Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2020. december 22. 06:52 Közélet

Teljesen kiszolgáltatottá teszi az ellenzéki városokat Orbán Viktor bejelentése

Ha nem tudnak megfeledkezni a munkáról, biztosan nem lesz kellemes karácsonya az önkormányzatok vezetőinek és dolgozóinak. Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebookon egy olyan bejelentést tett, amivel az összes 25 ezer főnél nagyobb település önkormányzatát teljesen a kormány jóindulatának szolgáltatja ki.

Ahogy megszokhattuk, egyelőre csak a nyilatkozat szövege ismert, a jogszabály szövege nem. De a lényeget mindenki érti: a tavaly óta többségében ellenzéki vezetésű nagyvárosi önkormányzatokat kilátástalan helyzetbe hozták a kis- és közepes vállalkozások (kkv) helyi iparűzési adója (hipa) felének elengedésével, ha nem kapnak masszív állami támogatást. A hipa adja ugyanis a települési önkormányzatok bevételeinek 32 százalékát – ez olvasható ki a települési önkormányzatok – az idei évre még a koronavírus-járvány előtt elfogadott – összesített költségvetéseiből*A Magyar Államkincstár adatbázisában nem volt elérhető adat az alábbi fővárosi kerületekre 2020-ra, így a 2019-es adataikat vettük figyelembe:
Budapest IX.
Budapest X.
Budapest XIX.
Budapest XXI.
Budapest XIII.
Budapest XXIII.
.

A hipa szerepe azonban annál is fontosabb, mint elsőre látszik, hiszen ez az egyetlen érdemi saját bevétel. A források 47 százaléka a kormánytól érkezik, a saját adóbevételek 40 százalékot tesznek ki, 9 százalék a működési bevétel – ilyen az óvodai étkezési díj vagy a könyvtár tagdíj -, amit a nyújtott szolgáltatásokra fordítanak. A bevételek maradéka a saját bevétel, ami tulajdonképpen a vagyon eladása. 

Az adókon belül sincsen érdemi mozgástér: 79 százalék a hipa aránya, a vagyoni típusú adók 16 százalékot tesznek ki, ezek főleg az ingatlanokhoz kacsolódó adók. Az összesen 5 százalékot kitevő gépjárműadót elvette a kormány a koronavírusra hivatkozva, az idegenforgalmi adót az eltűnő turizmus vitte el. Ez utóbbit idén a kormány fizeti a szállásadók helyett, jövőre még nem tudni, mi lesz vele, de valószínűleg csak töredéke érkezik majd be. A nagyvárosokban a kieső parkolási díjak is érzékeny veszteséget okoznak, az évi összesen 20 milliárdból főként a budapesti belvárosi kerületekre jut jelentős összeg, ott ez akár 5-10 százaléka is lehet a bevételeknek.

Az önkormányzatok felől nézve mérsékelt engedménynek tűnik, hogy csak a kkv-knak engedik el a hipa-befizetés felét. Ez a Parragh László MKIK-vezető által kért teljes hipa-elengedéshez képest akár nagyon kedvezőnek is tűnhet, de ahogy korábbi cikkünkben bemutattuk, ez az elképzelés csak egy olyan kommunikációs eszköz volt, amivel a mostani, egyébként szintén óriási önkormányzati forráselvonást lehetett szondáztatni és szalonképesebbé tenni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA számokat nézve Parragh László adócsökkentése vélhetően egy blöffHa az iparűzési adó elengedése bedönti az önkormányzati megrendeléseket és szolgáltatásokat, akkor recessziós lavinát indíthat el.

