Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2020. április 7. 12:54 Közélet

Már azelőtt padlóra kerültek az önkormányzatok, hogy a kormány tovább ütötte volna őket

A települési önkormányzatok 2018-ban 2 ezer milliárd forint bevételhez jutottak, aminek kicsit több mint fele érkezett a központi költségvetésből. A saját források közül a helyi iparűzési adó (hipa) volt a legjelentősebb, ezt az ingatlanok adói követték, és harmadik helyen állt a gépjárműadó, amit most egy tollvonással elvesz tőlük a kormány.

A bejelentés szerint a kormány 35 milliárd forintot vár a gépjárműadó einstandolásából, ami teljesen megalapozott, hiszen 2018-ban 32 milliárd folyt be ebből. Igaz, az intézkedés részben visszamenőleges hatályú, és mivel az első negyedév már eltelt az évből, a kormány valószínűleg olyan bevételeket is elvesz az önkormányzatoktól, amiket azok már el is költöttek.

Elsőre nem is tűnhet ez olyan nagy összegnek, de a szűkös forrásokból gazdálkodó önkormányzatoknál 

a gépjárműadó adta az összes bevétel 1,2 százalékát.

Ráadásul elég az önkormányzati bevételek megoszlását alaposabban megnézni, hogy kiderüljön, más miatt is drasztikusan csökkenni fognak a bevételeik. Az összes bevétel negyedét ugyanis a hipa teszi ki. Ez pedig a gazdasági visszaesés miatt jelentős mértékben csökkenni fog.

 

Mivel a hipa nem nyereség-, hanem forgalomarányos, ezért a cégek árbevételének arányában változik. Minden egyes 1 százalékos visszaesés 7 milliárd forint kiesést okoz.

Bár az idegenforgalmi adó csak 15 milliárd forint bevételt hoz, számos olyan önkormányzat van, ahol már a turizmus leállása a feje tetejére állítja a költségvetést.

A gépjárműadó központosítása is igen eltérő hatású a település mérete szerint, leginkább a budapesti kerületi önkormányzatokat sújtja.

Míg a fővárosi kerületek bevételének 1,6 százalékát teszi ki a most elvont bevétel, a megyei jogú városok önkormányzatainál már csak 1 százalékot. A fővárosi önkormányzatot viszont nem érinti az intézkedés, mert ezt az adónemet teljes egészében a kerületek kapják.

 

Külön csavar, hogy csak a bevételt központosítja a kormányzat, a beszedését nem. Tehát továbbra is az önkormányzatok munkája és költsége beszedni az adót, amit aztán utalhatnak tovább. Így bevételük nem lesz belőle, míg a költségek megmaradnak.

A 3200 önkormányzatból csupán 19 van, aminél a gépjárműadó 10 százaléknál is többet tesz ki a bevételből. A települések több mint felében 1 százaléknál több, ötödében pedig 2 százaléknál nagyobb részét adja a költségvetésének.

 

A gépjárműadó elvonását nem indokolja a központi költségvetés helyzete, a 35 milliárd forint gyakorlatilag észrevehetetlen tétel a gazdasági mentőcsomag ezermilliárdos nagyságrendjéhez képest. Talán az játszhatott szerepet a kivetésében, hogy a polgármesteri hatáskörök – végül visszavont – kormányzati csorbítása ellen sok ellenzéki és kormánypárti polgármester is felemelte a szavát. Az adó elvonása pedig nyilván minden polgármesternek fáj, pártállástól függetlenül.

A vasárnapi bejelentés, miszerint a parkolást ingyenessé teszik április 6-tól, már kifejezetten a fővárost és a belvárosi, – az V. kerület kivételével – ellenzéki vezetésű önkormányzatokat bünteti.

Az önkormányzatok gazdálkodásában összességében ez nem egy jelentős tétel, de 

parkolódíjat csak 49, túlnyomó többségében ellenzéki önkormányzatnál szednek.

A 2018-as adatok alapján évi 21 milliárd forint bevételük van az önkormányzatoknak parkolásból.

Négy önkormányzatnál a parkolás adja a teljes bevétel több mint 10 százalékát. A legtöbbet egyébként a fideszes vezetésű Belváros-Lipótvárosban, ahol már a parkolási díj néhány hetes kiesése is nagyon jelentős érvágás.

