett. A harmadik gigatenderből ugyanis egyszerűen kizárták Csetényiéket, méghozzá azért, mert Közbeszerzési Hatóság épp a korábbi kommunikációs szerződés megszegése miatt eltiltotta (pdf) őket mindenféle állami tendereken való részvételtől. Bár az eltiltás nem tartott sokáig, arra épp elég volt, hogy Csetényiék kikerüljenek az NKOH-s körből.

A csoport árbevétele pedig ezt követően ugyanolyan gyorsan omlott össze, ahogyan korábban felfutott. A ma reggel közzétett beszámolók szerint 2020-ban már csak 390 millió forintnyi bevételt hoztak össze, ami alig 3 százaléka a négy évvel korábbi csúcsnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAmióta kiposztolta, hogy Orbánra szavaz, 90 milliárdnyi megbízást kapott, most duplázhatA következő években is egyetlen médiaügynökségi csoportnál költhetik el az összes állami hirdetési pénzt, a tender alapján újabb 90 milliárd forintot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy Puskás stadionnyi pénzt költhet propagandára az államBár a kommunikáción korábban sem spórolt a kormányzat, most az eddigiekhez képest is egészen elképesztő összegben kötött szerződést a Nemzeti Kommunikációs Hivatal.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHatmilliárd még kellett, hogy mindenki értesüljön a 13. havi nyugdíjrólRogán Antal minisztériuma eddig 93 milliárd forintot költött a kék hátterű és Soros György arcképével díszített plakátokról elhíresült kampányokra.

Közélet Vállalat Balásy Gyula Csetényi Csaba NKOH Rogán Antal Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2021. szeptember 22. 12:10 Közélet

Rengeteg uniós pénzt kellene jól szétosztanunk , hogy ne a magyar szegények kárára zöldüljön az EU

Az uniós zöld átmenet az alacsony jövedelműek terheit növeli, ezért ezermilliárd forint kompenzációt kaphatunk. Kérdés, hogyan kellene ezt jól felhasználni.

Avatar
2021. szeptember 20. 06:00 Közélet

Indul a Helyközi Járat, együtt szállítjuk a vidéki híreket

Sajtótörténeti pillanat? Hat magyar szerkesztőség fogott össze, hogy minél több emberhez jussanak el a vidék ügyei. Szeptember 20-án indul a Helyközi Járat, az Átlátszó, a G7, a Magyar Hang, a Mérce, a Partizán és a Szabad Pécs közös projektje. A Partizán által életre hívott együttműködés célja, hogy minél alaposabban mutassuk be a Budapesten túli világot, amely eddig méltatlanul kevés figyelmet kapott.

Zemplényi Antal
2021. szeptember 16. 16:06 Közélet

Mikor túl drága egy orvosi kezelés ahhoz, hogy kifizesse az állam?

Senki sem szereti, ha nem jut pénz egy új egészségügyi technológiára, de súlyos következményei lennének, ha nem húznák meg valahol a határt.

Fontos

Hobot Péter
2021. szeptember 22. 17:44 Világ

A Csendes-óceánon nyíltan izmozik egymással a világ két legnagyobb gazdasági hatalma

A kínai fegyverkezést az ország gazdasági növekedése hajtja, ami nyugatról nézve most már komolyan fenyegető lett.

Jandó Zoltán
2021. szeptember 22. 06:34 Adat

A média kormányzati elfoglalása nagyon betett az amúgy is vergődő napilappiacnak

A járvány is megtépázta a nyomtatott lapok piacát, de ennél látványosabb, hogy ha kormányközeli kézbe kerül egy termék, akkor csökken a példányszám.

Pletser Tamás
2021. szeptember 21. 16:22 Világ

Az európai energiakrízis oka részben az erőltetett zöldpolitika

Azelőtt kezdtük megszüntetni a szenes forrásokat, hogy kitaláltuk volna, mi legyen helyette - véli szakértő szerzőnk.