A kkv fogalmát Orbán Viktor bejelentése nem tartalmazta, de ennek kereteit uniós és hazai jogszabályok határozzák meg. Az a cég tekinthető kkv-nak, amelynek 250 főnél kevesebb alkalmazottja van, és éves árbevétele nem éri el az 50 millió eurót, jelenleg a 18 milliárd forintot*Olyan cégből, ami ilyen kevés alkalmazottal a 18 milliárd forintos árbevételnél többet érne el, nincsen sok, összesen 294-et találtunk a 442 ezer élő gazdasági társaságból. Mivel minden más statisztika csak a foglalkoztatási kategóriák szerint érhető el, a továbbiakban minden 250 fő alatti céget kkv-nak tekintünk, attól függetlenül, hogy egy igen kis részük nem tartozik a törvények szerint ebbe a kategóriába. Ami az árfolyamot illeti, az adott cég üzleti évének zárásakor érvényes hivatalos MNB-árfolyamot kell figyelembe venni..

Az összesen 836 ezer magyarországi vállalkozásból 9504 cég van, amelyik biztosan nem kkv. A kkv-k természetesen a bevételnek jóval kisebb részét adják, az összes vállalati bevétel 40,9 százalékát keresik meg ők. A hipa fizetése azonban nem az árbevételtől függ, annak alapját egy más módszertan alapján kell számolni (részletek a csillagra kattintva olvashatók)*Az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével, az alvállalkozói teljesítések értékével, a kutatás-fejlesztés közvetlen költségével, illetve az anyagköltséggel.  Bonyolítja az is az adóalap számítását, hogy árbevételi sávonként eltér, hogy az egyes tételek mekkora arányát lehet csökkentő tételként figyelembe venni..

Ezt az adóalapot nem lehet a statisztikai adatbázisokból megismerni, a leginkább azonban a vállalati hozzáadott érték áll ehhez közel. Ebből kiszámítva pedig az látható, hogy eddig a kkv-k fizették becslésünk szerint a hipa 56 százalékát.

A kkv-k iparűzési adó fizetési kötelezettségének felezése azt jelenti, hogy a települési önkormányzatok várhatóan 220 milliárd forintot, bevételük 9 százalékát bukják el.

Erre jön még, hogy a vállalatok idei árbevétele is csökkenni fog, emiatt az adó alapja és mértéke is. Ráadásul a hipa alapjának számítási sajátosságai miatt a hipa-bevétel jobban esik majd, mint amit önmagában a vállalatok várhatóan romló gazdálkodása, illetve a gazdaság általános visszaesése indokolna. (A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége országos szinten 150 milliárdra becsülte a kieső hipa-bevételt.)

A kormányzat nagyon jól látta, hogy a működésképtelenségét jelenti, ha a bevételek közel tizedét kivonják az önkormányzati rendszerből – most nem is számolva a bevételek egyébként is borítékolható visszaesésével. Ezért rögtön be is jelentették, hogy a 25 ezer fő alatti települések esetében támogatást ad az állam, a nagyobbak gazdálkodását pedig egyesével vizsgálják meg.

Összességében számításaink szerint a 220 milliárd forintos hipa-kedvezmény eleve egy olyan tétel, amit a kormányzat minden probléma nélkül át tudna vállalni teljes egészében. A 25 ezer fő alatti településekre ebből az összegből 61 milliárd forint jut. Ha erre jut forrás, illetve a kormány által érdemesnek tartott városok is még vélhetően sok 10 milliárdos támogatást kapnak, nehéz megindokolni, miért szelektíven válogatnak a települések között.

A vállalatoknak sem egy túl nagy kedvezmény ez egyébként, hiszen a 24 575 milliárd forintos árbevételük mellett ez 0,89 százalékos megtakarítást jelent, ennek pedig nem igazán van érdemi szerepe abban, hogy valakinek sikerül-e a nehéz helyzetet túlélni, avagy sem. Ráadásul nemcsak a rászoruló cégek kapják meg ezt a kedvezményt, hanem azok is, akiknek kifejezetten jól megy az üzlet.

Sokkal több értelme lenne a vállalatok célzott segítésének azon iparágakban, ahol emiatt a koronavírus-járvány miatt van szükség. Külön érdekes eleme az intézkedésnek, hogy 

az Orbán-kormány a kkv-kat emlegetve végső soron ismét külföldi, főleg német nagyvállalatokat is támogat.

