(Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A koronavírus-járvány elleni harc első frontjában az egészségügyi dolgozók harcolnak. Ez a harc kemény lesz, és még hosszú hónapokig tarthat. Ezzel párhuzamosan azonban meg kell nyitni a második frontot is, amely a magyar gazdaság életben tartásáról szól.

A magyar gazdaság rég nem látott, mély válságba került. A vírus, illetve a terjedés megállítása érdekében hozott lépések Európa és a világ gazdaságának hirtelen leállásával fenyegetnek. Többen megkérdeztek, hogy az én meglátásom szerint milyen lépések szolgálnák a legjobban azt, hogy Magyarországon megálljon zuhanás, és az ország minél gyorsabban kilábalás útjára lépjen.

Örülnék, ha ebben a kérdésben nyilvános vita indulna a G7 felületén, hogy ezzel is hozzá tudjunk járulni a válság minél sikeresebb kezeléséhez.

Rövid távon tüzet kell oldani, hosszabb időtávon viszont már nagyon fontosak a részletek. A következő problémákra mindenképpen kell valamilyen választ adni:

1. Fenn kell tartani a nemzetközi áruforgalmat, közúton és vasúton egyaránt

Ehhez mindenképpen szükség van európai szintű koordinációra, határokon átnyúló egyeztetésre. Akár az oda- és vissza fuvarok összehangolását segítő fórumot is létre kellene hozni. (Erre azért van szükség, a mostani helyzetben nagyon nehéz egyirányú, félfuvarokat elintézni.) Ez létfontosságú a termelőképesség fenntartásához. Ha ezt nem sikerül megoldani rövid időn belül, akkor mélyebb lesz a visszaesés.

2. Meg kell hosszabbítani a munkanélküli ellátás időtartamát

A jelenleg igen rövid munkanélküli ellátás meghosszabbításának keresletélénkítő hatása is lenne, és a munkavállalók biztonságérzetét is növelné.

A gazdaságélénkítés más formáival szemben azonban szkeptikus vagyok, erre nincsen még víruskonform módszer. Ilyen felvetés a közvetlen jövedelemtranszfer a vállalatok és a háztartások felé, különösen a turizmusban és a vendéglátásban. Az élénkítés segít a túlélésben, de az erősen kétséges, hogy valóban hasznos hatású keresletet teremtene. (Akkor jó a keresletélénkítés, ha multiplikátoros hatása van, például ha beruházásokat ösztönöz, vagy a lakosság tartós fogyasztási cikkeket vesz.) Most a válság miatt fölös kapacitások keletkeztek, mindenki fél, tartalékol, nem fogyaszt. Ha a vállalatok jó része veszteséges, akkor a sok kiosztott jövedelemtranszfer gyakorlatilag feneketlen kútba dobott pénz lesz.

3. A hiteltörlesztési moratóriumot feltételekhez kell kötni, hogy elkerüljük a visszaéléseket

Önmagában a hitelmoratórium bevezetése helyes lépés, hiszen az alternatívája, a halasztásra adott állami garancia veszélyes (sok személyes találkozót igényel) és nehézkes (az ilyenkor szükséges értékelést is nagyon nehezen tudnák megoldani a bankok, ami növelné a vállalatok leállásának kockázatát). Ugyanakkor nem véletlen az, hogy a legtöbb ország inkább a garanciát választja, hisz azt lehet szelektíven alkalmazni, akár úgy is, hogy akkor lép életbe (akár automatikusan), ha a vállalt kéri, és vállal bizonyos korlátozásokat. Ezekkel a lépésekkel rövid távon nem kell a bankoknak céltartalékolni, de előbb vagy utóbb a gazdasági visszaesés miatt ez elkerülhetetlen lesz. A bankrendszer lebénulását fontos lenne elkerülni.

Ugyanakkor a moratórium esetében is fontos, hogy megköveteljék a vállalatoktól azt, amit egy garanciavállalásnál is meg kellene. Melyek ezek?

• amelyik vállalat él a hitelvisszafizetés halasztásának lehetőségével, ne fizethessen vissza tulajdonosi kölcsönt sem (azt alárendelté kell alakítani, vagyis csak a moratórium lejárta után lehet hozzányúlni),
• és ugyanígy ne fizethessenek ezek a cégek osztalékot vagy osztalékelőleget sem.

A cél az, hogy megakadályozzuk a „fogd, amit lehet és fuss” magatartást, vagyis a nagy csődöt. Ennek vannak rossz értelemben vett hagyományai Magyarországon. Most valószínű, hogy erős lesz a szelekció, és nagyszámú cég megy csődbe. Üzleti szempontból ez egy negatív kockázati esemény – de elsősorban a vállalkozó kockázata. Első lépésben nem az egyedi vállalatokat vagy vállalkozókat kell óvni, hanem a társadalmat és a nemzetgazdaságot. Később lehet iparpolitikát, szektorpolitikát, vagy a méretektől függő támogatási rendszert csinálni, de most a szabadesést kell megállítani.

4. Ellen kell állni a multinacionális cégek (akár) politikai közvetítéssel megjelenő lobbizásának, a potenciális zsarolásnak

Külföldi cégek ne kaphassanak több támogatást, mint amit a saját hazájában (központjukban) is megkapnak. Ha az itthoni a termelése vagy foglalkoztatása nagyobb mértékben csökken, mint a vállalat egészében, akkor ne kaphasson támogatást. (2009-ben például a magyar leányvállalatok visszaesése sok esetben jóval meghaladta az adott cég átlagát, vagy az anyavállalatét, ami hozzájárult az itthoni recesszió mélyüléséhez.) Ne mi legyünk a biztonsági szelep, ahol a feszültségeket levezetik. A várható világgazdasági átrendeződésben a jövőben felértékelődik a közeli, és különösen az olcsóbb európai termelési lehetőség. A külföldi cégek ezért nem fognak elmenni, de ha mégis, akkor ez támogatással is bekövetkezne.