 

A 49 önkormányzatnál összességében a teljes bevétel 2,6 százalékát adta a parkolás. A fővárosi kerületeknél azonban már 6,5 százalék ez az arány.

Minden egyes munkanap, amikor nem kell parkolási díjat fizetni, 67 millió forint kiesést okoz a fővárosi kerületeknek.

Ráadásul ez a bevétel a fővárosi önkormányzatnál is hiányzik, amelynél a bevételek egy százalékát adták a parkolási bevételek 2018-ban. (Persze azt is figyelembe kell venni, hogy az otthon dolgozók jó részének most amúgy sem kellene parkolási díjat fizetnie, vagyis a tényleges bevételkiesés ennél kisebb.)

Az is igaz, hogy ennél – az önkormányzatok felől nézve – vadabb ötletek is szárnyra kaptak már: a Parragh László vezette, számos alkalommal a kormányzati terveket megszondáztató Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatai között ugyanis feltűnt a helyi iparűzési adó megszüntetése is, még a koronavírus-válság előtt.

De ha az önkormányzati szektorban kereste a Fidesz a pénzmegtakarítás lehetőségét, akkor a már gyakorlatilag minden funkciót nélkülöző megyei jogú önkormányzatokat is megszüntethette volna. Az évi 4,7 milliárdot költő intézmények összes kiadásának harmada a képviselők fizetése. Az összesen 354 képviselő 70 százaléka fideszes.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTaláltunk egy titkos fideszes kádertemetőtValószínűleg senkinek nem tűnne fel, ha egyik napról a másikra megszüntetnék a megyei önkormányzatokat. Kivéve a képviselőket és bürokratákat, akik onnan kapják a fizetésüket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz adatok azt mutatják, hogy nagyon gyanúsan üzemeltetik a kerületek a parkolási rendszertA rendszer átláthatatlan, ezért összeszedtünk mindent, amit számokban tudni lehet. Az eredmény nem szívderítő. Például Budapesten valamiért négyszer drágábban üzemeltetnek egy parkolóhelyet, mint Bécsben.

Közélet koronavírus megszorítások önkormányzat Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2020. augusztus 7. 06:43 Közélet

Túl nagyot álmodott a kormány az évi ezer modern busszal

A mélypontról sikerült elmozdulni, de a kormány olyan merész célokat tűzött ki, amelyek elérése még messze van.

Avatar
2020. augusztus 5. 17:10 Közélet

Versenyképesség: mit látni a jövőből?

Az MNB valahogyan kihozta, hogy Magyarország versenyképesebb, mint a többi visegrádi ország. De a legfontosabb kérdésekre nem kapunk választ.

Fabók Bálint
2020. augusztus 3. 06:50 Közélet

Szédületes tempóban cserélődtek a szupergazdagok a füredi kikötő körül, miközben az ötmilliárd közpénzt kapott

Jellinek Dániel üzemeltette a kikötőt, amikor decemberben pályáztak, pár nappal később Tiborcz és Mészáros érdekeltségébe került, de már ők is túladtak rajta.

Fontos

Jandó Zoltán
2020. augusztus 7. 12:42 Adat

Ezt a szezont már a Balatonnál sem lesz könnyű visszahozni

A júniusi turisztikai számok még mindig nagyon rosszak. Július-augusztusban az ország egyes régióiban nagyon felpörgött a forgalom, de a kiesést ez már nem hozza vissza.

Avatar
2020. augusztus 6. 16:03 Pénz

Prés alatt az olajipar: szennyeznek, de még nyereséget sem termelnek

Nem bűnbakot kell csinálni a szektorból, hiszen ők lehetnek alkalmasak arra, hogy megvalósítsák technológiai átmenetet.

Tóth István János
2020. augusztus 6. 06:29 Vállalat

A magyar gazdaságtörténet legnagyobb csodája: a Mészáros és Mészáros kft., második rész

Vajon mi magyarázza, hogy választások előtt mindig készpénzben úszik a Mészáros és Mészáros, és hogy legnagyobb vevőik - közöttük a magyar állam - előre utalják a tízmilliárdokat?