A kkv-k által előállított hozzáadott érték 28 százaléka ugyanis külföldi, főként német cégekhez köthető. A támogatás által érintett kkv kategóriába beletartozik elvileg*Tehát ha nem alkalmaznak a hipa-csökkentés ügyében másfajta kkv-kritériumot, mint ami egyébként érvényes. például a DHL Freight Magyarország Kft. vagy az MNB által megtévesztő magatartás miatt megbírságolt OVB pénzügyi tanácsadó cég is, amely tavaly 8,1 milliárd forintos árbevétel mellett 897 milliós profitot ért el. Ezek a példák jól mutatják, hogy ugyan jól hangzik, hogy a hazai kkv-k kapnak segítséget, de az adókedvezmény nem elhanyagolható része olyan cégekhez kerül, amelyeknek erre semmi szüksége.

A 2019-es eredményei alapján a Daimler buszkereskedő cége, az EvoBus, az Adidas magyarországi kereskedőcége, a láncfűrészeiről ismert Stihl, a garázskapukkal kereskedő Hörmann, az Alle és az Árkád bevásárlóközpontok üzemeltetője vagy éppen a Douglas parfüméria is megfelel a kkv létszám- és árbevétel-kategóriának. Így különösen fontos, hogy a törvény szövegében mit fognak végül kkv-nak tekinteni, mert furcsa lenne, ha a magyar önkormányzatok kvázi bedöntése külföldi nagyvállalatokat juttatna az eddig is jelentős profitok mellett további kedvezményekhez.

A nagyvárosoknak jobban fáj

A hipa csökkentése tehát a vállalatok segítése szempontjából egyáltalán nem tűnik egy észszerű és célszerű eszköznek ebben a formájában. Az ellenzéki vezetésű nagyvárosok ellehetetlenítésére azonban nagyon is eredményes módszer. A hipa kiesése ugyanis nem a kistelepüléseknek fog gondot okoz, hanem pont a nagyoknak.

Számításunk szerint a városok a bevételük több mint nyolcadát bukják el, míg a fővárosi önkormányzat közel az ötödét, 18 százalékát.

Magánál a fővárosi önkormányzatnál 2021-re a hipa-bevételek 20 százalékos visszaesésével számolnak.

Az alábbi ábra településtípusonként mutatja, hol mennyire jelentős a szerepe a hipának:

 

Az iparűzési adó messze a fővárosi önkormányzat és a fővárosi kerületek gazdálkodásában a legfontosabb. A főként ellenzéki vezetésű főváros jár tehát a legrosszabbul minden iparűzési adót csökkentő intézkedéssel.

A különbségek is óriásiak: míg a fővárosnál a bevétel kétharmada, a kisebb falvakban alig 13 százaléka származik az iparűzési adóból. A falvak már így is háromnegyedében állami forrásokból működtek, ez most tovább fog nőni. Az önkormányzatok így még inkább a kormányzati segítségre és támogatásra szorulnak, egyre inkább elveszítik önállóságukat, működőképességük és fejlesztésük csakis attól függhet a jövőben, hogy milyen kapcsolatban állnak a kormánnyal a vezetőik.

A 25 ezer főnél kisebb 3 ezer önkormányzattal szemben csupán 69 olyan önkormányzat van, ahol ennél többen laknak. Tehát a kormány könnyen megvizsgálhatja ezeket, hogy melyikeket segíti, melyikeket nem. Váratlan és kellemes meglepetés lenne, ha ebben nem játszanának szerepet pártpolitikai szempontok.

Csődre ítélve?

A települések mozgásterét pedig teljesen ellehetetlenítik azzal, hogy 2021-ben tilos az adókat emelni, a kedvezményeket módosítani vagy újakat bevezetni. Sőt, még az önkormányzati szolgáltatásokért sem lehet több pénzt kérni jövőre. Így egyszerűen nem tudnak több pénzhez jutni az önkormányzatok, miközben a kormány bevételeik legalább tizedét elveszi.