5. Adókedvezményekkel kellene óvni a foglakoztatást,

vagy legalább azt, hogy a vállalatok meg tudják tartani a leginkább szakképzett kulcsemberekeiket. Sok esetben nem lehet majd elkerülni a tömeges leépítéseket, hiszen újabb sokkok jönnek, több ágazatra kiterjedhet a kereslethiány. Sőt, olyan iparágakban is be kell zárni cégeket, ahol ugyan lenne kereslet, de beszállítási problémák alakulnak ki. A hitelmoratóriumból nem jutnak készpénzhez a cégek, maximum lassabban fogy el a tartalék.

Ezért valahogyan enyhíteni kell a foglalkoztatás közterheit. Ha a cég vállalja munka nélkül a foglalkoztatás fenntartását, akkor engedjük meg, hogy adó és járulék nélkül fizesse ki a bér felét. (Esetleg úgy, hogy öt évre elhatárolhatja és évente 20 százalékot leírhat majd az adójából.) Ez hatékonyabb lehet, mint a politikailag talán jól hangzó osztogatás.

6. Ne a gyenge vállalatokat tartsuk életben, hanem az erőseket

Ha mégis szükségessé válik, hogy állam közvetlenül beavatkozzon néhány iparágba, akkor ezt szelektíven kellene megtenni. Azért, mert

• az erősebbek támogatása nagyobb hatékonyságot és fokozottabb növekedést eredményezhet, viszont
• a gyengék támogatása fékezi az erőseket: piacot és növekedési lehetőséget vesz el tőlük, miközben a magasabb terhek rájuk hárulnak (hiszen csak ott lehet adóztatni, ahol van mit).

Éppen ezért a támogatáshoz – a gyengék kiszűréséhez – lehetne kritériumokat adni. A következő lehetőségeket lehetne itt végiggondolni.^*Ezeket a kritériumokat a korábbi évek leadott pénzügyi jelentései alapján automatikusan lehet számítani. 

• Az elmúlt évek növekedési minimumüteme nem lehet negatív, de inkább a GDP növekedési üteme felett kellene lennie. Aki konjunktúrában nem tud növekedni, annak most is nehéz dolga lesz.
• Az árbevétel arányos eredmény legyen nagyobb, mint az iparági átlag 80 százaléka.
• A bérek szintje legyen nagyobb, mint az iparági átlag 80 százaléka.
• A termelékenység legyen nagyobb, mint a tulajdonos hovatartozása szerinti iparági átlag 80 százaléka. Vagyis a magyart a magyarhoz, a külföldit a külföldihez viszonyítsuk.
• A kivett osztalék az elmúlt évek átlagában nem nagyobb, mint a 2016-os saját tőke 3-4 százaléka. Tehát a cég tulajdonosa elkötelezett.
• A befektetett eszközök (mérleg szerinti) állománya 2016. után növekedett, azaz nem csak pótló beruházások történtek a cégnél.
• A pénztárban lévő készpénz állománya nem lehet nagyobb, mint a 15 napi forgalom.

Itt van hét kritérium, és aki ebből 3 vagy 4 ponton elbukik, az nem kaphat támogatást, nem élhet kedvezményekkel. Az erőforrásaink még az EU rendkívüli támogatásával együtt is korlátozottak, nem nyomtathatunk végtelen mennyiségű pénzt. Vagyis a jövő érdekében az a cél, hogy pozitív szelekció alakuljon ki, és a korlátozott erőforrásokkal ezt segítsük.

Igazságos? A válaszhoz fontoljuk meg: igazságos, ha a vállalkozásokkal szemben is az emberiességet, a gyengék támogatását folytatjuk? Az egyént kell támogatni, ha rászorul. A vállalatnak viszont sikeresnek kell lennie.

7. Hosszú távú újjáépítési stratégiát kell alkotni.

Stratégiai időtávban nem a túlélés a cél, hanem a felzárkózás. Erre kellene koncepcióval rendelkeznünk. Magyarországnak ki kell használnia a közeli beszállítók felértékelődésének várható trendjét. Ez a kockázat kezelésnek egy természetes módja lesz, és a mostani válság következményeként Kínát és a Távol-Keletet hosszú időre kockázatosabbnak fogják tartani az iparvállalatok.

Nem mindegy az sem, hogy milyen befektetésösztönzést alakítunk ki. Abba kellene hagyni az olcsó termelőhelyi beszállítói pozíció kiépítését, illetve fenntartását. A bérszintek, a termelékenység szintje az, ami döntő a befektetéseknél. Nem az a cél, hogy támogassunk több olcsó bérű munkahelyet. Ez igaz a hazai és a külföldi vállalatokra is. A mi vizsgálataink szerint, ha a képzettséget is figyelembe vesszük, akkor a külföldiek érdemben nem fizetnek többet, mint a hazaiak. Sőt, az egyszerű, betanított munkára is inkább szakmunkásokat használnak. A megmaradó és az újraindítható, felépítendő munkahelyek struktúrája fogja eldönteni a növekedést és kilábalást.

Várjuk a további javaslatokat, hozzászólásokat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet gazdaságpolitika makrogazdaság Olvasson tovább a kategóriában