Kérdés, hogy ez egyáltalán mennyire törvényes, hiszen ez a Fidesz által alkotott Alaptörvény szövegével ellentétben állónak tűnik. Ahogy az alkotmány 31. cikke fogalmaz:

A helyi önkormányzat a helyi közügyek intézése körében törvény keretei között (…) dönt a helyi adók fajtájáról és mértékéről.

Azt pedig igen nehézkes lenne a kormánynak észszerűen megindokolni, hogy miért éppen az önkormányzatokat kell sanyargatnia, ha szerinte több forrásra lenne szükség a gazdaságban. A KSH kimutatása szerint tavalyhoz viszonyítva 6,5 százalékkal nőttek a magyar állam bevételei annak ellenére, hogy az Európai Bizottság várakozása szerint 6,4 százalékkal fog esni idén a GDP. Jövőre pedig 4 százalékos bővülés várható, így mozgástere bőven lenne a kormánynak az önkormányzati gazdálkodás szétzilálása nélkül is.

Az ellenzéki települések még arra sem apellálhatnak, hogy a következő két évet próbálják hitelekkel áthidalni, hogy egy esetleges 2022-es kormányváltás esetén ismét forrásokhoz jussanak. Az önkormányzati hitelfelvételhez is a kormányzat jóváhagyása kell ugyanis – ezt a fővárostól már számos esetben tagadták meg különösebb indoklás nélkül.

A 2010-ben hivatalba lépő Orbán-kormány egyik jelentős lépése volt ugyanis az önkormányzati autonómia csorbítása 2011-ben, amikor az adósság átvállalásáért cserébe az önkormányzatok tulajdonképpen elvesztették független hitelfelvételi lehetőségüket: a hitelfelvételhez állami garancia, azaz a kormányzat engedélye kell*A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény II. fejezetének 3. pontja alapján az önkormányzatok kormány-hozzájárulás nélkül csak EU-s fejlesztésekhez szükséges kölcsönt, az adósságrendezési eljárás során a hitelezői egyezség megkötéséhez igénybe vett reorganizációs hitelt és likvid hitelt vehetnek fel. A fővárosi önkormányzat és a megyei jogú városok százmillió forint fejlesztési célú kölcsönt vehetnek fel a 10.§ alapján.. (Bár Kósa Lajos meglebegtette, hogy könnyíthetnek az adósságszabályokon.)

A kormányzat egyéb fronton is igyekszik nehezíteni az ellenzéki városok működését: ennek abszurd példája, amikor a közösségi közlekedés sűrítését úgy írták elő, hogy ehhez semmilyen forrást nem rendeltek. Sőt, a kormányzat hosszú évek óta – az uniós irányelvekkel szembemenve – azon utazási kedvezmények költségét sem téríti meg teljes mértékben, ahol ez kötelessége lenne. Közben ráadásul az önkormányzatoknak is jelentős pluszkiadást jelentett a koronavírussal szembeni védekezés.

Ezzel pedig a kör bezárult: a források sokszoros elvonása, az önkormányzati szektort sújtó bizonytalanság, a tervezés ellehetetlenülése mellett újabb és újabb olyan intézkedéseket hoznak, amik a kiadásokat növelik, a törvényileg egyébként kötelező feladatok ellátásához is kérdéses, hogy lesz-e elegendő forrás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMár azelőtt padlóra kerültek az önkormányzatok, hogy a kormány tovább ütötte volna őketAz iparűzésiadó-bevételeket a gazdasági visszaesés, a gépjárműadót és a parkolási bevételeket a kormány radírozza le.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA budapestiekre már eddig is aránytalanul kevés önkormányzati forrás jutott, de még ebből is elvesz a kormányEgyre inkább a kormányzati önkény dönti el, hogy mely településekre mosolyog rá a szerencse.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA fideszes településeknek is fájhat az önkormányzati megszorításFőleg a települések adottságaitól függ, hogy mennyire sújtják a kormányzati elvonások, amelyek várható mértékét az összes város és falu esetében térképre vittük.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet adóbevételek fővárosi önkormányzat helyi iparűzési adó iparűzési adó kormány települési önkormányzatok Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.